NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Nem akármilyen koherenciazavarra hívta fel a figyelmet az ajánlás 33. pontja. Konkrétan az alkotmányügyi bizottság foglalt állást egy olyan koherenciazavarról, amely szerint az előttünk fekvő zárószavazásra váró javaslat a miniszterelnök úr korábbi ígéretébe ütközik, ezért kellett most kiküszöbölnünk. Bizony ezt a javaslatot engedelmükkel én nyújtottam be (Moraj a kormánypártok soraiban.), bizony engedelmükkel, ugyanis átcsúszott ez a javaslat. (Derültség, taps a kormánypártok soraiban.) Köszönöm.
(21.30)
De nézzük, hogy miről van szó, mert félek, hogy a számok alapján nem tudják, hiszen nem ezt bogarásszák önök a laptopokon, ezért hadd hívjam fel a figyelmüket, hogy ez az a bizonyos botrányos kártalanítás, végkielégítés, amelyre persze nem vonatkozna az a bizonyos 98 százalékos különadó.
Orbán Viktor a kormány tavaly nyári akciótervének 18. pontjaként a két hónapon túli végkielégítésekre, a béren felüli juttatásokra és a szabadság- és titokmegváltásokra 98 százalékos különadót ígért. Ez az előttünk fekvő javaslat ugyanakkor - ezzel az orbáni elképzeléssel gyökeresen ellentétes módon - a mandátumának lejártakor a jelenlegi fizetése alapján körülbelül 13 millió forinttal jutalmazná a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét, az egykori szexlapfőszerkesztő Szalai Annamáriát (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban.), aki ma már megmondhatja, hogy bárhol a médiában mi jelenhet meg és mi nem.
Nos, mivel ez a bekezdés tehát ellentétes a kormányfőnek az Országgyűlésben tett ígéretével, és azzal szembemegy, ezért a kormányfő és a kormánypártok becsületének megőrzése érdekében, helyettük is gondolkodva nyújtottam be ezt a javaslatot.
Nos, nem először működünk mi együtt, tisztelt kormánypárti képviselők, természetesen, hiszen hogy ne szaladjunk messzire, konkrétan ennek a benyújtott törvényjavaslatnak már a korábbi szavazásain az egyik javaslatomat támogatták. Persze, így önmagában nem, úgy már igen, hogy ugyanazt a javaslatot szóról szóra nem sokkal később, néhány nappal vagy héttel később (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Elnök úr, ez már megint nem arról szól. Összevissza beszél.) benyújtották bizottsági módosító javaslatként.
Ugye, nagyon fontosnak tartjuk, hogy igen, a kiegyensúlyozott tájékoztatás, ha nem is valósul meg, ma legalább önök nem törlik el azt, hogy a Médiatanács hatóságként járjon el, és ez ellen tulajdonképpen végső soron csak az MSZP szavazott. Nekik, ugye, ez nem fontos, hiszen megvan a saját kialakult médiabirodalmuk, még ha esetleg recseg-ropog is. Ezért nagyon örülök, hogy ezt a javaslatomat - még ha nem is saját javaslatként, ismétlem - elfogadták. Ezért kérem, ezt a példát is felhozva, hogy nem olyan abszurd ez, hogyha most elfogadnák ezt az újabb koherenciazavart kiküszöbölő javaslatot, hiszen azért mégiscsak a miniszterelnök úr ígért itt valamit. Ezzel szembemenni, hát, hogy is mondjam, szabad mandátum elve ide vagy oda, megnézheti magát, aki ez ellen szavazna.
Ezért, bár lehet, hogy most meglepő és vakmerőnek tűnik, hogy az előttünk fekvő 52 javaslat közül az egyetlen olyan mellett érvelek, amit nem támogattak a bizottságban - ez történetesen az enyém volt, ez az egyetlenegy az 52 közül, amelyet önök nem tartottak támogatásra méltónak -, de mégis most, hogy rávilágítottam arra, hogy miféle koherenciazavart... - mert önmagában a koherenciazavar, mit jelent az, már megszállták az Alkotmánybíróságot is, nagy probléma nem lesz azért ebből, de azért egy miniszterelnöki ígérettel szembemenni, azt gondolom, mégiscsak merész vállalkozás. Tehát kérem, fogadják el ezt a javaslatot.
De menjünk tovább, a másik kedvencem L. Simon Lászlónak a 37. ajánlási pontban benyújtott javaslata. Ez már kevésbé aktuálpolitikai, kevésbé a saját embereket bebetonozó, sok tíz millió forinttal jutalmazó javaslatról szól, hanem sokkal inkább egy szakmai javaslat, ami azt mondja ki, hogy a közszolgálati testület, amely az egyetlen, bár nagyon sovány hatáskörrel működő, de mégiscsak civil testület, és ennek a delegáltjaira jelenleg a médiahatóság vezetőire vonatkozó szigorú összeférhetetlenségi szabályok vannak életben, azonban ezek teljes körű alkalmazása szükségtelen, és nem is életszerű, hiszen, ahogy fogalmaz az indokolásban, kizárja a testület tagjainak a média világával való bármilyen foglalkoztatási jogviszonyát. Valóban, ezzel a javaslattal egyetértünk, remélem, nem fogják leszavazni csak azért, mert most érvelek mellette. Viszont fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Jobbik ezt még fontosabbnak tartja, mint önök.
Ugye, már a médiatörvény vitájában is, még ha le is söpörték az összes ellenzéki módosító javaslatot itt a nemzeti együttműködés rendszerében, ahogy szokták, de mi már akkor is megfogalmaztuk, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint az újságírói szervezeteknek is helyük lenne a közszolgálati testületben, hogy minél teljesebb szakmai kontrollt tudjon gyakorolni a közmédia felett. Tehát örömteli, hogy van egy nagyjából civil ellenőrző szervezet, de miután ők a közmédiumok vezérigazgatói felett gyakorolnak ellenőrzést, ez valójában semmit nem ér, hiszen a tartalom-előállítás nem ott folyik, így nem is tudnak teljes mértékben felelősséget gyakorolni a közmédia tartalmai felett. Ezért indokolt lenne az alapot is legalább részben a közszolgálati közalapítvány és testület ellenőrzése alá vonni a tisztán kormánypárti Médiatanács helyett, hiszen ez jelenleg a média legfőbb ura, élükön Szalai Annamáriával, mint már említettem. Erről sokat beszéltünk, sajnos most többet nem beszélhetek, mert ez már valóban túlterjeszkedne a vita jelenlegi keretein.
Most csak azt tudtam a figyelmükbe ajánlani, hogy támogassák azt a javaslatot, amely a saját korábbi ígéretükkel is szembemenve Szalai Annamáriának a jelenlegi fizetése alapján körülbelül 13 millió forintos végkielégítést - persze itt más kifejezéssel: kártalanítást - biztosítanának mindenféle különadó nélkül. Én azt gondolom, ennek a társadalmi igazságtalanságnak, ennek a felháborító javaslatnak itt és most vessünk véget.
Köszönöm. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés