LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, alelnök úr. Az államtitkár úr szavaihoz szeretnék kapcsolódni, pusztán azért, hogy legalább a felesleges vitákat iktassuk ki, van elég valódi vitánk.
Ez az úgymond felesleges vita egy nagyon fontos kérdésre - valóban joggal említette az államtitkár úr -, a 13. havi nyugdíjra és a 13. havi közalkalmazotti illetményre vonatkozik. Szörnyű dolog volt, nagy érvágás, amikor nem volt mód tovább folyósítani. Nem szeretném ezt valami bagatellizálás eszközévé tenni, de éppen ezért, mert önök akkor ezt súlyosan kritizálták - és tényleg fájdalmas lépés volt, tudom -, nyilván, ha egyetlen kis lehetőségük is van rá, akkor visszaadják.
Nézem a költségvetést elölről, hátulról, középről: nincs benne továbbra sem 13. havi nyugdíj és közalkalmazotti illetmény, nem is kívánom ezt a mostani gazdasági körülmények között. De ha most nincs rá pénz, akkor abban az időben, amit önök Szaharának, posványnak, végveszélynek neveznek, el kellett vonni, akkor hogy az ördögbe lett volna? Ha tehát ezek szerint mindkét kormány kényszerűen és nem örömből úgy ítéli meg, hogy ebben adott lehetőségek között nincs pénz, akkor az istenért, ne vessük ezt már egymás szemére, önök se a mienkre, hogy akkor nem adtuk, és mi se az önökére, hogy nem állítják vissza. Ebben az egyetértésben - ha megegyeztünk - még mindig maradni fog számos olyan vitánk, amiben nem fogunk megegyezni, és amiről bőven esett és eshet is szó még.
Köszönöm szíves figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés