DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék egy félreértést eloszlatni. Az én meggyőződésem szerint az a rendszer, amelyen belül a bíróságokon belül maguk a bírák lennének azok, akik önmaguk felé emelnek vagy önmaguktól leváltanak különböző vezetőket, nem működőképes. Ez egész egyszerűen azért nem működőképes, mert az a fajta rendszer, ami itt kialakult ennyi évtized alatt, olyanfajta helyzetet teremtett, amit sokan csak az orvosoknál vélnek fölfedezni, pedig itt a jogásztársadalomban is él, ahol személyekhez kötött privilégiumok jelennek meg, ahol jól lehet azt látni, jól lehet azt tudni, hogy kik azok, akik esélyesek lehetnek valamire vagy esélytelenek lehetnek valamire. Jól lehet azt látni, hogy ha szakmainak látszó döntéseket próbálunk eladni olyan módon, mintha azok független emberek között jönnének létre, ezek mindig egyfajta, azt kell mondanom, már-már félfeudális helyzeteket teremtenek.

Talán az orvostársadalomban látszik a legjobban - remélem, nem haragszanak az orvosok, ha ezt hozom föl példának -, ahol ugyanez a helyzet kialakult egy professzori társadalomban, és ami meggyőződésem szerint ugyanígy kialakulna a bírói társadalomban, rosszul mondtam, kialakult nagyrészt a bírói társadalomban. Ezért ha semmi másért, a vérfrissítésért, azért, hogy egy pontosabb és felelősségteljesebb kinevezési rendszer jöjjön létre, én a magam részéről ezt támogatom. Még egyszer mondanám, jobban támogatnám azt a fajta elképzelést, amit én elmondtam, erőteljesebben támogatnám, de annak ma a politikai feltételeit nem látom.

Forrás: parlament.hu