VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen. Csak Kontur Pál felszólalására szeretnék reagálni. Példákat hozott fel, és azzal kezdte: megkérdezik a fiatal nőtől, hogy van-e gyermeke, illetve kíván-e gyermeket vállalni. Nos, nem tudom, hogy a kismamákat, illetve a gyermekeket vállalókat negatívan érintő változtatások a munka törvénykönyvében hogyan fognak ezen a helyzeten változtatni, és hogyan fogják ezt a helyzetet segíteni.
(15.50)
Említette, hogy nem mernek elmenni táppénzre az emberek, mert félnek, hogy így elveszítik a munkahelyüket; hát most már nem kell megvárni a kirúgásukkal az új munka törvénykönyve szerint, hogy a táppénzről visszamenjenek a munkába, hanem már a táppénz alatt ki lehet őket rúgni. Úgyhogy nem tudom, hogy ezek az intézkedések hogyan segítik az elhelyezkedést, illetve a munkavállalók jogait, érdekeit. És az egymillió új munkahelyről pedig, hát jó, teremtsünk olyan feltételeket, hogy még jobban rabszolgasorsba lehessen dönteni a magyar munkavállalókat, és akkor lehet, hogy ezzel sikerül majd még több multit, vagyis magyarországi rabszolga-foglalkoztatókat becsábítani az országba.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés