DR. ZSIGA MARCELL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy-két dologra azért illene visszaemlékezni az MSZP-s padsorokban. Nekik igazából alakoskodó, gáncsoskodó hozzászólásokra ebben az Országgyűlésben nincs semmi joguk a költségvetést illetően.

Azt gondolom, Káli Sándor - sajnálom, hogy kiment az elmúlt másfél percben -, hogy olyan valótlan dolgokat állított, amelyek igazából jellemzik az MSZP hozzájárulását a 2012-es költségvetéshez. Arról nem lehet elfeledkezni, hogy önök olyan politikát folytattak - akár Miskolcra utalhatnék Káli Sándor esetében -, hogy amikor ő volt Miskolc polgármestere, a költségvetés, Miskolcé és az országé olyan hazugságokon alapult, hogy könnyen tudta ígérni felelőtlenül munkahelyek ezreit. Konkrétan 8 ezer új munkahelyet ígért 2002-ben Káli Sándor Miskolcra, 2006-ban pedig 4600-at. Talán fogalomzavarról lehet szó, hiszen pontosan ennyivel nőtt a munkanélküliek száma Miskolcon, 8 ezerről több mint 22 ezerre nőtt a munkanélküliek száma. Ez annak a költségvetési politikának volt az egyik része, egyik fejezete, amelyet 2002-2010 között folytatott az MSZP.

Úgy gondolom, akkor kellett volna számon kérnie az akkori kormányfőt, Gyurcsány Ferencet akár Káli Sándornak vagy akár az MSZP többi tagjának, amikor azt emlegetik fel, hogy nőtt az államadósság mértéke, hogy nem foglalkozik képviselőtársunk a DAM ügyével, és vajon fél év alatt miért nem sikerült újraindítani a diósgyőri acélgyárat.

(13.20)

Talán ezeket a kérdéseket Káli Sándornak vagy az MSZP-nek az akkori kormányfőnek kellett volna feltennie. Kérem, fogadják el, hogy a 2012-es költségvetés nem szól másról, mint Magyarország stabilitásának megerősítéséről és új munkahelyek lehetőségeinek lerakásáról, hogy új munkahelyeket tudjunk végre teremteni a munkára vágyó embereknek, akik nem akarnak mást, csak becsülettel dolgozni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu