ELNÖK: Csak jelezni kívánom, képviselő úr, hogy ön nem a kárhoztatott és ön által nem ide tartozónak ítélt pontokhoz szólt hozzá, hanem a törvényjavaslat eredeti egészéhez. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Scheiring Gábor közbeszól.) Igen, a 12. a nyugdíjpénztár, de...

Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a záróvita egészét lezárom. Megkérdezem az előterjesztőket, kíván-e valamelyikük a vitában elhangzottakra válaszolni. (Jelzésre:)

Nem; szemkontaktus alapján látom, hogy nem kívánnak.

Így most a módosító javaslatokról fogunk határozni. Arra figyelemmel, hogy a benyújtott javaslatok mindegyikét támogatja az előterjesztő, így ezekről egy döntéssel határozhatunk. Kérdezem önöket, elfogadják-e a benyújtott módosító javaslatokat az 1-14. pontok szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 252 igen szavazattal, 28 nem ellenében, 37 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta.

Most a zárószavazás következik. A Házszabály szerint ismételten meg kell kérdeznem, hogy a kormány álláspontját ki kívánja ismertetni vagy jelezni. (Dr. Fónagy János: Támogatjuk.) Látom a bólintást, tehát a kormány támogatja a javaslat elfogadását.

Így kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/3538. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 264 igen szavazattal, 54 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Az előterjesztők indítványozták, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a sürgős kihirdetési kérelmet 261 igen szavazattal, 57 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/3586. számon, az egységes javaslatot pedig T/3586/47. számon kapták kézhez a képviselők.

Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat érkezett, záróvitára is sor kerül. Kezdeményezem, hogy ezeket két szakaszban tárgyaljuk meg a következők szerint: az első szakaszban a személyes adatok kezelésére vonatkozó 1-8. pontok szerepelnek; a második szakaszban pedig a hatósági jogköröket módosító 9-13. pontok, a 15. és 16. pontok, valamint a 18-23. pontok megvitatására kerüljön sor. A záróvita - az alkotmányügyi bizottság mai napon is megerősített döntésének megfelelően - nem nyílik meg a 14. és 17. pontokra, mert ezek nem felelnek meg a Házszabály rendelkezéseinek.

Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés többsége a javaslatot elfogadta.

Így megnyitom a záróvita első szakaszát a T/3586/55. számú ajánlás 1-8. pontjaira. Megadom a szót elsőként, 6 perces időkeretben, Schiffer Andrásnak, az LMP képviselőjének. (Zaj a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu