DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha a kizsákmányolás törvénykönyvét elfogadja a parlament, akkor senkinek ne legyen kétsége, a jövő évtől a magyar emberek kevesebb pénzért fognak többet dolgozni. Itt önöknek a nemzeti együttműködés jegyében sikerült az előző kormányok által felkért Tesco-gazdaságos jogász csapattal megalkotni a Tesco-gazdaságos munkajogot. Nem ezt ígérték ellenzékben, nem ezt ígérték tavaly a választási programjukban, nem erről volt szó 2010 tavaszán. Az LMP ezért kezdeményezett népszavazást még idén májusban a kiszolgáltatottság ellen; ezért támogatunk minden olyan szakszervezeti demonstrációt, amelyik a kizsákmányolás törvénykönyve ellen, a kiszolgáltatottság ellen emeli fel a szavát.

Tisztelt Országgyűlés! Ez az előttünk fekvő törvényjavaslat egy hihetetlen visszalépés a munkajogi védelemből egy olyan országban, ahol pontosan tudjuk, hogy a munkajog, a munkavállalói védelem nagyon sok munkahelyen az elmúlt húsz évben is csak illúzió volt. Önök abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a kiszolgáltatottság árán lehet egy ország versenyképességét növelni. Mi szeretnénk kikérni az emberek véleményét arról, hogy egyetértenek-e azzal - amit önök elhallgattak a választási kampányban -, hogy a kiszolgáltatottság növelése árán akarják-e ezt az országot versenyképessé tenni. Erről tessék megkérdezni az embereket, tessék megkérdezni az embereket úgy, ahogyan azt tették 2008-ban, amikor a tandíjról, vizitdíjról meg a kórházi napidíjról faggatták az embereket!

Az a vízió, az az országkép, ami kisejlik ebből a törvénykönyvből, a kaszárnyakapitalizmus világa. A miniszterelnök többször elmondta már itt a parlamentben, hogy a negatív adó- és bérverseny megnyerésével kívánja Magyarországot kivezetni a válságból; ez egy tévedés. Ha megnézzük a különböző külföldi sikertörténeteket, nem arról szóltak ezek a történetek, hogy az emberek kizsigerelésével, alacsony bérű és kiszolgáltatott munkaerővel tudott egy-egy ország felzárkózni, ellenben számtalan, sőt szinte kizárólag csak olyan példát láthatunk, hogy éppen a munkaerő képzettségének, megbízhatóságának a növelése járult hozzá egy-egy ország sikeres felzárkózásához.

Lehet, hogy Orbán miniszterelnök, illetve a Fidesz-KDNP szeme előtt a szlovák példa lebeg, a szlovákok neoliberális gazdaságpolitikája még az első Dzurinda-kormány idején. Szeretném jelezni, hogy ennek az úgynevezett sikertörténetnek az az eredménye, hogy Szlovákiában jelenleg a munkanélküliség 2 százalékponttal magasabb, mint Magyarországon, a foglalkoztatottsági ráta pedig alig 3,5 százalékkal magasabb, mint Magyarországon. Nem igaz az, hogy a neoliberális recepttel lehet egy országnak kilábalnia egy krízisből, nem igaz az, hogy a munkavállalói kiszolgáltatottság növelése árán bérrabszolgákkal lehet egy országot felzárkóztatni.

A Lehet Más a Politika abban hisz, hogy ezzel szemben az adminisztrációs terhek csökkentésével és járulékcsökkentéssel lehet valójában egy országot kivezetni egy tartós gazdasági, foglalkoztatási krízisből. Ehhez képest önök nem az adminisztrációs terheket csökkentik, azt a bizonyos söralátétet még mindig nem látjuk, ellenben kivezetik az evát, és nem járulékot csökkentenek, hanem a járulékokat növelik. Tehát pontosan azokat az intézkedéseket nem teszik meg, amelyek valójában a munkahelyteremtést céloznák, ehhez képest alávetettként kívánják a munkavállalókat látni jövő évtől a magyar munkahelyeken. Mi abban hiszünk, hogy Magyarországot a XXI. század kihívásaira egy zöldfordulattal lehet felkészíteni, ez garantálhat Magyarország számára tartósan válságálló új munkahelyeket és fenntartható fejlődést.

Önök a kaszárnyakapitalizmust nagyon szépen összeillesztik azzal a centralizált demokráciaképpel, ami az elmúlt másfél év alkotmányozási dühéből már felsejlett. Önök semmit nem bíznak a véletlenre, hiszen amellett, hogy a narancsuralmi gépezet járma alá hajtották az Alkotmánybíróságot, a bíróságokat, ezt fogják tenni a teljes magyar civil társadalommal, megpróbálják megtörni a szervezett munkavállalók ellenállását is. Ennek első lépése volt a sztrájkjog szigorítása, következett az Országos Érdekegyeztető Tanács felszámolása, most a szakszervezetek jogaira, a kollektív munkavállalói jogokra kívánnak végső csapást mérni. Már most jelzem, ez nem fog sikerülni önöknek, ez kőkeményen vissza fog csapni 2014-ben.

Azt, hogy ez a törvénykönyv a kaszárnyakapitalizmus alaptörvénye lesz, pontosan az a szemléleti fordulat mutatja, ami bekövetkezik, ha az ember tüzetesen végigolvassa ennek a törvénykönyvnek az indokolását. Önök gyakorlatilag, azt kell hogy mondjam, megszüntetik Magyarországon a munkajogot abban az értelemben, hogy nyíltan, kimondottan a munkajogi szabályozást a civilisztikához, a polgári jogi szabályozáshoz közelítik. Annak idején, 100-150 évvel ezelőtt a munkajog, a munkahelyi szociális jog pontosan arra figyelemmel vált el a polgári jogtól, hogy a polgári jog alapvetően olyan jogviszonyokat szabályoz, ahol méltán számíthatunk arra, hogy egyenértékű, egyenrangú felek kötnek egymással szerződéseket.

A munka világának a természete alapvetően különbözik a normál kereskedelmi ügyletek viszonyrendszerétől. A munkajog pontosan azért alakult ki, és azért vált el a hagyományos polgári jogtól, mert kezelni kell azt a helyzetet, hogy a munka világában - akár kisvállalkozásokról beszélünk, akár nagyüzemekről, akár állami intézményekről, akár magánszervezetekről beszélünk - nagyon komoly függőségi, alávetettségi helyzet van. Nem lehet megkerülni azt sem, hogy a kapitalizmus világában valamit kezdenie kell a szabályzónak azzal a körülménnyel, hogy a munka és a tőke között egy alapvető ellentét feszül, a kizsákmányolás ott van a mindennapokban.

Éppen ezért arcátlan képmutatás úgy kezelni a munka világát, mint mondjuk, a kereskedelmi ügyleteket. Aki elpolgárijogiasítja a munkajogot, és gyakorlatilag ezzel felszámolja a munkajogot, az nem tesz mást, mint nem vesz tudomást arról a különbségről, arról a helyzetbeli különbségről, ami egy munkáltató és egy alávetett munkavállaló között van.

És azért is rendkívül különös az önök felfogása, hiszen önök azok, akik itt nagy hanggal háborút indítottak a bankok ellen. Ha itt önök fellépnek a bankokkal szemben, akkor nyilván megkerülhetetlen az, hogy Magyarországon különös figyelmet kell fordítani a pénzügyi fogyasztóvédelemre vagy egyáltalán a fogyasztóvédelemre. Csak éppen a fogyasztóvédelem, ezen belül is a pénzügyi fogyasztóvédelem is pontosan arra figyelemmel alakult ki, hogy az új kapitalizmusban vannak olyan viszonyrendszerek, ahol a szereplőket, a gazdasági szereplőket nem lehet egyenlőnek tekinteni. A fogyasztóvédelem és a munkajog között pontosan ott van a hasonlóság, hogy mind a két jogág arra figyelemmel született meg, hogy a különböző, egymással szerződő feleket nem lehet egyenrangúnak tekinteni. Pontosan tudom, hogy önök egy-egy retorikai húzásnak vetik alá az álláspontjukat, csak kérem, figyeljenek erre oda akkor is, amikor a miniszterelnökük itt szónokol a bankokkal szemben.

(10.50)

Ahogyan az egyszerű hitelesek kiszolgáltatottak lettek a bankokkal szemben pusztán azért, mert a bankok a polgári jog álarca mögé bújva kötöttek szerződéseket nem egyenrangú felekkel, ugyanúgy bújnak majd a munkáltatók, a különböző nagytőkések az önök által megalkotott törvénykönyv mögé, hiszen a munka világában sem egyenrangúak a felek.

A Fidesz-KDNP-nek ezzel a kizsákmányolás törvénykönyvével kapcsolatban négy alapvető hazugsága van. Én ezt a négy alapvető hazugságot szeretném röviden leleplezni. Az első: önök arról szónokolnak, hogy túlvédettek a munkavállalók ma Magyarországon. Hány munkavállalót kérdeztek meg erről? Megkérdezték azokat a varrónőket, akik egy nagykunsági kisvárosban úgy dolgoznak minimálbérért, hogy közben, amennyiben nem teljesítik teljesítménybérben a minimálbérnek megfelelő összeget, akkor természetesen a minimálbérnek megfelelő összeget sem kapják meg, és úgy szabja meg a munkáltató ebben a varrodában a kötelező teljesítményt, hogy azt lehetetlen teljesíteni? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hol van a szakszervezet? Miért nincs szakszervezet?)

Vagy tudnak-e önök például arról, hogy van olyan konzervgyár ma Dél-Alföldön, ahol a délutáni műszakra egyszerűen kötelezik azért a munkavállalót, mert egész egyszerűen így éri meg, nem engedik a váltott műszakot, és ezzel az egyetlen munkáltatói intézkedéssel tízezer forintot húznak ki a konzervgyári munkások zsebéből? Tudnak-e önök arról, hogy ugyanebben a dél-alföldi városban egy gépgyárban a gépszerelőket 8 órányi bérért dolgoztatják ma Magyarországon 12 órát? Tudnak-e önök arról, hogy ugyanígy az Alföldön egy kerámiagyárban úgy kötnek úgynevezett regisztrációs szerződést 3 órákra, van, amikor 6 órára, hogy utána van, hogy 2 hónapig nem kötnek szerződést, 2 hónapig semmiféle bevétele nincsen ezeknek a munkásoknak?

Úgy gondolják valóban, hogy túlvédettek a munkavállalók ebben az országban? Úgy gondolják, hogy túlvédettek a munkavállalók ebben az országban akkor, amikor pontosan a törvénytelen gyakorlatokat kívánják szentesíteni, a törvénytelen gyakorlatokat például akkor, amikor törvényesítik azt, hogy a munkáltató gátlástalanul a munkahelyen kívül is megfigyelheti titkosszolgálati eszközökkel a munkavállalókat? Ez a gyakorlat ma is folyik, és ezzel szemben nincsen védelem a magyar munkavállalóknak. Önök ezt akarják szentesíteni, és galád módon azt állítják, hogy túlvédettek a munkavállalók Magyarországon. Megkérdezték egy konzultációban, mondjuk, a saját választóikat, hogy valóban túlvédettnek gondolják magukat?

Önök azt állítják, illetve az az alap-kiindulópontjuk, hogy az 1992-es munka törvénykönyve a nagyvállalati struktúrára jött létre. Ez az állításuk egész egyszerűen nem igaz. A munkáltatók 77 százaléka 20 fő feletti foglalkoztatott létszámmal bír. A magyar munkáltatók 61 százaléka több mint 50 főt foglalkoztat. Éppen ezért az önök állítása, hogy a hatályos munka törvénykönyve a szocialista nagyvállalati struktúrára jött létre és a mai viszonyok között ez már nem megfelelő, egész egyszerűen egy hazugság.

Harmadrészt, önök a rugalmas munkaerőpiacot éltetik, csak éppen tévedésben vannak, a rugalmas munkaerőpiac nem a totális kiszolgáltatottságról szól. A rugalmas munkaerőpiac azt jelenti, hogy egy munkás számára léteznek olyan szakképzési lehetőségek, és a gazdaságban lehetőség van olyan technológiaváltásra, amely lehetővé teszi azt, hogy egyik munkahelyről a szakképzett munkaerő át tudja képezni magát egy másik munkahelyre. És még egy, államtitkár úr: a rugalmas munkaerőpiachoz hozzátartozik a közösségi közlekedés fejlesztése, amiből önök pénzt vonnak ki, és ehhez hozzátartozik a közösségi bérlakásállomány fejlesztése is pontosan azért, hogy mobilis legyen a munkavállaló. Önök ennek a feltételeit nem teremtik meg.

A negyedik hazugságuk pedig az, hogy a foglalkoztatottságot növeli ez a törvénykönyv. Nem igaz! Ez a törvénykönyv, ha önök ezt így elfogadják, a munkakínálatot nem növeli, hanem csökkenti. Nem lesz ösztönző arra, hogy valaki pluszmunkaerőt vegyen fel, hiszen például a pótlékrendszer átalakításával - amellyel gyakorlatilag kifosztanak embereket, amikor a délutáni műszakpótlékot megszüntetik - vagy a szabadságolás átalakításával pont azokat az ösztönzőket veszik ki a rendszerből, amelyek arra ösztönözhetnék a munkáltatókat, hogy új munkahelyeket teremtsenek, új munkaerőt vegyenek fel. Magyarul, ez is megint egy olyan intézkedés, amely azt bizonyítja, hogy a miniszterelnök úr feltehetően nyelvbotlásban szenvedett, amikor azt mondta, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet fognak teremteni. Feltehetően azt kívánta mondani, hogy ezekkel az intézkedésekkel egymillió év alatt lehet tíz új munkahelyet létesíteni.

Végezetül még valamit szeretnék tisztázni, reagálva a Jobbik vezérszónokára is. Rendkívül népszerű dolog szapulni a szakszervezeteket és főleg a régi szakszervezeteket, és rendkívül népszerű azt mondani, hogy a szakszervezetek a saját egzisztenciájukért állnak ki. Ha valaki picit belegondol abba, hogy az elmúlt húsz évben miért voltak alávetettek a hatályos munka törvénykönyve ellenére is a munkavállalók Magyarországon, miért lett általános a jogfosztás főleg az ország legkiszolgáltatottabb keleti régiójában, akkor pontosan ennek az egyik oka az, hogy hiába volt egy olyan, amilyen munka törvénykönyve '92 óta hatályban, a szakszervezeti mozgalom gyengesége és a nem kellő elterjedtsége miatt a munkavállalók számára nincsen, nem volt védelem. Ehhez képest önök cinikus módon uszítanak a kollektív jogok ellen, magyarul: azt mondják, hogy ne legyenek egyáltalán szakszervezetek ebben az országban, hiszen ha önök ezer főhöz kötik az egy szakszervezeti tisztségviselőt, az a jelenlegi gazdasági szerkezetben azt jelenti, hogy a szakszervezeteket meg akarják fosztani a jogaiktól.

Ehhez képest az államnak pontosan ezzel ellentétes feladata lenne, hiszen ennek a társadalomnak a szétvertsége, a nyomor és a kiszolgáltatottság mindennapisága pontosan abban gyökerezik, hogy nagyon kicsi a szolidaritás kultúrája, gyengék a szakszervezeti jogok, illetve gyengék a szakszervezetek Magyarországon. Ehhez képest önök cinikus módon a köztulajdonban álló vállalatoknál, jegyzem meg, ráadásul alkotmányellenes módon egész egyszerűen lábbal tiporják a kollektív jogokat. Praktikusan a kollektív jogokat a köztulajdonban álló cégeknél önök fel akarják számolni, gyakorlatilag újrajátsszák a '21-es Bethlen-Peyer-paktumot, jóllehet akkor csak a vasútnál tiltották meg a szervezkedést.

Összegezve: az, amit itt önök a kollektív jogokkal, a szakszervezeti jogokkal művelnek, szentesítése annak, hogy Magyarországon maradjon fenn a magyar társadalom védtelensége, maradjon fenn a szolidaritás hiánya. Pontosan tudjuk, hogy az önök jelszavait mindig fordítva kell érteni. A nemzeti együttműködés rendszere alatt önök a teljes alávetettséget, kiszolgáltatottságot és a szolidaritás teljes hiányát értik. Éppen ezért arra kérném nagy tisztelettel az államtitkár urat, hogy ezt a törvénytervezetet, a kizsákmányolás törvénykönyvének tervezetét, azt a törvénytervezetet, amely alapján a magyar emberek jövőre kevesebb pénzért fognak többet dolgozni, ezt haladéktalanul vonja vissza.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu