SZŰCS ERIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az ajánlási pontok közül a 35., 36. és 37. és azok üzenete mellett szeretnék érvelni. Ezek az ajánlási pontok arra vonatkoznak, hogy ne lépjen hatályba, ne legyen a törvénynek része a szociális segély megkurtítása. Őszintén szólva nem értem, hiszen a szociális segély 2009. január 1-je óta azoknak jár, akik a törvényben meghatározott valamilyen kritérium szerint munkaképtelenek, nem tudnak dolgozni. Aki nem tud dolgozni, annak nem tudom, miért csökkentjük a jövedelmét az én számításaim szerint 18 900 forintra. Mert ez ennyit jelent, ugyanis nem a közfoglalkoztatotti garantált bér 90 százaléka, hanem a közfoglalkoztatási bér - amelynek még nem tudjuk az összegét, én az eddig megismert logika alapján a minimálbér 40 százalékára saccolom, s ebből le kell vonni a járulékokat - 90 százaléka. Mire ösztönözzük azt az embert, aki nem tud dolgozni, nem tud ebbe a dologba bekerülni?
Nem értek egyet azzal a megközelítéssel, hogy a szociális segélyeseket úgy en bloc ingyenélőnek és munkakerülőnek tekintik, ugyanis a szociális segélyre való jogosultságnak vannak előfeltételei. Ilyen egyrészt a család anyagi helyzete, másrészt pedig az együttműködési kötelezettség teljesítése, mégpedig az önkormányzat családsegítő szolgálatával és a munkaügyi központtal egyaránt. Tehát a jogosultsági feltételek között ott van, valamilyen motiváltsága legyen arra, hogy a munkalehetőséget mégiscsak keresse. Itt az ellátásra való jogosultság nem a segélyről szóló történet. A 2009 óta létező szabályok szerint aki az ellátás keretében a felajánlott munkát visszautasítja, az kiesik az ellátásból. Információim szerint már az első szakaszban - ülnek itt polgármester kollégák - mintegy 15-20 százalék ki is rostálódott a rendszerből, mert nem vállalta ezt a dolgot.
Elhangzott a vitában, hogy van olyan, aki sose látott jó példát maga előtt. Igen, van olyan ember, aki sose látta azt, hogy a családjából valaki munkába megy, de ezek nem megváltoztathatatlan dolgok, és nem az ostorcsattogtatás lesz ennek a jó megoldása. Tavaly egy közfoglalkoztatási konferencián az önkormányzati és munkaügyi központok közfoglalkoztatóitól azt hallottam, hogy míg 2009-ben a felajánlott munkát mindenféle okkal megpróbálták elhárítani az érintettek, addig a következő évben nagyon sokan már a házastársukat is hozták volna, mert rájöttek, hogy jó az, ha dolgoznak, több a pénzük, ki tudják fizetni a számlát, és esetleg az uzsorás karmaiból is ki lehet szabadulni.
Azt gondolom, hogy a szociális segélyezés megközelítése alapvetően hibás, egyrészt azért, mert olyanokon üt, akik a törvény által valamilyen oknál fogva fel vannak mentve a munkavégzés kötelezettsége alól - ezért kapnak segélyt és nem foglalkoztatást helyettesítő támogatást -, másrészt pedig a döntő többségük olyan, hogy ha lehetne dolgozni, akkor dolgozna is.
A szociális segélyezés ügye vetette fel bennem azt a gondolatot, hogy a foglalkoztatás és az elfoglaltság biztosítása nagyon különböző. Azzal, hogy a tervezett törvény szerint a kormány nagyon-nagyon kevés pénzért várja el a munka elvállalását - megsértve ezzel az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét is -, nem gondol arra, hogy a szociális segélyért, illetve bérpótló juttatásért - hogy az idén érvényes kategóriát használjam, mert ez nekem egyelőre egyszerűbb - van kötelezettsége az érintettnek. A szociális szolgálattal való együttműködés keretében nagyon sok olyan példáról hallottam, ahol a munkaerőpiacra történő felkészítés - különböző tréningek, valamilyen alapvető készségek fejlesztése - történik meg. Ilyenkor érthető, hogy nem kap több pénzt, hiszen csupa olyan szolgáltatást kap - arra lehet is és kell is kötelezni, hogy azon részt vegyen, és ezért nem kap külön juttatást -, ami az ő személyes haszna. De aki munkát végez, annak a bér a személyes haszna, az általa elvégzett munka pedig a közösség haszna.
Úgy gondolom, nagyon méltatlan és elfogadhatatlan irány ilyen drasztikusan csökkenteni a szociális segély várható összegét olyanok esetében, akik a törvény által fel vannak mentve a munkavégzés alól, de az együttműködési kötelezettségüknek eleget tesznek. Ebből az következik, hogy ha képesek munkavégzésre, akkor valószínűleg szívesen vállalnak is munkát. Ezért mi ezt abszolút nem tudjuk támogatni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés