DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Még hatályba sem lépett az alaptörvény, de már most kezd feltárulkozni egyes pontjainak valódi tartalma, az olykor szép szavak mögötti igazi jelentés.
Ha egymás mellé tesszük az idősekre vonatkozó cikkeket és a kormány nyugdíjasokra vonatkozó eddigi lépéseit, bizony szomorú jövőkép rajzolódik ki. Az alaptörvény Szabadság és felelősség fejezet XVIII. cikk (1) bekezdése szerint Magyarország arra törekszik - hangsúlyozom, törekszik -, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. A XVIII. cikk (4) bekezdése szerint Magyarország az időskori megélhetés biztosítását társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával segíti elő, míg a XV. cikk (4) bekezdése úgy szól, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.
Most nézzük, hogy mi is történt eddig! A kormány első lépéseként lenyúlta és elköltötte a magán-nyugdíjpénztári vagyont, mindezt a "megvédjük a nyugdíjakat" jelszó alatt. Aztán kijelentették, hogy a jövőben csak a nyugdíjkassza bevételeiből finanszírozzák azok kiadásait. Majd a hatályos alkotmány módosításával megszüntették a meglévő jogosultságokat a korhatár alatti nyugdíjasok esetében. De siettek mindehhez hozzátenni - Lázár János itt a parlamentben egy napirendi előtti hozzászólás keretein belül tette meg ezt -, hogy a készülő törvény csak a rendőrökre, pénzügyőrökre, határőrökre, büntetés-végrehajtási tisztekre fog vonatkozni. Majd ezek után beterjesztették azt a törvényt, amelynek ma lesz a részletes vitája a Házban, amely mindenkire vonatkozik, még azokra is, akiknek eddig sem a nyugdíjkasszából történt a kifizetése, tehát nem is terhelhette azt, és azokra is, akinek járulékfizetéssel fedezett volt az ellátása eddig is. Önök tehát a nyugdíjakból járadékot csináltak, megszüntetve azt a védelmet, amit az állami nyugdíjrendszer adott, és amit az új alaptörvény hivatott volt biztosítani.
Mostantól bármikor megtehetik, hogy megszüntessék a járandóságok inflációval való növelését, sőt akár meg is adóztathatják azokat költségvetési szempontokat emlegetve, és hogy ez utóbbi, a költségvetési szempontok emlegetése mennyire reális veszély, az világosan látszik Fónagy János úr egy múlt szerdai válaszából, amit arra a kérdésre adott, hogy a korhatár alatti nyugdíjasoknak tovább csökkentik-e a kedvezményeit, megvonják-e esetleg az utazási kedvezményt is. Államtitkár úr itt azt mondta, hogy az ilyen típusú döntések meghozatalánál a költségvetés teherbíró képessége az elsődleges szempont. Ha ezt lefordítjuk, a mi olvasatunkban ez azt jelenti, hogy igen, meg fogják vonni. Bizonyára ez az oka annak is, hogy a jövőben a kormány tervei szerint a nyugdíjasok nem részesülhetnének a gazdasági növekedésből, hiszen a GDP-növekedéssel együtt nem emelkednének a nyugdíjaik.
Mi azt jól tudjuk, és talán már mindenki tudja a Parlament falai között, hogy az önök dilettáns gazdaságpolitikája ütötte réseket nehéz befoltozni a költségvetésben. Gondolok itt elsősorban a már felemlegetett MOL-részvényekre, ami 500 milliárd forintos rést ütött, és gondolok a még többet emlegetett, 600 milliárdos kiesést okozó igazságtalan adórendszerre. Azt kérjük, hogy ezt a korrekciót ne egy olyan társadalmi csoport, ne a nyugdíjasok kárára tegyék, akik nem tehetnek erről, és akik nem tudnak védekezni az önök kétharmados úthengerével szemben.
Ezek után már tisztán látszik, hogy az alaptörvényben foglalt szociális biztonságra való törekvés a soha be nem teljesülést fogja jelenteni, és hogy az időskori megélhetés biztosítására fenntartott, alaptörvénybe is foglalt állami nyugdíjrendszerből önök minél több embert akarnak kiszorítani, hogy megszüntessék ezt a védelmet, mert így aztán tényleg igaz lesz az, hogy a nagykorú gyermekek fognak gondoskodni a szüleikről az állam helyett. Így lesz egy írásba foglalt erkölcsi kötelességből hús-vér valóság a mindennapokban.
Tisztelt Fidesz-KDNP-frakció! Azt gondoljuk, és azt hiszem, hogy az országban egyre többen gondolják ezt, hogy ez méltatlan azokkal az emberekkel szemben, akik végigdolgozták az életüket, mint ahogy azt hiszem, azt már még többen gondolják, hogy önök is méltatlanná váltak a nyugdíjasok képviseletére.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés