PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak nagyon röviden: ha már nyelvhelyesség az országgyűlési határozat a magyar nyelv napjáról ügyében, akkor hozzáteszem, hogy ezt a kérdést nem is csak Novák Előd feszegeti, hanem, ha jól láttam, Mile Lajos képviselőtársunk is adott be ilyen tárgyú módosító javaslatokat - egyébként nagyon helyesen.
Fölhívom a figyelmet akkor arra, hogy az a kérdés nemcsak úgy oldható meg, hogy az "érdekében" után nincs vessző, hanem máshogy is, mert az interpunkció ebben az esetben két megoldást is lehetővé tesz. De nem árulom el, hátha elfogadjuk Novák Előd módosítását. (Derültség az ellenzéki sorokban.)
Amiért szót kértem, az az, Wittner Mária hozta ismét az asztalra, terítékre tette, hogy valóban, ez az országgyűlési határozat a magyar nyelv napjáról legyen olyan helyes, mint amilyen az alkotmány esetében is nyelvi igényesség szempontjából volt, és hogyha ott az előterjesztő ki tudta kérni a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének állásfoglalását, akkor kérje ki itt is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés