DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hargitai képviselőtársam késztetett hozzászólásra. Valóban racionális alkotmánymódosítással állunk szemben. Ennek az a racionális magva, hogy elkerüljék azt a konfliktust, hogy a megyei önkormányzatok vezetői és a kormányfő megfelelő hozzájárulás és felhatalmazás nélkül kötöttek szerződést a vagyon tekintetében. Valóban forráshiányos volt kezdettől fogva a megyei önkormányzatok helyzete, hisz adóbevétellel nem rendelkeztek, viszont voltak olyan területek, ahol az intézmények közös fenntartásával városi vagyon épült be a megyei vagyon tekintetében, és pontosan azt szolgálta a mai interpellációm, hogy azokkal mi lesz. Mi lesz azokkal a megyei jogú városi százmilliókkal, amelyek mondjuk, a kórház műszerfejlesztésére vagy más célra szolgálnának? Ki fog velünk elszámolni?

Azért képviselőtársam, hadd figyelmeztessem valamire: sok baja volt ennek az önkormányzati rendszernek, de nem az volt a baja, hogy ezt csinálják vele, amit önök tesznek. Ez kibontakoztatta a helyiek kezdeményezőképességét, és rendkívül nagy különbség, hogy egy intézmény vezetője kinek ad számot: annak a helyi közösségnek-e, aki megválasztotta a testületet vagy pedig a kormánynak. Úgy gondolom, hogy ezt jobban át kellett volna önöknek gondolni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu