DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Nem értem a derültség okát. Köszönöm a szót, elnök úr.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ön ugyan nem túl magas színvonalon, de megpróbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. (Közbeszólások, moraj a kormánypártok soraiban. - Az elnök csenget.) Ez nem sikerült önnek, nem is sikerülhetett talán, mint ahogy elég nehéz lenne megmagyarázni a Matolcsy-féle gazdaságpolitika lényegét is, láthatóan még a konzervatív közgazdászoknak is komoly fejtörést okoz. A miniszterelnök maga mondta meg, hogy tankönyvekben ne is keressük, hiába is keresnénk, így aztán kénytelen vagyok az önök által használt szóképekkel élni.

Az önök gazdaságpolitikája leginkább olyan, mint egy süllyedő gyorsnaszád vagy még inkább egy gyorsan süllyedő naszád, amelyben a léket söralátétekkel szeretnék betömni, és ez elég reménytelen kísérlet. A baj csak az, hogy miután önök el fognak süllyedni, az örvény magával fogja rántani egész Magyarországot is.

Eleve kudarcra ítélt válaszát természetesen nem tudom elfogadni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu