DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha nem lett volna bizonyítéknak elég az, amit én soroltam, illetve amit Schiffer képviselő úr sorolt, talán azt el tudja már fogadni - és közelebb kerültünk Vas Imre képviselőtársammal -, azt nem vitatja, hogy hosszú időre betonozzák be ezeket az embereket, de ha igen, akkor majd felszólal ezzel kapcsolatban. (Dr. Vas Imre: Választják!) Bocsánat, választják meg ezeket az embereket.
Azt gondolom, az is tényként elfogadható, hogy milyen módon kötődnek önökhöz ezek az emberek. Talán ezt sem vitatja, mert az internetről leolvashatóak ezek az adatok, mármint hogy Schmitt Pál az önök alelnöke volt, vagy hogy Domokos László, az ÁSZ elnöke éppen megválasztott országgyűlési képviselőjük volt, tehát ezek tények, ezek objektív adatok. Azt gondolom, hogy ez talán nem igényel több bizonyítást. Az sem igényel bizonyítást már, hogy megválasztották őket, erről országgyűlési határozatok rendelkeznek, és az se, hogy ennyi időre, arról törvények rendelkeznek.
Akkor nézzük meg, hogy valójában elfogultak-e! Hadd mondjak egy-két példát rá, képviselőtársaim! A köztársasági elnök úr eddig mindent aláírt. Az egyetlen köztársasági elnök az elmúlt huszonvalahány évben, aki egyetlen javaslatot, egyetlen törvényjavaslatot nem küldött még vissza az Országgyűléshez, és egyetlen törvényjavaslatot nem küldött el az Alkotmánybírósághoz. A köztársasági elnök eddig, úgy tűnik, hogy mindent... (Dr. Rétvári Bence: Hányat kellett volna?) Tudják, képviselőtársaim (Az elnök csenget.), viccek születtek már erről.
Az Alkotmánybíróság, amióta önök kinevezték az Alkotmánybíróság új tagjait, nem tudok róla, hogy az önök számára hozott volna-e igazán kedvezőtlen döntést. A Költségvetési Tanács nagyon nagy bizonytalanságot látott a költségvetési tervezetben, de természetesen nem élt a vétójogával, hanem egyébként támogatta a költségvetés-tervezetüket. De lehetne még folytatni, sajnos lejárt az időm, a képviselőtársam talán megelégszik ennyivel, de ha nem, akkor folytatom.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés