DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt, tisztelt Ház, el kell mondanom, hogy mint a Fidesz-frakció tagja, de mint mindig, egy felelős kisgazda vezető kell hogy megítéljem azt a munkatörvénykönyv-javaslatot, amelyről ma a vita folyik. Bár elhangzott itt olyan intelem, hogy próbáljunk meg szorosan a normaszöveg mentén vitát folytatni, az én meggyőződésem az, hogy a munka törvénykönyve olyan széles társadalmi érdekeket érint, olyan mély, akár filozófiai jellegű kérdéseket is felvet, ami feltétlenül túlterjeszkedik a normaszövegen.
(12.50)
Elöljáróban azt azért még el kell mondanom, szerencsétlennek tartom, hogy úgy indult ez a vita, hogy kiszivárogtatások - vagy kiszivárgott hírek - következtében a vita egy ideig olyasmikről szólt, amik nincsenek a normaszövegben, nincsenek a törvény-előterjesztésben, de amelyek most is visszaköszönnek. Azt gondolom, ez intő jel, hogy nagyon-nagyon óvatosan kell bánni egy olyan törvénnyel, amely ilyen széles körben érinti az embereknek nem csak a munkaviszonyát, az egész életét.
Nem lehet attól eltekinteni, hogy a munka törvénykönyve a munkáról, a munkásról és ezen keresztül egy olyan viszonylatról szól, amely évszázadokon keresztül mindig hátrányosabb volt a munkavállaló számára; ez a tőke és a munka ellentéte. Itt elhangzott már olyasmi, hogy itt arról van szó, hogy a szabad vállalkozás joga állna szemben a munkavállalók lehetőségeivel. Ez így nem igaz. A szabad vállalkozások döntő része Magyarországon ugyanis maga is munkavállaló. Munkavállaló abban a szabad vállalkozásban, amelyet ő vállalkozásként folytat, de valójában nem más az, mint munkatevékenység, ezért megítélésem szerint ezeknek az értékelése is egyfajta nagy-nagy empátiát igényel.
Ami egyébként magát a munka törvénykönyve előterjesztésének az indokait és céljait illeti, e tekintetben a magam részéről sok mindenben egyet tudok érteni, mert nyilvánvalóan helyénvaló célok azok, hogy a szándék szerint a hatékonyabb munkavégzést, a növekedő gazdaságot, a tőkebefektetések könnyítését, ezen keresztül a munkahelyek létesítését kívánja célozni. De azért ennél vannak még fontosabb kérdések is, ezek a munkavállaló életfeltételei, a munkavállalónak azok a lehetőségei, amelyek őt egyenlő vagy legalább megközelítőleg egyenlő pozícióba helyezik a munkáltatóval. Ezek azok a feltételek, amelyeknek itt meg kell jelennie a törvényben.
Tisztelt Ház! Vettem a fáradságot, és úgy gondoltam, hogy nem hiábavaló valamennyi olyan szakszervezetet megkeresni, amelyek hallatták a hangjukat a nyilvánosság előtt, adjanak nekem - nem nekem, a tisztelt Háznak - valami olyasfajta összefoglalókat, amelyekből látni lehet, hogy vajon az érdekképviseletek mit akarnak. Értelmes, okos, olyan javaslatok érkeztek be, amelyek, úgy gondolom, majd a módosító indítványok során vissza is köszönhetnek. A védett korban lévő munkavállaló felmondási védelme - azt gondolom -, amely szabályozás nem magát a védett korral kapcsolatos szabályokat, hanem az eljárási szabályokat igényli pontosítani, azt mondom, indokolt.
Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen konzultáció csoportos létszámcsökkentések esetén, szélesebb körben talán, mint amelyeket most a törvény éppen garantál. A magam részéről úgy gondolom, szintén támogatható, hogy a jogellenesen megszüntetett munkaviszonyok esetén a munkáltató részéről pontosabb szabályozók kerüljenek előtérbe.
Mindenki egyetértett abban - magam is, sok éven keresztül ügyvédként egyébként számos perben vettem részt -, hogy bizony az a fajta tendencia, amely a munka törvénykönyvét a polgári törvénykönyv irányába igyekszik elmozdítani, az nagyon kockázatos lépés. A polgári törvénykönyv egészen más filozófia alapján, egészen más elgondolás alapján működik, mint a munka törvénykönyve, és ez így helyes. Ha nem így járnánk el, akkor, azt gondolom, hogy amit a XIX. század második felében nagy keservesen el lehetett érni, hogy nemcsak XIII. Leó, hanem mások is kimondták: a munka és a tőke viszonya lényegében azt jelenti, hogy ez mindkettő alapvetően fontos, de a munka mindig fontosabb, ha ez az alapvető tézis nem érvényesül, akkor meggyőződésem szerint tévúton vagyunk. Meggyőződésem szerint egyébként a törvényhozó, a törvény előterjesztője számára ez világos és érthető, legföljebb a törvényből ma még módosítók nélkül nem derül ki egyértelműen.
Fontosnak tartom azt is, hogy a kollektív szerződés, annak a megkötésének a jogosultsága miként kerül be ebbe a törvénybe. Fontosnak tartom azért, mert a kollektív szerződést ez a javaslat olyan mértékben emeli meg, hogy az eltérhet akár a törvény normaszövegétől is. Ez egy lehetőség, de hogy élni lehessen ezzel a lehetőséggel, ahhoz a szabályokat meggyőződésem szerint pontosan vagy pontosabban kell meghatározni.
Amiről végső soron én ma igazán szólni szeretnék, az az, ami nincs benne a törvényben. Valaki már szólt erről per tangentem az előzőekben, de én most szeretném ezt fölemelni olyanná, amely meggyőződésem szerint múlhatatlanul szükséges az elkövetkezendő időben. Sem a jelenlegi munka törvénykönyvében, sem a most előterjesztett munka törvénykönyvében nincsenek meg azok a garanciák, amelyekkel annak a 2-2,5 millió embernek a sorsát kellene a munka világába igazán visszavezetni, és a munka világán belül szabályozott rendbe hozni, akik a magyar vidéken ma úgy dolgoznak, idénymunkákban, egyéb munkákban, amelyek teljesen szabályozatlanok és áttekinthetetlenek.
Ezek vezetnek aztán el odáig, hogy itt, ezeken a helyeken példátlan kizsákmányolás jelenhet meg, és olyan kiszolgáltatottság a munkavállaló részéről, amelyre most nincsenek garanciák, hogy ezeket meg lehetne akadályozni. El kell ezen gondolkodni, hiszen az én meggyőződésem szerint ez a kormány azon kívül, hogy az ország gazdasági fölemelkedését kívánja, legalább ilyen mértékben kívánja azt is elérni, hogy a szociális viszonyokban is létrejöjjön az a fajta egyenrangú kapcsolatrendszer, ami nélkül meggyőződésem szerint a gazdasági emelkedés is elképzelhetetlen.
Tisztelt Ház! Úgy gondolom, ezen a területen komoly, olyan erőfeszítéseket kell tenni, amelyekbe be kell vonni azokat a még meglévő, megmaradt vidéki, kisebb-nagyobb érdekvédelmi szervezeteket, amelyek tudnak ebben nekünk tanácsokat adni, amelyek alapján képesek lehetünk arra, hogy ezeket a szükséges javításokat végrehajtsuk.
Nagyon fontosnak tartom az indítványok között azt is, amely a szakszervezetekre vonatkozik. Számomra a szakszervezet értelemszerűen nem ellenfél, nem ellenség, hanem a szakszervezet valaminek a kiteljesítője, nevezetesen: érdekvédelmi szervezetként az általa védeni kívánt, általa képviseltek érdekeit kell kiteljesítse. Az másik kérdés, és szeretném, ha itt nem tévednénk, hogy a jelenlegi viszonyokat vesszük-e alapul, vagy azokat a viszonyokat, amelyeket meg kívánunk teremteni. Ez alapkérdés. Ha abból indulok ki, hogy az elmúlt 20 esztendő alatt a szakszervezetek teljesítménye milyen volt, akkor persze igen szigorú kritikát lehet gyakorolni. Ha azonban abból indulok ki, hogy a munka és a tőke viszonylatában fenntartom - legalább én, személy szerint föltétlenül fönntartom - a Rerum novarum alapvető téziseit, akkor azt kell mondanom, hogy e tekintetben a szakszervezeteket társnak kell tekinteni, és a lehető legnagyobb mértékben el kell érni, hogy azok tényleg a munkavállalókat tudják teljes erővel képviselni.
E tekintetben tehát nem föltétlenül a fékek beépítése szükséges, hanem azoknak a szabályozóknak a beépítése szükséges, amelyek lehetővé teszik, hogy a szakszervezeteken belül az a kívánatos módosulás, változás végbemenjen, amely elsődlegessé már nem a szakszervezeti vezetők kiszolgálását, hanem a szakszervezeti tagok érdekképviseletét jelenti. De ez - még egyszer hangsúlyoznám, és nagyon szeretném, ha nem csak a kritikai élét látnák annak, amit mondok - nem azzal érhető el föltétlenül, hogyha a szakszervezeti vezetők ilyen-olyan jogosítványait visszanyesem - ahol szükséges, meg kell tenni -, hanem azzal, hogyha ezeket a jogosítványokat úgy határozom meg, hogy ne lehessen másként jól gyakorolni, csak olyan módon, hogy az egyben a tagsága érdekeit is képviselje.
Tisztelt Ház! A magam részéről tehát úgy gondolom, hogy ez a javaslat támogatható. Úgy gondolom, ez a javaslat az elkövetkezendő időben minden bizonnyal a Ház részéről elfogadásra kell hogy kerüljön, de módosító indítványokra, éspedig ésszerű módon a módosító indítványok befogadására sor kell majd kerüljön.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés