VÁGÓ GÁBOR (LMP): Nagyon higgadtan szeretnék csupán reagálni, és majd a hosszabb hozzászólásomban elmondani a szakmai érveket.

Papcsák úr elmondta, hogy van sokféle aspektus, de ők csak a rendészetire koncentrálnak. (Dr. Papcsák Ferenc: Most!) Most, rendben. Én csak egy dolgot kérek önöktől, hogy mint Fidesz-frakció kérjék számon a kormányzatot, mivel a miniszterelnök úr megbízott három minisztériumot - köztük az önét is, tisztelt államtitkár úr -, hogy dolgozza ki a hajléktalanügyi koncepciót tavalyi év november 30-áig, és immáron tíz és fél hónapos csúszásban vannak ezzel a munkával, semmilyen érdemi lépés nem történt előre.

Itt szeretnék válaszolni Szabó Rebekának, hogy a fideszes képviselők beszélnek-e a hajléktalanokkal. Igen, konkrétan a minisztériumban Balogh Gyula dolgozott tapasztalati szakértőként mint egy hajléktalan ember, viszont amikor hajléktalanként tavaly ősszel felszólalt pont azon szabálysértési törvény ellen, aminek a folyományaként itt van előttünk ez a törvénytervezet, akkor hogy, hogy nem, elbocsátották a minisztériumból, hiszen akinek a véleményét... (Szabó Rebeka: Más a véleménye!) Lehet más a véleménye egy embernek, akit megbíznak tapasztalati szakértőként, de ha az nem egyezik az éppen aktuális kormánypárti véleménnyel, akkor sipirc, el lehet menni. Sajnos úgy tűnik, hogy ilyen a fideszes véleményszabadság.

Most csak Wintermanter (Sic!) képviselő úrnak, illetve polgármester úrnak szeretnék reagálni egy mondatban. Újpesten a legutóbbi évekig egyáltalán nem volt hajléktalanellátás, csupán a mostani években került rá sor - mert előtte szerződéssel oldották meg, külső szakértőkkel -, és most örülünk neki, hogy Újpest is foglalkozik a hajléktalanjaival, de arra nem legyünk már annyira büszkék, hogy az önkormányzat kiegészítő támogatást ad, amikor az állami normatívából (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) nem lehet ezt az ellátást elvégezni, és pont az önök költségvetése teszi ezt teljesen lehetetlenné.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu