DR. ÓDOR FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a 2012. évi költségvetést megalapozó törvények módosítására tett előterjesztésben egy olyan témáról beszéljek, amit már az előző hozzászóló is említett, mert azt gondolom, a téma fontossága megengedi azt, hogy erről ismét szó kerüljön itt a Házban.
Mindannyiunkat érint az, hogy mit fogunk az asztalunkra kapni majd a kereskedelmen keresztül, a termelőkön keresztül, és természetes dolognak tartjuk, hogy az államnak garantálni kell azt, hogy ez az élelem jó minőségű lesz, a szántóföldtől egészen a felhasználóig való ellenőrzésén át. Erre hivatott az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvényben kijelölten az élelmiszerlánc-biztonság és az állat-egészségügyi hatóság, amelynek a munkájával kapcsolatosan most törvényi módosításokra van lehetőség, és a Ház jó szándékát majd meglátjuk ebben a módosításban.
Itt jelentkezik egy többéves nemzeti ellenőrzési tervnek az előkészítése, ennek majd az éves ellenőrzési és vizsgálati tervét kell elkészíteni, mindez azt az élelmiszer-biztonsági stratégiát fogja szolgálni, amelyet az országos főállatorvos terjeszt majd ide. Ezen törvénymódosítás pontosan a Ház ellenőrzési lehetőségeit fogja biztosítani úgy, hogy az országos főállatorvos évi beszámolóban mondja el, hogy mit végzett el egy esztendő alatt. Látjuk, hogy a sajtó aktívan részt vesz ezen hírek közlésében, de azt gondolom, hogy a szakmai beszámolókra igen nagy szükség lesz az elkövetkezendőkben is. Ez az elkövetkezendő esztendők egyik meghatározója azt illetően, hogy mit eszünk, milyen termékek kerülnek az asztalunkra; erről Font Sándor képviselőtársam, a mezőgazdasági bizottság elnöke érzékletesen szólt, hogy vajon mikkel kellett szembekerülnie a magyar piacnak és az ott lévő vásárlóknak.
Ezen törvény módosítása kiterjeszti majd a szolgálat fenntartására vonatkozóan a fenntartói oldalt, hiszen az az egy ezrelék, amit az előbb a képviselő úr is említett, teszi lehetővé, hogy a piac szereplői a nettó bevételeik egy ezrelékével való hozzájárulással adják meg a lehetőséget azokra a fejlesztésekre, amelyeket a piacon szereplőknek hat éve - ezt szeretném mondani: hat éve - nem sikerült elvégezni a háttérállományban, a laborállományban. Ez rendkívül fontos, tehát műszaki fejlesztésről van szó, és minél nagyobb számban, minél többször hatékonyan tudják majd ellenőrizni a piaci résztvevőket. Ebbe az eddigiek alapján a húsvizsgálat és az állatszállítás tartozott bele, ami a saját bevételeit jelentette ennek a szolgálatnak, de ezután szükséges lesz mindenki számára, aki részt vesz az élelmiszerpiacon, az élelmiszer-előállításban és -forgalmazásban. Ezért mi úgy gondoljuk, hogy ez egy fontos része lesz a mindennapjainkban a biztonságunknak. Egyéni biztonságról és az egész ország biztonságáról is kell hogy beszéljünk, amikor a felügyeleti díjról beszélünk, ami ennek a szolgálatnak a jövőbeni megerősítését műszaki és emberi oldalról is fogja szolgálni.
A befizetésekkel kapcsolatosan elmondanám, hogy itt díjfizetésekről van szó, és a hatósági árakra vonatkozóan - betartva az EK-rendeleteket - fogja megállapítani majd az elkövetkezendőkben a miniszteri felhatalmazás alapján a rendelet is, hogy hogyan és mint történnek ezek a befizetések.
Azt reméljük, hogy ez a rendszer még nagyobb biztonságot tud szolgáltatni, ugyanakkor a félelmek a ma délelőtti beszédekben is már többször elhangzottak, hogy vajon a vállalkozásokat nem teszik-e majd tönkre bizonyos pénzügyi terhek. Szeretném jelezni önöknek, hogy a felügyeletidíj-fizetés alól, ahogy ma már elhangzott, a mezőgazdasági kistermelők felmentést kapnak, tehát azok a piaclehetőségek megmaradnak, amelyek közvetlen termelői és fogyasztói kapcsolatokat hozhatnak létre az élelmiszer-termelés helyszínén. Ezért én javaslom majd a tisztelt Háznak általában is a törvény elfogadását, ezen belül pedig az élelmiszerlánc-biztonsággal kapcsolatos 2008. évi XLVI. törvény módosításának a megszavazását.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés