ELNÖK: Nem látok több bejelentkezőt, így a részletes vita első szakaszát lezárom.
Megnyitom a részletes vita második szakaszát, az ajánlás 38. és 39. pontjaira. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.)
Amennyiben nem, akkor a vita második szakaszát és a vita egészét is lezárom.
(13.50)
Megkérdezem Szatmáry Kristóf államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Most nem kíván. Így bejelentem, hogy a benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk.
Tisztelt Országgyűlés! Hogyha jól nézem a forgatókönyvet, akkor következik az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentés, valamint ennek elfogadásáról szóló, a mezőgazdasági bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig. A jelentést J/4455. számon, a határozati javaslatot pedig H/4622. számon kapták kézhez a képviselők. A hatáskörrel rendelkező bizottságok benyújtották ajánlásaikat, amelyek J/4455/1. és 2., valamint H/4622/1. számokon a honlapon elérhetők.
Most az előterjesztői expozék következnek. Ilyenkor néz fel a levezető elnök, amikor államtitkárnak kívánja átadni a szót, de az államtitkár úr egyelőre nincs a teremben. Megkérdezem a kollégáinkat, a jegyző urat, tudnak-e valamit az államtitkár úrról. (Dr. Szűcs Lajos: Keressük.) Akkor kétperces szünetet rendelek el, már csak azért, hogy ne legyen értelme addig kimenni a teremből, és hogy ha az államtitkár úrról kapunk valamilyen információt, akkor későbbi bejelentéssel is élek. Addig a televízió, gondolom, magyar nótákat fog adni így délidőben körülbelül. Akkor kétperces szünet. (Rövid egyeztetés.)
Tisztelt Országgyűlés! A másik javaslatom, miután a forgatókönyvre nézve ez a kétperces szünet láthatóan nem lesz elég, akkor elrendelek egy kilencperces szünetet. 14 órakor folytatja az Országgyűlés a munkáját, addig van egy kis nyújtózásra, sétára a folyosón idő.
Kérem szépen, hogy az államtitkár urat, vagy a kormány valamelyik tagját, aki az expozét elő tudja adni, keressék meg, és a teremben foglaltassák el vele a helyét.
14 óráig szünetet tartunk.
(Szünet: 13.51 - 14.00
Elnök: dr. Ujhelyi István
Jegyzők: Göndör István és dr. Szűcs Lajos)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés