LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A választások előtt drámai sorskérdés volt, hogy akarunk-e önállóságában megerősödött magyar államiságot, nemzeti érdekeinket és értékeinket előtérbe helyező és azokat képviselni tudó erős kormányzatot, igazságosabb társadalmi elosztást, tisztességes népképviseletet, keresztény templomot és nevelő iskolát, teljesebb, igazabb jogállamiságot, és képesek vagyunk-e a közös cél érdekében közösen cselekedni és építkezni, Kölcseyt idézem: "egy pontra vonulni". Ebben a szellemben, ezzel az elszánt akarattal gyülekeztünk annak idején, '87-ben Lakiteleken Bíró Zoltánnal, Csengey Dénessel, Csoóri Sándorral, Csurka Istvánnal, Fekete Gyulával, Für Lajossal, Joó Rudolffal, Kiss Gy. Csabával és másokkal. Akkor más szándékok és érdekek erősebbnek bizonyultak, nagyrészt más útra terelték a változásokat. Most bebizonyosodhat, hogy ezrek és tízezrek helyi, közéleti erőfeszítése, áldozata nem volt hiábavaló.

A kétharmados történelmi felhatalmazás az elmúlt év tavaszán arra adott rendkívüli lehetőséget, hogy a '80-as évek végének lendületével, az elmúlt két évtized fegyelmező tapasztalataival formáljuk újjá Magyarországot. A kormányzati munka egy éve nyilvánvalóan nem eshet azonos elbírálás alá a kormánypártok és az ellenzéki képviselők részéről. Van azonban egy felső fórum, amelynek ítélkezése a mieinknél fontosabb, ez pedig a társadalom többségének az akár ki nem mondott minősítése a kormány és személy szerint a kormányfő munkájáról.

Úgy érzékelem, hogy az emberek többsége még rossz anyagi helyzete, gyengébb életminősége ellenére is belátja ennek a kormánynak súlyos terheit, és méltányolja erőfeszítéseit. Valószínűleg megéreznek valamit abból a magyar választók, hogy az új Orbán-kormány fellépésével, Magyarország Alaptörvényének elfogadásával új korszak vette kezdetét, és ennek a korszaknak a főbb jellemzőit kell látni és láttatni ahhoz, hogy meg tudjuk becsülni a jelentőségét.

Számos jele van ennek abban a külpolitikai irányváltásban is, amely mindenki számára jól láthatóan, a korábbiaknál sokkal tágasabb kaput nyitott a Nyugat után a keleti kapcsolatok számára is. Felismerve, hogy erős nemzetközi pénzügyi és politikai szorítások közepette is van egyfajta harmadik út, ha élni tudunk és akarunk Magyarország sajátos kelet-közép-európai helyzetével és történelmi adottságaival.

Kiemelkedően fontosnak tartom a népi mozgalom eszméinek követésében azt a hangsúlyt, amelyet ez a kormányzat helyezett a falu és általában a vidéki Magyarország, a mezőgazdasági termelés, a gazdatársadalom és mindezzel együtt a magyar vidék kulturális, erkölcsi értékeinek újraélesztésére és támogatására vagy a családpolitikai intézkedésekre. Mintha emlékeztetne többek között a múlt század '20-as éveinek lendületére, Prohászka szociális tanításaira, Klebelsberg szellemi honvédelmére, tudatos építkezésére vagy a Bartha Miklós Társaság Fábián Dániel és József Attila szerkesztette "Ki a faluba!" című kiáltványának a szándékára.

Felidézem magamban Kodolányi János egykori kétségbeejtő ormánsági látleletét vagy amit Illyés Gyula írt a pusztuló magyarságról, vagy a Puszták népe egyik-másik jellemző képét a magyar élet mélységeiről. De felidézem egyszersmind a népi írók magyar jövendőre vonatkozó terveit és látomásait: Németh László minőségi forradalmát, a Kert-Magyarország ideáját, az 1943-as szárszói találkozón elhangzott gondolatokat, Veress Péternek a paraszti jövendőről szóló elképzeléseit. Ezek egy része változott körülményekhez igazítva, de mintha korszerű formában visszaköszönne ebben az új korszakban az Orbán-kormányzat számos törekvésében.

Úgy vélem, hogy ez az egy év egy nagy előrelépést és jó alapozást jelent a következő esztendőkhöz. Úgy vélem, hogy mi, magyarok most mintát adunk ahhoz, hogy ne tévelyegjünk tovább a különféle labirintusokban, hanem találjuk meg a magunk útját, legyünk ebben kezdeményezőek akkor is, amikor átadjuk az uniós elnökség megtisztelő feladatát Lengyelországnak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu