DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Látszik, hogy Aradszki András képviselő úr nem a költségvetésből készült, hanem egy vizsgálóbizottsági ülésre, ami ma délelőtt a cukorgyárak privatizációjával foglalkozott, és abból kiderült, hogy az első kormányzati ciklus idején valóban a cukorgyárak privatizálásra kerültek.

Én úgy gondolom, a költségvetés vitájában alapvetően arról kellene beszélni, hogy amit önök ide beterjesztettek, az nemcsak szociálisan érzéketlen, hanem egyszerűen cinikus. Tehát amikor a költségvetés fő céljai között az első helyre rakják az egykulcsos adórendszert, amelynek keretében annak a rétegnek engednek el 500 milliárdnyi adót, amely ezt nem kérte és nincs rászorulva, akkor azt hiszem, teljesen fölösleges történelmi visszatekintésre hivatkozni.

Lendvai Ildikó képviselőtársam pontosan elmondta, önök érzéketlenek aziránt, ami az országban történik, elhibázottak a társadalompolitikai céljaik, és katasztrofális az a gazdaságpolitikai eszköz, amivel élnek. A minimálbér megemelése sajnos azt vetíti előre - ezt a vállalkozásoktól történő visszajelzés alapján mondom -, hogy tízezerszámra várhatók elbocsátások. Erre önöknek figyelniük kellene.

A másik, ami az elhibázott gazdaságpolitikára utal, egy számot szeretnék mondani. Amikor átvették a kormányzást, a nettó államadósság forintban kifejezve 18 000 milliárd forint volt. Ezt követően önök einstandolták a magán-nyugdíjpénztári vagyont, ebből bizonyos nominális visszatörlesztés történt, viszont olyan katasztrofális árfolyam-politika az eredménye az önök munkájának, ami következtében az elmúlt hetekben 20 600 milliárd forint a forintban kifejezett nettó államadósság, azzal, hogy elverték rá a magánnyugdíjpénztárak12 év alatt felhalmozott megtakarítását is.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu