DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, ez az előterjesztés is megmutatja, hogy mennyire nincs szinkronban a parlamenti előkészítő munka. Napirenden van számos olyan kérdés, amely összefügg a munkavállalók jogaival, lehetőségeivel, és látszik, hogy ami ma elfogadásra kerül, a következő törvénytervezetek beterjesztése után biztos, hogy módosításra kerül. Elsősorban a képzésre szeretnék fokuszálni, illetve a különböző atipikus foglalkoztatási formákra.

Azt látom, hogy amikor önök beterjesztették ezt az előterjesztést, akkor a munkavállalókat kiszolgáltatott helyzetbe hozzák, és gyakorlatilag azok a jogosítványok, azok a lehetőségek, amelyek korábban rendelkezésre álltak, ezek sem fognak a következő időszakban működni.

Ma már a világban arról beszélünk, hogy tudásalapú társadalom van, és egy élethossziglani tanulásra kell fölkészülni. Gyakorlatilag ezt verik keresztbe ezzel a mostani előterjesztéssel, de ezt követően a foglalkoztatásnak egy olyan ága is napirendre fog kerülni, hogy hogyan is történik a dolgozók képzése, átképzése. Erre például nem állnak rendelkezésre források, gyakorlatilag fölrúgnak korábbi rendszereket.

Egyik oldalon látszik, hogy arra törekednek, hogy a munkáltatók minél kisebb kockázattal vehessenek föl munkavállalót, a másik oldalon pedig az fogalmazódik meg, hogy minél kisebb kockázattal váljanak meg a munkavállalótól. Úgy gondolom, hogy ez elfogadhatatlan. Ha Európáról beszélünk, meg arról beszélünk, hogy egy versenyképes gazdaságról, amit önök célként fogalmaznak meg, hatékonyságról, rugalmasságról, a másik oldalon pedig egy sokkal kisebb biztonsággal dolgozó munkavállalóról, ez, azt gondolom, úgy a szakszervezetek, érdekképviseletek, munkavállalók részéről elfogadhatatlan.

Egy munkáltatónak sem lehet érdeke, hogy egy kiszolgáltatott dolgozóval, nem kellő partnerrel legyen kapcsolatban.

(15.00)

Olyan dolgok nem kerülnek kellő hangsúllyal napirendre, mint az atipikus foglalkoztatás különböző jogi formái, illetve a munkavégzés lehetőségei. Mondanék a teljesség igénye nélkül néhányat. Mi jogi forma alatt értjük a bedolgozói jogviszonyt, ez lassan elfeledésre kerül; az alkalmi munkavállalás lehetőségét; a korábban terjedő távmunkát, úgy tűnik, hogy ez is meg fog torpanni; a részmunkaidőt, az önfoglalkoztatás lehetőségét. Korábban volt a munkaerő-kölcsönzésnek lehetősége, és valójában a szociális gazdaság is számos lehetőséget adna, mert gondoljunk csak arra, hogy Magyarországon duális foglalkoztatásra is szükség van. Nagyon sokan vannak olyanok, akik önhibájukon kívül ma már nem tudnak bekapcsolódni a versenypiacra.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Záró gondolatként még annyit hadd mondjak el: amikor atipikus munkavégzésről beszélünk, a keretei, feltételei, helyszínei eltérnek a hagyományostól, ez a munka törvénykönyve ezt nem segíti, a cégen, az intézményen, telephelyen kívül végzett munkát nem igazán támogatják, pedig az ügyfélszolgálati rendszerek, teleházak rendszere, mobil munkavégzés vagy akár az ügynöki tevékenység is ebbe a kategóriába tarozik.

Azt gondolom, hogy jogosak azok a felháborodások, tiltakozások, amelyek az elmúlt napokban, hetekben is történtek. Azt kérem önöktől, hogy gondolják végig, vonják vissza ezt az előterjesztést, ez munkavállaló-ellenes, ez elfogadhatatlan.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu