KISS ATTILA (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak a területi felzárkóztatással kapcsolatban (Közbeszólás az MSZP soraiból: Papír nélkül?), illetve annak hiányával kapcsolatban, amelyre a tisztelt Veres képviselő úr hívta fel a figyelmet, hogy ilyen nincs, vagy nem működik. A holnapi nap folyamán Hajdú-Bihar megyében a 2012-es Start-munkaprogram indításáról négy kistérség egészen pontosan 30 településével lesz egyeztetés. Valószínűnek tartom, hogy Szabolcsban és más megyékben is, ahol erre szükség van, ezek elindulnak. Ez konkrétan Hajdúhadházon lesz nálunk, Hajdú-Bihar megyében. Több tucat települést, még egyszer mondom, 30 települést érint. Nagyon jó feltételekkel, mintaprogramokkal, a mezőgazdaságtól kezdve a dűlőutak, fasorok karbantartásáig nagyon sok mindenre lehet, nyilván területileg megfelelő helyeken, mondjuk, nálunk Hajdúböszörményben biztos, hogy nagyon sok ilyen mezőgazdasági jellegű munka lesz. Azt gondolom, hogy ez a lényeg. Lehet itt beszélni sok mindenről, hogy mi lesz, mi nem lesz, mit feltételezünk, mit olvasunk ki a sorok vagy a gondolatok mögül, sok mindent ki lehet olvasni, és gondolom, mindenkinek elég kreatív a fantáziája, én javaslom, hogy maradjunk a törvénynél, és maradjunk a realitásoknál, tehát igenis van területi felzárkóztatás, lesz jövőre is.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu