DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én elsősorban szakmai vizekre szeretnék egy kicsit evickélni a felszólalásomban. Először is szeretném leszögezni, hogy az egészségügy úgynevezett állami kézbe vétele nem teljes, miután budapesti kerületi rendelőintézetek, amelyek a kerületi önkormányzatok tulajdonában vannak, és nem budapesti városi szakrendelő intézetek nincsenek benne a rendszerben. Ez az állapot éppenséggel azt kívánja, hogy lehetőség szerint ezek is minél hamarabb integrálva legyenek, ugyanis ahhoz, hogy egy országosan integráltan együttműködő rendszert lehessen kialakítani a feladatmegosztásokkal, célszerű, hogy ezek is egy kézbe kerüljenek, mégpedig állami kézbe.
(23.10)
Miután többször felmerült a szakmai kontroll, az egészségügyben a szakmai kontrollt az ÁNTSZ gyakorolja. Hogy egy egészen egyszerű példát mondjak erre, egy családorvos esetében, ha egy betegnek szakmai panasza van az ellátásra, akkor azt az ÁNTSZ orvosolja, ha pedig az a kifogása, hogy mondjuk, a lift nem működik a rendelőben, ezért gyalog kellett felmennie, akkor ez ügyben fordulhat az üzemeltető, működtető önkormányzathoz.
Reagálnék, sajnálatos módon Kovács Tibor képviselőtársunk még nincs itt, igazából én mindig reagálok, amikor az előző szocialista-SZDSZ-kormányok egészségügyi minisztereiről beszélünk, mert igazából súlyos hibákat követtek el, súlyos károkat okoztak. Már egyszer itt a tisztelt Házban beszéltem a Horváth Ágnes-féle széfügyről, amikor is kötelezően elrendelték minden beteg ágya mellé a széf megvásárlását, ami azért volt nagyon érdekes, mert a traumatológiai, balesetet szenvedő beteg, mondjuk, a begipszelt két kezével, vagy pedig az agyvérzett, béna beteg igen nehezen tudta a széfet kezelni, tehát ez tulajdonképpen közröhej tárgya volt.
Molnár Lajos is kitűnő ötletekkel állt elő. Nem is az az érdekes, a vicces, hogy ő körzővel húzta meg állítólag a különféle határokat, az már sokkal kevésbé vicces, tetszenek rá emlékezni, tisztelt képviselőtársaim, hogy volt olyan eset, hogy a mentőautóban meghalt egy beteg, méghozzá állítólag az volt az oka a mentőautóban való elhalálozásnak, hogy nem a 10 kilométerre lévő kórházba vitték, amelyikhez korábban ellátásra tartozott volna, hanem a 20 kilométerre lévő, Molnár miniszter által kijelölt másik kórházba. Az orvoskollégát, aki irányította a beteget, felelősségre vonták; soha nem hallottam, hogy Molnár Lajos felelősségéről beszéltek volna.
A másik kitűnő ötlete volt: Molnár bevezette, elmondta, hogy vannak területi vezető kórházak, és szerinte a területi vezető kórház minden szinten mindent a legmagasabb szinten el tud látni. Ehhez nem kellett orvos végzettségű egészségügyi miniszternek lenni, hogy ennek az állításnak az abszurditását lássuk. Egy sokkal gyengébb végzettségű ember is meg tudta volna ezt állapítani, hogy ez így nem lehet valóságos, mert például nincsen annyi agysebész, idegsebész az országban, hogy minden megyei kórházban koponyasebészetet működtessenek. De nincs is rá szükség, mert nincs annyi műtét, hogy minden megyében ez szükségesen működjön, helikopterrel ezeket a betegeket el lehet szállítani a megfelelő ellátási szintre.
Arra is tetszenek emlékezni, éppen miskolci képviselőtársaimnak mondanám, milyen érdekes volt, hogy Miskolcon volt egy égett gyerek, és nem tudták a legfejlettebb, legmagasabb szinten működő miskolci kórházban Molnár szerint ellátni őt, hanem Budapestre szállították.
Tehát ezek a dolgok nagyon nagy kárt okoztak. Viszont el kell mondanom azt is a korrekt igazság kedvéért, hogy volt egy kiváló miniszter is, Rácz Jenőnek hívták, aki korrekt szakmaiságot és egyéb szemléletet magában ötvöző valaki volt, és nagyon jól vezette a minisztériumot. Ő egyébként most mint kórház-főigazgató szintén kitűnően működik, tehát valóban volt olyan miniszter, akiről pozitívan lehet nyilatkozni.
Kétségtelen tény, hogy az ellátási körzeteket módosítani kell ezzel a reformmal, ezzel a törvénnyel, és a kórházi profilok változnak. Márpedig, mint ahogy az előbb a Molnár-féle kiosztott profilokat említettem, kell hogy változzanak, hiszen nem lehet, hogy a kórházakra olyan profil van rásulykolva elméletileg Molnár Lajos miniszter által, amit azok nem tudnak ellátni, és nyilvánvaló, hogy ezeket a betegeket máshová kell szállítani. Tehát ki kell alakítani a reális ellátási körzeteket, és megmondani azt, hogy kérem, mik azok a megyei vezető kórházak, ahol nincsen koponyasebészet, nincsen szájsebészet, ezek a betegek, mondjuk, Budapestre vagy Pécsre vagy egyetemi centrumba kell hogy szállíttassanak. Tehát ezeket a dolgokat igazság szerint a helyére kell tenni.
Nyilvánvalóan a törvényjavaslat célja a racionálisabb működtetés és a szakmai nívó emelése. Az oktatás vonatkozásában talán mondhatnám azt is, hogy az oktatásból jobban képzett, az ország valódi szükségleteit jobban kielégítők kerüljenek ki, mondjuk, kevesebb filozófus és több szakmunkás.
A budapesti helyzetet illetően kétségtelen tény az, hogy a helyzet irracionalitását jellemzi, illetve amit a helyére kell tenni, van olyan kerület a városban, ahol egymás mellett működik több kórház, illetőleg szakrendelő. Ennek mindnek van ambulanciája, kardiológiai, diabetológiai ambulanciája, amiket ha egy kézben összefogva nézünk, akkor nyilvánvaló, hogy a közelség miatt ezeknek a működtetése nem racionális. De akár lehet racionális is, mindenképpen csak olyan kézből lehet ezt megfogni és működtetni, ami egy egységes szemléletet tükröz, mert egyébként mindegyik azt állítja, hogy az övé feltétlenül szükséges, az övé a legjobb. De hogy valóban melyik szükséges, és valóban melyik a legjobb, ehhez kell egy olyan vezetés, amelyik nézi mind a hármat, és azt mondja, hogy kérem szépen, itt ezt működtetjük, ott pedig azt fogjuk működtetni.
Lamperth Mónika képviselőtársam felvetette, megkérdezte, hogy mitől lesz jobb a rendszer. Megpróbálom szerény módon egy kicsit vázolni, hogy szerintem mitől lesz jobb a rendszer.
Egyfelől, mondjuk, csökkennek a különbségek, tehát az iskolarendszernél egy szegény önkormányzat az anyagi lehetőségei miatt kevesebbet tud nyújtani a gyerekeknek, mint egy gazdag önkormányzat. Tehát lehet, hogy a gazdag önkormányzat 3-4 nyelvet tud taníttatni az iskolájában, a szegény pedig csak kettőt vagy egyet. Nyilvánvaló, ha ez központilag lenne kézbe fogva és irányítva, akkor elképzelhető, hogy ezeket a nívókülönbségeket sikerülne csökkenteni.
A betegutak racionalitása is a rendszer jobbítását szolgálná, mert ebben az esetben el lehetne kerülni azt, hogy mondjuk, a sebészeti klinikán operáljanak egy távoli megyéből egy sérves beteget, miután azt a helyi kórházban tökéletesen el tudják látni. Egyben a szakmai nívó is emelkedne ezzel az egész rendszerrel.
A kórházi osztályokra szigorúan lehetne ügyelni, hogy odavaló betegek kerüljenek, egyébként még ma is előfordul, hogy kórházi ágyakon nem odavaló beteg fekszik, ami nyilvánvalóan nyomasztja az osztályt is, és ez a beteg számára sem egy kellemes állapot.
A műszerfejlesztés úgyszintén racionálisabbá válhatna ezzel az egész egyesítéssel, és bizonyos párhuzamos kapacitásokat fel tudnánk számolni, amellett a Molnár-féle egészségügyi reformnak azt az elmaradt részét tudnánk korrigálni, hogy a szociális ellátás valóban működjön a megszüntetett kórházak és a megszüntetett ágyak helyén.
Itt beszélnék a pszichiátriai ellátásról. Tudjuk, hogy az OPNI-t megszüntették, és ennek következtében rengeteg pszichiátriai beteg kóvályog az utcán, és rengeteg baj származhat ebből. Nagyon remélem, hogy ezzel a mostani törvényjavaslattal sikerül olyan állapotot előidézni, hogy ismét egységesen egy kórházban, egy helyen legyen megoldva a pszichiátriai ellátás. Ez mindenképpen egy szakmai nívóemelkedést jelent, hogy így fogalmazzak, és egy korrektebb ellátást, mint ami pillanatnyilag a mai napon van.
Szilágyi Péter felvetette itt, mondjuk, egy pszichoanalitikus gondolata volt, hogy mi, fideszes képviselők mélyedjünk önmagunkba, és a tudatalattink analizálásával jussunk eredményre. Én ezt megpróbáltam önmagamban, de nem sikerült arra az eredményre jutni, amit Szilágyi Péter gondolt.
Ő említette az egyenlő esélyű hozzáférést az oktatásban, és itt éppen erre az előbb mondtam a szegény iskola, szegény önkormányzat és gazdag iskola, gazdag önkormányzat kérdését, amiben úgy érzem, hogy az egyenlő esélyű hozzáférés javulna ezzel a törvényjavaslattal, ennek a megvalósításával és ennek a rendszernek az átalakításával. Nem az ingatlanvagyon átruházása lenne a lényeg, hanem a szakmai különbségek kiegyenlítése.
Egyébként az eladósodott kórházak gazdálkodását mindenképpen rendbe kellett tenni, és itt megemlíteném még azt, hogy a törvény nem érinti az alapellátás prioritását. Az alapellátás prioritása rendkívül fontos dolog, mert tisztelt képviselőtársaim, amiben jobbak vagyunk, mint a nyugati betegellátó rendszerek, az az alapellátás. Jobbak vagyunk, mert sem Angliában, sem az Egyesült Államokban nem képzelhető el az, hogy a beteg hetente háromszor bemegy a családorvosához, mert előjegyzés van, hónapos előjegyzések vannak, és nem fogadják a beteget úgy, hogy na, most eszembe jutott bemenni és megméretni a vérnyomásomat.
Nálunk ez még mindig a régi séma szerint megy, és ez állítom, hogy sokkal jobb, mint a nyugati országokban működő rendszerek jelentős része. Ezért nagyon fontos, hogy a családorvosi ellátás szintjét emeljük, akár műszeresen is, és végül ezzel tehermentesíteni tudjuk a szakrendelőket és a kórházakat is.
Még a helyi közösségek szerepéről beszélnék, amit az LMP részéről többször emlegettek. Remélem, hogy az olyan iskolákat, mint amilyen a jászladányi volt, az LMP ilyen alapon lelkesen fog támogatni, hiszen az valóban egy helyi közösség kezdeményezése. Megjegyzem: Budapesten is vannak hasonló iskolák, érdekes módon az soha nem volt szálka senki szemében. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(23.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés