VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én Iváncsik képviselőtársam szavaira szeretnék reagálni. Képviselő úr, amióta az ország kifejezetten nehéz gazdasági helyzetben van, éppen az önök 8 éves kormányzása a fő felelőse ennek a jelenleg kialakult gazdasági helyzetnek, én nem csodálkozom azon, hogy a békeidőben egyébként tétlenségre, gyakorlatozásra ítélt honvédséget megpróbálja a kormány bevonni fontos nemzetgazdasági feladatok teljesítésébe, így többek között abba is, amit önök szorgalmaztak oly sokszor itt az Országgyűlésben, az országos közmunkaprogramba.

Azt gondolom, ez egy fontos nemzetgazdasági cél, és ha belegondolunk, nem is példa nélkül való, nem is előzmény nélkül való. Emlékezzünk csak vissza még a rendszerváltás előtti időkre, amikor a néphadseregnek építőalakulatai működtek, vagy akár az önök kormányzására, a Fidesz kormányzati éveire még az első Orbán-kormány alatt, amikor a Magyar Honvédség különböző missziókban műszaki alakulatokkal vett részt, és elsősorban az újjáépítéssel kapcsolatos munkálatokat biztosította. Én nem látom annak okát, hogy ha mondjuk, Afganisztánban segítünk az újjáépítésben, vagy részt vesznek egyéb katonai misszió keretén belül magyar katonák más országok újjáépítésében, miért pont ne a magyar gazdaságot támogatnák ezzel a hasznos, értékteremtő munkával.

Azt gondolom, ismét csak egy olyan példát láthatunk, amikor az MSZP megpróbál fogást keresni, megpróbál olyan dolgokat javasolni, amelyek Magyarország kárára vannak. Azt gondolom, nem lenne egy haszontalan kezdeményezés, ha a Magyar Honvédség ilyen módon a nemzetgazdaság teljesítményéhez hozzájárulna. Megjegyzem egyébként, hogy ez a hazafias kötelezettségével ugyanúgy összevág, mint az árvízvédelmi munkálatok végzése, ami szintén nem a honvédelmi feladat része, de jobb híján a magyar állam szükséghelyzetben a honvédséget veszi erre a célra igénybe, hozzáteszem, nagyon helyesen.

Az, hogy az MSZP-nek miért van ellene kifogása, ezt ön majd nyilván meg fogja mondani. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu