SZŰCS ERIKA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Folytatnám, hiszen azért szép számmal érkeztek módosító indítványok. Most a közfoglalkoztatónak a kötelezettségeiről és a felkínált munka elfogadásának a kötelezettségéről szeretnék néhány szót beszélni, illetve az ehhez benyújtott módosító indítványokról.

Annyiban visszatérnék még az előző szakaszban mondottakhoz, hogy sajnos erősen rendészeti megközelítésűnek tűnik számunkra ez a közmunkaprogram. Engedjék meg, hogy én is vizionáljak, hiszen itt sok frakciótag vagy sok képviselőtársam szokott saját elképzeléseiről beszélni, hogy hogyan látja a világot. Hát óhatatlanul megfordul a fejemben az, hogy miután a közbiztonság megerősítése nem sikerült, ez jó eszköz lesz arra, hogy a legproblémásabbakat kiemeljük, elvigyük az ország másik végébe, és ugyan ott kerítés még nincs, de már felügyelők vannak, és akkor ezzel megoldjuk a problémát. Hát szerintem ebben ne reménykedjenek, mert ahonnan elviszik, ott nem fog javulni a helyzet, mert a szegénység ugyanolyan marad vagy még mélyülni fog, ahová elviszik, oda viszont exportálják a problémát. Ezt elmondtam bizottsági ülésen, óriási kockázatot látok ebben a fajta megközelítésben, és az önök felelőssége és az önök feladata lesz az elburjánzó és fellobbanó tüzeket majd oltani.

Úgy gondoljuk, hogy ez a fajta megközelítés, amely a mobilitásban és az állami feladatokhoz történő munkaerő-felhasználásban látja a megoldást, az igazából hosszú távon nem hoz eredményt. Hiszen pontosan az elmúlt 10 év helyi gazdaságfejlesztési kísérletei azt mutatják, hogy a helyi közösség az, amelyik a saját világát ismerve, a saját igényeit, a saját erejét és lehetőségeit ismerve hosszan tartó, kemény munkával, de képes felépíteni tartós munkahelyeket eredményező gazdasági fejlődést.

Erre akár az Országos Foglalkoztatási Alapítványnak a különböző programjai, akár a HÉTFA elemző csoportjának legutóbb megjelent tanulmánykötete a Tolna megyei szociális földprogramból kinövő szövetkezetek elemzése meglehetősen meggyőző bizonyítékot szolgáltat. Ezzel szemben önök egy olyan rendszert óhajtanak megvalósítani, ahol először is igen drága összességében a foglalkoztatás, hiszen a kapcsolódó költség - az utaztatás, az elszállásolás, az étkeztetés - nem lesz akármennyi, és ennek sajnos a költségeit ráadásul az érintettekkel fogják megfizettetni, hiszen nem adnak nekik akkor bért. Hát így ki lehet jönni a keretből.

Igen ám, de éppen tegnap a költségvetés módosításának a vitájában az egyik leghangsúlyosabb téma az volt, hogy nem nő a belső fogyasztás. Miért nem nő a belső fogyasztás? Mert nincs vásárlóerő. Hát ha önök a szociális juttatásokat vagy a közfoglalkoztatás bérét ilyen keményen megvágják, akkor ezt a fajta negatív spirált tovább fogják erősíteni. Pedig az érintettek leginkább az olyan társadalmi csoport, amely a helyi, magyar tulajdonú kisvállalkozások felé fordul, amikor vásárol, mert nem tud elmenni a faluból a Tescóba vagy az Auchanba, ott a kisboltban, a péknél, a helyi fodrásznál - hogyha ilyenre jut neki egyáltalán - költi el a jövedelmét. Tehát úgy gondoljuk, hogy fordítva ülnek a lovon. Még egyszer mondanám, amit az általános vitában, hogy nem mondjuk azt, hogy ilyenre nincs lehetőség vagy ez nem jó lehetőség esetleg. De a tömeget nem szabad ilyen módon foglalkoztatni.

Elmondanám önöknek azt a példát, amit Londonban hallottam, hogy a londoni olimpiára készülve a metróhálózatot bővíteni akarják, meg is fogják csinálni. Hogyan kezdtek ehhez hozzá? Végiglátogatták azokat a bevándorló családokat, ahol sok volt az állástalan, és felkínálták azt a lehetőséget, hogy a metróépítéshez felkészítést, képzést és a metróépítésben való részvételt biztosítják az érintetteknek. No, ez teljesen más, merthogy ez nem kiszorítja a gépet - ahogy az önök elképzelésében van a közmunkánál -, hanem fordítva: megtanítja az érintettet a gép és a technológia használatára, és olyan referenciát ad a kezébe, amivel, ha a mobilitást is tudják biztosítani, akkor nagy valószínűséggel a nyílt munkaerőpiacon is fog tudni állást találni.

Az önök által elképzelt közmunkákról meg még egy dolog jutott eszembe, hogy én szívesen kezdeményeznék egy szociális konzultációt azokkal, akik gátak által védett területen laknak, és megkérdezném a véleményüket, hogy a gépek által épített gátak biztonságában bíznak-e jobban vagy a lapátos emberek gátjában. Azt gondolom, hogy a végeredmény könnyen megjósolható.

Azt gondolom, hogy a képzettségi kérdés is rendkívül lényeges. Nem tudom, ismerik-e az adatokat, ugyanis a tömeg ugyan 8 általános iskolai végzettségű zömében, de államtitkár úr is mondott itt adatokat - Czomba államtitkár úrra gondolok -, hogy bizony 6-8 százalék a felsőfokú végzettségű az állástalanok és ellátásra jogosultak között, és olyan 20 százalék körüli a szakképzetteké. Azt gondolom, hogy ez egy befektetés, amit ilyen módon elfecsérelni tulajdonképpen kidobott pénz. Egészen másként kellene ezekről a dolgokról gondolkodni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu