DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A helyi önkormányzatokról szóló törvény, valamint az államháztartási jogszabályok előírásai értelmében az önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szervezete a polgármesteri hivatal. Ugyanakkor a helyi önkormányzatokról szóló törvény értelmében az önkormányzat, a polgári jogi törvény alapján pedig a hivatala is jogi személy. Az adózás rendjéről szóló törvény szerint adóköteles tevékenységet csak adószámmal rendelkező adózó folytathat. A mezőgazdasági, agrár- és vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló törvény alapján a támogatások folyósításának feltétele, hogy a kedvezményezett önkormányzat saját adószámát, pénzforgalmi számláját adja meg.
A fentiek miatt, ha egy jogszabály valamely jogosultság megszerzése, támogatás igénybevétele érdekében megköveteli, hogy a helyi önkormányzat adószámmal és pénzforgalmi számlával rendelkezzen, úgy az erre vonatkozó kérelem alapján nincs törvényi akadálya a helyi önkormányzat adószáma megállapításának, továbbá pénzforgalmi számla nyitásának. Ugyanakkor az államháztartási törvény szerint az önkormányzati hivatal az önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve, amely előíráson a továbbiakban sem kívánunk változtatni. Eszerint a helyi önkormányzatra vonatkozó információk szolgáltatása során az önkormányzati hivatal elemi költségvetése, beszámolója, évközi adatszolgáltatása tartalmazza az önkormányzat valamennyi feladatának ellátásához kapcsolódó információkat.
Tisztelt Képviselő Úr! A jó hír azért az, hogy mindemellett az új alaptörvény alapján készülő új önkormányzati törvényre tekintettel szükségessé válik az önkormányzati és költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályok újragondolása is, amelynek előkészítése során célunk, hogy olyan szabályozás szülessen, amely megerősíti az egységes gazdálkodást, és a lehető legkisebb adminisztrációs terhet rója az önkormányzatokra.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés