SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Demokratikus Koalíció véleménye szerint (Felzúdulás és közbeszólások a kormánypártok soraiból: Micsoda? - Nincs ilyen frakció. - Független vagy.) a regnáló kormányt komoly felelősség terheli amiatt, hogy a kormányváltáskor érvényes 180 forint körüli svájcifrank-árfolyam és 265 forint körüli euróárfolyam ma 30-40 százalékkal magasabb, és ennek megfelelően magasabbak a törlesztőrészletek is.

Másfél év alatt háromszor sikerült a forintot bedönteniük, kezdve a Kósa-Szijjártó-duó produkciójával, és mostanra elérték azt, hogy a nemzeti valuta gyengélkedése bizony tartósnak tűnik. Tragikus gazdaságpolitikai intézkedéseikkel tetézték ezt a bajt, mert a fizetési nehézségek másik fő oka, a munkanélküliség nem csökkent. Sőt, most már önök is hűtik az egyébként egymillió munkahely ígéretével felkorbácsolt várakozásokat, és megpróbálják bemagyarázni a magyar társadalomnak, hogy az évi 3-4 hónapig tartó, zömmel 4 órás és alacsony bérű közmunkaprogram munkahelyteremtés, és nem is ígérnek mást, mert nem ígérhetnek, márpedig ez nem elfogadható és nem fenntartható.

És ez még mind kevés, mert a kialakult helyzetnek van még egy harmadik komponense is, mégpedig az, hogy önök az egykulcsos adórendszerrel 2011-ben elérték azt, hogy a 300 ezer forint és az alatt keresők tényleges jövedelemcsökkenést kellett hogy elszenvedjenek, és sajnálatos módon a beterjesztett adótörvények alapján arra lehet következtetni, hogy az átlagbér és az alatta keresők adóterhei 2012-ben tovább fognak növekedni.

Ez a három fő komponens az igazi oka a fizetési nehézségeknek, és ilyen körülmények között nem lehet azon csodálkozni, hogy gyorsuló ütemben nő a fizetési nehézségekkel küzdő hiteladósok száma. A kormány cselekvési kényszerhelyzetbe került, és először az árfolyamgát, majd a végtörlesztés lett a válasza erre a helyzetre, de megfelelő szakmai előkészítés és egyeztetés nélkül. Így aztán hétről hétre találkozunk pontosító, korrigáló vagy újabb és újabb kérdéseket szabályozó törvényjavaslatokkal. Ezeknek egy része mindenképpen támogatható, hiszen ahogy Rogán képviselőtársunk mondta az expozéjában, a banki tisztességes viselkedés szabályait fektetik le, de azért látni kell, hogy a banki viselkedés okozta problémák nem azonos súlyúak a korábban említett gazdaságpolitikai gondokkal, és kiéleződésük is elsősorban azokra az okokra vezethető vissza, amit megpróbáltam az elején vázolni.

Ezért azt gondolom, hogy az otthonvédelem és a végtörlesztés cizellálása bizony kevés. Egy normális gazdaságpolitikára, egy stabil és a jelenleginél jóval alacsonyabb árfolyamot eredményező politikára, a foglalkoztatás bővítésére és egy olyan adópolitikára volna szükség a probléma igazi kezeléséhez, amely nem veszi el a középrétegektől az eddig biztosnak tűnő jövedelmet, nem csökkenti a keresetüket és így a hiteltörlesztésre fordítható forrásaikat.

Sajnos, a beterjesztett adótörvények és a 2012-es költségvetés számai nem azt mutatják, hogy ebbe az irányba keresik a kitörést, hanem az otthonvédelmi törvény bizonyos részleteinek a módosításával és javításával. A most beterjesztett törvények közül a 4831-es a végtörlesztés kiterjesztését jelenti újabb adóscsoportokra. Önmagában a segítséghez és fizetési könnyítéshez való hozzáférés szélesítése egy pozitív dolog, különösen a végtörlesztéssel kapcsolatos eddigi adatok fényében. Sajnos azonban összességében a végtörlesztés keveseknek jelent könnyítést, fizetési nyereséget, sokaknak viszont és köztük hitellel nem is rendelkező állampolgároknak sokba fog kerülni. Az ország pénzügyi megítélését drámaian befolyásolja a végtörlesztés elképzelése, és nem tudom, hogy hány törvényjavaslat fog még elénk kerülni, amelyekhez a kormányzat azt a reményt fűzi, hogy jogszabályokkal majd meg lehet állítani a pénzügyi csőd felé sodródást.

Félreértés ne essék, semmi gondunk nincs azzal, hogy akinek módja van teljesíteni a végtörlesztési feltételeket, az fizetési könnyítést kap. Az a gondunk, hogy a végtörlesztés lejtőre lökte a forintot, azaz úgy kell nagyobb áldozatot, terhet vállalni egy egész országnak, például a gyengülő forint árfolyamának a következményeit elviselve, hogy az adósok többsége nem kap segítséget és könnyítést a fizetési nehézségei ellenére.

Ezért nem fogadható el, és nem elegendő a végtörlesztés cizellálása. Sokba kerül mindenkinek, de keveseket ér el, még a kiterjesztési rendelkezések ellenére is. Ahogy a korábbiakban említettem, egy normális gazdaságpolitikára van szükség, ebben a szakmai tárgykörben pedig talán érdemes lett volna még két hetet várni, hátha a kormányzat, a hiteladósok és a pénzügyi szféra együttes munkájával egy valóban széles kört elérő, de az ország pénzügyi stabilitását meg nem ingató megoldás születhetett volna. Egy ilyenre várunk, és azt szívesen támogatjuk.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a függetlenek soraiból.)

Forrás: parlament.hu