DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Képviselő Asszony! A kormány valamennyi ígéretét teljesíti. Ezzel kapcsolatban tett ígéreteit is teljesíti. Azért hivatkoztam az albizottságra, illetve a Debreceni Katonai Ügyészségen folyó eljárásokra, hogy az ön által feltett kérdésekre a legjobb tudásom szerint válaszoljak.
Tisztelt Képviselő Asszony! Ha önnek van olyan tudomása, hogy az ön által említett személyek bűncselekményt követtek el, akkor hozza azt nyilvánosságra, vagy hozza azt a nyomozó hatóságok tudomására, hogy aki bűncselekményt követett el, az annak a következményeit viselje. Hiszen álláspontunk szerint senki nem állhat a törvények fölött. Mindenki viseli annak a következményeit, ha a jogot, a törvényt megsértik.
Azt kérem tehát a képviselő asszonytól, hogy ha van olyan tudomása, hogy a nevezettek bűncselekményt követtek el, akkor hozza nyilvánosságra, és akkor azt lehet mondani, hogy akkor a nyomozó hatóság a büntetőeljárásokat haladéktalanul meg fogja indítani.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés