ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselőtársam! A magyar kormány egy olyan átszervezésen dolgozik, amely figyelembe veszi az összes magyar realitást. Az egyik ilyen realitás az, hogy nagyszámú cigány közösség él velünk együtt. A dolog úgy áll, hogy miután a realitásokat figyelembe vesszük, ezért a cigányság realitásait is figyelembe kell venni, ideértve az együttélés minden nehézségét is. Ez azt jelenti, hogy az átszervezéskor figyelembe kell venni a cigány gyerekek tanulási nehézségeit, a cigány felnőttek problémáit a munka világában, a cigányok tarthatatlan lakáshelyzetét és azokat a közbiztonsági gondokat, amelyek a cigányok által lakott területeken jelentkeznek, sok ezer ember életét megkeserítik, sőt egyenesen veszélyeztetik.

Olyan átszervezésen dolgozunk, amelynek eredményeképpen le tudunk számolni az otthonról hozott hátrányokkal a tanulásban, figyelemmel tudunk lenni a cigány emberek elhelyezkedését akadályozó körülményekre, azokat ki tudjuk iktatni, és világossá tudjuk tenni, hogy ebben az országban - mint mindenkinek - a cigányoknak is tiszteletben kell tartaniuk a törvényeket.

Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypárti oldalon és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu