ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. Jelentkezőt nem látok, ezért a vita első szakaszát lezárom, és megnyitom a záróvita második szakaszát az ajánlás 9-23. pontjaira, a 14. és a 17. pontok kivételével.
Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, így a vita második szakaszát és egyben a záróvita egészét lezárom.
Megkérdezem Navracsics Tibor államtitkár urat, kíván-e válaszolni. (Zaj a kormánypártok soraiban.) Bocsánat, elnézést kérek, eggyel mellé néztem, itt szerepel Répássy Róbert államtitkár úr neve. (Dr. Navracsics Tibor jelzésére:) Köszönöm. Tehát a tisztelt miniszterelnök-helyettes úr és egyben miniszter úr most nem kíván válaszolni, úgyhogy a módosító javaslatokról határozunk.
Ennek során tehát nem döntünk a 14. és a 17. pontokról. Az 1., 2., 3., 4. és 6. pontok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, de a 4. pont kivételével ezekről az LMP szavazást kér. A további módosító javaslatokat az előterjesztő támogatja. Ezek közül a 9., 10., 11. és 12. pontok elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a támogatott indítványokról két részletben döntünk.
Kérdezem önöket, elfogadják-e a minősített többséget igénylő támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 255 igen szavazattal, 65 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a módosító javaslatokat.
Most az egyszerű többséget igénylő támogatott módosító javaslatokról döntünk az ajánlás 5., 7. és 8. pontjai, valamint a 13., 15., 16., 18., 19., 20., 21., 22. és 23. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 254 igen szavazattal, 65 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatokat elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az LMP kérésére még további indítványokról is döntenünk kell.
Az 1. pontban Schiffer András a 3. § (5) bekezdésében a közérdekű adat fogalmát módosítja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 68 igen szavazattal, 250 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
A 2. és 3. pontokban Schiffer András a 6. § (1) és (5) bekezdéseinek módosításával a személyes adatok kezelésének egyes szabályait kívánja megváltoztatni. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 66 igen szavazattal, 252 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
A 6. pontban Schiffer András új lakcímmel és új rendelkezésekkel egészíti ki az egységes javaslatot, amelyben adattovábbítási és összekapcsolási szabályokat terjeszt elő. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 66 igen szavazattal, 255 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Az egységes javaslat 38-51. §-ainak, valamint a 88. §-ának elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/3586. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő részét az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 257 igen szavazattal, 66 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslat minősített többséget igénylő részét elfogadta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/3586. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részét az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 256 igen szavazattal, 66 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részét elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Rogán Antal és Puskás Imre, Fidesz, képviselők önálló indítványát T/3505. számon, az egységes javaslatot pedig T/3505/49. számon kapták kézhez a képviselők.
Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat érkezett, záróvitára is sor kerül. Kezdeményezem, hogy ezeket két szakaszban tárgyaljuk meg a következők szerint. Az első szakaszban az elektronikus hírközlési törvényt módosító 1-30. pontok szerepeljenek, a második szakaszban pedig a további rendelkezéseket érintő javaslatokat vitassa meg az Országgyűlés a 31-52. pontok szerint. A záróvita nem nyílik meg a 10. és a 34. pontokra, mert azt előterjesztője visszavonta.
Aki a szakaszolással egyetért, ezt kézfelemeléssel jelezze. (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a látható többség a javaslatot elfogadta.
Így megnyitom a záróvita első szakaszát a T/3505/58. számú ajánlás 1-30. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Mivel felszólalót nem látok, a vita első szakaszát lezárom.
Egyben megnyitom a záróvita második szakaszát az ajánlás 31-52. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Megadom a szót Novák Elődnek, a Jobbik képviselőjének. (Zaj a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés