HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szóval, abban nem értek egyet Szilágyi képviselőtársammal, hogy kiveszi a törvény lényegét az a javaslat, amit én tettem. Úgy gondolom, hogy a törvény céljával mindenképpen egyetértek.
Egyetértek azzal, hogy teremtsünk rendet a pályákon, tegyük barátságosabbá, tegyük tényleg olyanná a stadionokat, a labdarúgó-stadionokat és az összes sportrendezvényt, ahova végre tényleg úgy, mint régebben, családok, gyerekek a hétvégén kilátogathatnak. Azt szeretném javasolni, ami javaslatot másodszor tettem. Bánki Erik elnök úr, ha figyelt, akkor egy olyan javaslatot tettem, ami egyszerűbbé tenné az adatkezelést, ami eloszlatná azokat a kételyeket, amelyek a gyanakvókban felmerülnek, hogy itt a megfigyelés és mindenféle egyéb, hiszen a törvényben benne van, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal is delegálhat egy megfigyelő személyt... (Dr. Apáti István: AVH.) Alkotmányvédelmi Hivatal, bocsánat, most már az új nevén, delegálhat ebbe a megfigyelő szervezetbe egy embert.
Tehát azt gondolom, hogy a törvény céljával mi egyetértünk, azonban azt a módszert, ahogyan ezt meg kívánják valósítani a kormánypárti képviselőtársaim, azzal viszont egyelőre nem tudunk egyetérteni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés