SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm a megértést, és részt tudtam így venni az északi modell konferencián is.
Viharos előzmények után került a Ház elé a munka törvénykönyvének a módosítása, és várhatóan viharos következményekkel fog járni, ha a kétharmad változatlan formában elfogadja ezt. Indokoltan volt viharos az előzmény, hiszen milliók életviszonyait érintő szabályozás előkészítésekor megengedték maguknak, hogy kijelöljék azokat az érdek-képviseleti szerveket, amelyekkel egyáltalán hajlandók voltak szót váltani, és viharos lesz a következménye a változatlan formában történő elfogadásnak, hiszen ez egy példátlan visszafordulás a munkavállalói és szociális jogok hazai és európai megerősítésének és kiterjesztésének folyamatától. A szabályozás egyúttal újabb bizonyítéka annak a tökéletesen téves helyzetértékelésnek és az ebből fakadó cselekvésnek, amit hazánk mai problémáinak okairól a Fidesz gondol és megoldásként javasol. Persze hát éppen emiatt tökéletes összhangban is van azzal, amit a kormányzó politikai erő a hatalma ellenőrzésének kiiktatására, a szociális biztonság csökkentésére, a társadalmi közepet jelentők és a szegénységben élő milliók megsarcolására mindeddig tett.
(14.00)
A Demokratikus Koalíció filozófiáját a köztársaság kiáltványa rögzíti. Ebben megfogalmazásra került, hogy a szociális piacgazdaságban a magántulajdon, a piac és verseny szabad működése nélkülözhetetlen a teljesítmények eléréséhez, és ezen keresztül a közjó szolgálatához, de azt is rögzítettük, hogy a piac és a verseny nem képes önmagában harmonizálni az eltérő magánérdekeket, pláne nem a magánérdekeket a közérdekkel.
(Földesi Gyulát a jegyzői székben dr. Stágel Bence váltja fel.)
Ebből az alapállásunkból megkérdőjelezzük és elhibázottnak, felelőtlennek, sőt cinikusnak tartjuk, hogy a javaslat tudatosan szűkíti az állam szabályozási kötelezettségeit és jogosultságát egy olyan világban, ahol nagyon eltérő érdekérvényesítő képességű felek állnak szemben, a kormány mégis a piaci autonómiák és a polgári jogból eredeztetett szerződéses szabadság kiterjesztésétől várja a munkáltató gazdasági és a munkavállaló jogos szociális érdekeinek kiegyensúlyozódását.
Cinikus az érvelés, merthogy a munka törvénykönyvében lefektetett szép általános magatartási elvek, amelyek a garanciákat lennének hivatva helyettesíteni, tökéletesen szemben állnak mindazzal, amit a társadalmi viszonyok újraszabályozásában a kormány eddig tett és tesz. Ennek a törvénynek az általános társadalmi és jogszabályi környezete nem a méltányosságról, az együttműködésről, a jóhiszeműségről, no pláne nem a rendeltetésellenes joggyakorlás tilalmáról szól.
A kormány egész másfél éves tevékenysége a demokrácia adta kétharmados felhatalmazással visszaélve, a fékek és ellensúlyok leépítéséről, az érdemi társadalmi egyeztetési mechanizmusok kiiktatásáról, akadályok esetén a jogrendbe történő durva beavatkozásokról, például visszamenőleges jogalkotásról vagy a kormány rövid távú érdekei szerinti alkotmánybírósági jogkörnyirbálásról szól.
A megszületett törvények, amelyek a munka törvénykönyve környezetét jelentik, és a munkavállalók szociális biztonságára kőkeményen hatnak - például az adótörvények, a szociális ellátás átalakítása vagy a társadalmi párbeszéd intézményrendszerének a megváltoztatása -, egyértelművé teszik, hogy itt nem a munkáltatói és munkavállalói érdekek kiegyensúlyozását támogató törvényről van szó, hanem arról, hogy a Fidesz olvasata szerint a versenyképességi hátrány fő oka, hogy a magyar munkavállalónak gyenge a teljesítménye, ehhez képest magas a keresete és a védettsége, és ezt a helyzetet a szabadság kiterjesztésének jelszavával kívánja felszámolni.
A munka törvénykönyve szabályozási filozófiájának változását, az állami garanciák leépítését éppen ezért elfogadhatatlannak tartjuk, éppen azért, amiért elfogadhatatlannak tartjuk a korábban említett törvényeket is.
A köztársaság kiáltványában megfogalmaztuk azt is, hogy a modern balközép politika minden társadalmi konfliktus során következetesen a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő mellé áll, védi a gyengébbek jogait és jogos érdekeit. A munka törvénykönyve várható változási irányáról sajnos nem volt kétségünk, hiszen azt Kovács Zoltán államtitkár úr már a nyáron jó előre jelezte, ahogy mondta, a magyar munkavállaló gyenge teljesítményével nem arányos jövedelme és védettsége. Ilyet persze csak az mond, akinek nem sok fogalma van a munka világának mindennapi konfliktusairól, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy a kormány rosszul jelöli ki azt a pályát, ahol a versenyképességet egyáltalán értelmezi és javítani kívánja. Merthogy nem mindegy, hogy a távol-keleti modellt tekinti követendőnek, ahol óriási munkaerő-tartalékok vannak, alacsony a szociális védelem szintje, és alapvetően nagy tömegtermelés folyik, vagy az európai gazdasági modellt tekinti versenyterepnek, ahol a tudásalapú társadalomban a munkavállaló nem egyszer használatos, eldobható eszköz, hanem komoly társadalmi érték a maga tudásával, tapasztalatával, ambíciójával. Nem csupán a vállalkozó számára érték, az egész társadalom számára érték, hiszen komoly befektetés a képzése, a kulturális támogatása vagy egészségének megőrzése, aminek nyomán a jövő munkavállalói nemzedéke megformálódik.
Ha értékként tekintene a jogszabályalkotó a magyar munkavállalóra, akkor nem kiszolgáltatná a munkáltató egyébként semmilyen módon nem minősített gazdasági érdekeinek, hanem védené. Olyan jogi és társadalmi környezetet teremtene, amelyben a munkáltató és munkavállalói partneri helyzetét és érdekeinek harmonizálását kívánná és támogatná és segítené ez a törvény, mert ez versenyképesség-növelő tényező. Ha a két fél egyaránt célnak tekinti és közös érdeknek érzi a cég sikerét, az teljesítménynövekedést hoz, munkahelyeket teremthet. Ha a megfélemlítés uralja ezt a viszonyt, akkor a munkavállaló motivációja egészen más lesz, leginkább a hiba elkerülése, ez viszont ritkán szokott a cégen belül bármiféle kreativitást jelenteni, innovációt eredményezni.
Ezért mi abban hiszünk, hogy a magyar gazdaság jövőjét olyan viszonyok jelentik, amelyben a munkavállalóra értékként tekintünk, ezért támogatjuk, hogy jól képzett, kreatív csoportmunkára képes, önálló és ambiciózus munkások legyenek, akik partnerei lehetnek és a munkáltató is partnernek tekinti a cégben, akik félnek a cég kudarcától, és közösen dolgoznak annak sikeréért.
A partnerség helyett a kiszolgáltatottság elve ráadásul nemcsak erkölcsileg, hanem gazdaságilag is érthetetlen, a jövedelmek csökkentésére irányuló szándékkal is kiegészül, amely a több munkáért kevesebb bérrel fogalmazható meg. Az egykulcsos adó másfél éves pályafutása bizonyította, hogy a belső fogyasztás a felső tízezer jelentős jövedelembővülésére nem alapozható, a ritka forint politikája nem működik, és nem helyettesítheti széles társadalmi csoportok megbízható, kiszámítható, évről évre megvalósuló jövedelemnövekedését, azaz a sűrű fillér politikáját.
Ha egymás mellé tesszük a törvényeket, látszik, amit az adórendszerrel elrontottak, azt látszólag a munkáltatón kívánják behajtani, de most megadják a lehetőséget, hogy a végén mégiscsak a munkavállalón csattanjon az ostor, kaucióstól, a műszakpótlék megszűnésén át a túlóra kifizetési rendjéig.
Amit önök itt a munkáltatói kötelezettség csökkentésével és a munkavállalói jogosultságok szűkítésével tenni kívánnak, az súlyos kockázat az ország középtávú gazdasági fejlődésére, mert nem a gazdasági szerkezet modernizációja felé veszi az irányt, és nem ad esélyt, hogy olyan nemzedékek nevelődjenek ki, munkavállalói nemzedékek, amelyek motiváltak lesznek tudásuknak, ambíciójuknak a munkáltató javára történő kamatoztatására is. Márpedig 4 millió önfoglalkoztató vállalkozó országa nem hiszem, hogy egy elérhető, reális és eredményes társadalomkép lehet.
Utolsó kérdéskörként a köztársaság kiáltványából idézném, hogy elismerjük és védjük az egyének és közösségek szociális jogait, és elismerjük, hogy a munkavállalói akarat kifejezésének legitim módja a kollektív érdekképviseletek, azaz a szakszervezetek működése, a társadalmi párbeszéd részeként pedig szükségesnek tartjuk a demokratikus érdekegyeztetési mechanizmus működését.
A legveszélyesebb az a kísérlet, amivel a szakszervezetet vissza akarják szorítani, és helyette nagyon fontos munkáltatói döntéseket autonóm kormányzati döntésként kívánnak meghozni, lásd minimálbér, garantált minimálbér, ráadásul területileg és ágazatilag differenciálva. Ne tegyék! Ne tegyék, vonják vissza ezt a javaslatot, mert ezt felelősen gondolkodó, demokratikus elkötelezettségű politikus nem támogathatja.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés