DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én, akármi lesz, nem szólok többet már ebben a vitában, majd a következő előterjesztésben fogunk még erről vitázni. Én egyet mondok Gelencsér Attila képviselőtársamnak, nyilván ő Somogy megyei, nem sokkal jobb sorsú területe ez az országnak, mint Északkelet-Magyarország, maradjunk ennyiben, nyilván ő is tudja, hogy milyen nehézségekkel küzdött.
Én azt tudom mondani, hogy jelen előterjesztés alapján azonkívül, hogy az aktuális politikai kurzus az éppen, hogy a megyékben is önök vannak, meg kétharmaduk van az Országgyűlésben, ezenkívül semmiféle intézményes garancia nem lesz arra, hogy a mindenkori kormány fenntartja a jelenlegi színvonalát az ellátásnak, vagy jobbítja az adott megyében. Ez probléma szerintem. Ezt a megyék kiengedik a kezükből. Ha önök megszavazzák ezt a javaslatot, a megyék nem dönthetnek saját maguk ezekről a kérdésekről.
Ez szerintem probléma, még akkor is, ha három évig önök ezt még informális úton kezelni tudják. Bármilyen politikai helyzet lehet, gondolom, egy hosszú távú szabályozást szerettek volna kialakítani. 2014 után akármi történhet, és nagyon érdekes helyzetek alakulhatnak ki, de nem akarom én ezt a vitát tovább hergelni, gondolom, mindannyiunk azért lokálpatrióta, igyekszik a legépítőbb jellegű javaslatokkal élni. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés