DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagy érdeklődéssel hallgattam a tárca korábbi miniszterének aggódó szavait a kultúra ügyében. Az aggódással egyetértek jómagam is, ugyanakkor jelezni kívánom, hogy tényleg sok esetben az ülésrend az álláspontot is jelentős mértékben meghatározza.
Számítva arra, hogy jelentős kritika éri Hiller István úrtól a költségvetés kulturális részét, elővettem a két évvel ezelőtti költségvetési vitát, amelyben ilyeneket olvashatunk a jegyzőkönyvben: soha eddig elő nem fordult, hogy ilyen brutális mértékű elvonást hajtson végre egy kormány a kultúrára szánt költségvetési támogatásból (Dr. Józsa István: Ez még annál is kevesebb.), a közgyűjtemények, a legnagyobb múzeumaink, könyvtáraink, levéltáraink költségvetési támogatása 2009-ben sem volt elég arra, hogy a számlákat kifizessék, 2010-ben még 618 millió forinttal csökkent, ehhez jött hozzá a megyéket és a helyi önkormányzatokat érintő drasztikus normatívacsökkentés, és a Gyurcsány-kormány már 2008-ban is csökkentette a normatívákat, de a következő kormány még inkább megtette ezt, 2010-ben felére csökkentette a kulturális normatívákat és egyéb megyei és helyi önkormányzati kulturális támogatásokat. És itt már akkor jeleztük, hogy a megyék nem lesznek képesek az intézményeiket fönntartani, mint ahogy később ez be is bizonyosodott, és kellett változtatnunk ezen.
Tehát összességében nincs mit a mostani kormány számára fölhoznia a képviselő úrnak (Dr. Józsa István: Most 40 százalékkal kevesebb.), hiszen sokkal jobb állapotban sokkal rosszabb módon állt a költségvetés. Miután elfogyott az időm, ezért egy újabb kétpercesben majd befejezném.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés