DR. MOLNÁR ATTILA (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a lehetőséget. Köszönöm a miniszter úr korrekt válaszát, és engedje meg, hogy itt a viszonválasz keretén belül mondjak köszönetet a miniszter úrnak, illetve Szócska államtitkár úrnak, valamint a kormányzatnak is azért, hogy a komáromi kórház megmaradásáért minden erőfeszítést megtettek, hiszen önkormányzatunk közel 300 millió forinttal támogatja éves szinten a Selye János Kórházat, és olyan kiváló szolgáltatásokat tudunk biztosítani ezáltal, ami mindenképpen fontossá teszi azt, hogy a térség egyik legkiválóbb egészségügyi intézményéről beszélhessünk.

Köszönöm azt, hogy partner volt a kormányzat abban, hogy a funkcióváltás után kórházként tudjon működni a Selye János Kórház. Teszem ezt a köszönetnyilvánítást azért is, mert a kórházunkban nagyon sok felvidéki magyar is igénybe veszi ezeket a szolgáltatásokat, és interpellációm is részben ezt a célt szolgálta.

Köszönöm még egyszer a választ, természetesen elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu