DR. BAJA FERENC (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Pontosan ugyanazzal szeretném folytatni, amivel a képviselő asszony befejezte, de egy kicsit más szempontból világítanám meg azt.
Elektronikus ügyintézés, technológiasemlegesség: ez az egyik legnagyobb problémája ennek a javaslatnak, mert a technológiasemlegesség tulajdonképpen nem szolgáltatást, hanem káoszt fog jelenteni. A technológiasemlegesség és az, hogy az elektronikus ügyintézési részt ez a törvény nem szabályozza, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt államtitkár úr, azt fogja jelenteni, hogy ezerféle technológia lesz a magyar kormány elektronikus ügyintézésében. A "virágozzék ezer virág" egy nagyon szép elv, a közigazgatási területen azonban megvalósíthatatlan, mert olyan tapasztalatokat és olyan tudásokat igényel, amelyekre nem kötelezhetők a magyar állampolgárok. Ez azt jelenti, hogy a közigazgatási eljárási törvény szellemével ellentétesen, amely egyébként azt jelenti, hogy bármely magyar állampolgárnak egyenlő joga van minden közigazgatási ügyintézéshez, sok területen sérülhet. Az az állításom tehát, hogy az a koncepció, amely megszünteti az elektronikus közszolgáltatásokról szóló törvényt - ahol egyébként a technológiai sokszínűség, az innováció megengedett, hiszen egy szolgáltatást nem kötelező jelleggel veszünk igénybe, és ez a törvény megszűnik, illetve beépül a közigazgatási eljárási törvénybe -, egy elhibázott koncepció, ennek a korrekciójára minden körülmények között szükség lenne.
A közigazgatási eljárásról szóló törvény a jelenlegi formájában meglepetés számomra, mert a kormány eddigi közigazgatási elképzelésével és gyakorlatával némileg szembemegy az elektronikus ügyintézés területén. Eddig a kormány azt képviselte, hogy erős állam, központi ügyintézés, ezeknek a központi ügyintézési mechanizmusoknak az erősítése, ennek a szellemében nyíltak a kormányablakok, egységes kiszolgálás, egy határozott állami irányítás, központi szolgáltatások az állampolgárok számára. A mi megítélésünk szerint ez az irány egyébként helyes, nincs annak indoka, hogy ezen változtassunk, nincs annak indoka, hogy elbizonytalanítsuk az államigazgatás szereplőit és az állampolgárokat a tekintetben, hogy egy modern közigazgatás közigazgatási igazgatási szolgáltatást jelent, és ennek az igazgatási szolgáltatásnak a feltételeit keressük. Ebben az értelemben megváltoztatja a jogszabály azt a lehetőséget, hogy az állampolgár, az ügyintéző a központi rendszeren keresztül kommunikál elektronikusan a kormányzattal, és bevezeti azt a lehetőséget, hogy ettől függetlenül is tegye különféle más egyéb rendszerekben.
Elmondom, hogy mi ezzel a valódi probléma. Az egyik probléma az, hogy hatástanulmányok nincsenek ehhez a törvényhez. Nagyon fontos lenne, hogy ezek a hatástanulmányok rendelkezésre álljanak, hogy hogyan fog működni az informatikai háttérrendszerek oldaláról ez az új közigazgatási eljárási törvény. Sem technológiai hatástanulmányok nincsenek, sem pedig az anyagi, a támogatásban, a finanszírozásban igénybe veendő hatástanulmányok nem jelennek meg.
(10.40)
Nem tudjuk, hogy mennyibe fognak kerülni ezek a részrendszerek. A bizottsági ülésen tegnap az derült ki, hogy a kormányzat európai uniós forrásokat szeretne fölhasználni ennek a sokszínű kormányzati elektronikus rendszernek a finanszírozására és létrejöttére. Szeretném tájékoztatni államtitkár asszonyt is és a tisztelt Házat is, hogy erre semmilyen lehetőségük nem lesz. Ez egy tévút.
Az elektronikus közigazgatás központi rendszereit európai uniós finanszírozással valósítottuk meg. Ezek az egyébként jól működő központi rendszerek az Európai Unió pénzéből jöttek létre, az Európai Unióval kötött szerződések alapján. Ezek a szerződések nemcsak azt írják elő, hogy hogyan kell fölépíteni ezeket a rendszereket, hanem a hatékonyság miatt azt is előírják, hogy egyébként ezeknek a rendszereknek működniük kell, hiszen az Európai Unió forrásait nem lehet pazarolni.
Különféle monitoringszámokat és különféle hatástanulmányokat, hatásvizsgálatokat ír elő az Európai Unió, a központi rendszer esetében is le van írva, hogy milyen elemeknek kell még ehhez csatlakozniuk, és hány állampolgárnak kell még használnia ahhoz, hogy a projekt nemcsak műszakilag, hanem tartalmában is elfogadható legyen az Európai Unió részéről.
Éppen emiatt, ha ezeket a számokat a központi rendszer nem tudja hozni azért, mert a központi rendszer kizárólagosságát megszüntetjük és szabad utat engedünk különféle elektronikus eljárásoknak, ebben az esetben ezeket a számokat nem fogjuk hozni, ami azt jelenti, hogy a központi rendszer működése nem tudja az európai uniós támogatási szerződésnek megfelelően ellátni a maga feladatát. A magyar kormánynak az európai uniós forrásokból jó néhány milliárdot - nem tudom ma megmondani, hogy mennyit, 2-7 milliárd forint közötti összeget - vissza kell fizetnie az Európai Uniónak. Ez az egyik probléma, hogy előállhat egy visszafizetési kötelezettség.
A másik probléma, hogy az a remény, hogy más egyéb részrendszerekre európai uniós forrásokból szerezzünk pénzt - más részprojektekre -, az pedig azért nem fog működni, mert az Európai Unió ezeket a projekteket ugyanúgy vizsgálja, és a vizsgálat során meg fogja állapítani, hogy adott egyrészt egy központi rendszerre forrást, és most egy másik európai uniós pénzből egy részrendszert szeretnének finanszírozni. Most előre mondom, hogy semmilyen európai uniós forrás ezeknek a részrendszereknek a finanszírozására nem fog tudni előállítódni. Mindegy, hogy a kormány mit szeretne, az államigazgatási szereplők mit szeretnének, azért, mert az európai uniós finanszírozás hatékonyságelvével ellentétes a részrendszerek állami finanszírozása.
Nyilván nem fognak beavatkozni a magyar államigazgatásba, a Ket.-nek ezek az eljárásrendszerei finanszírozhatók magyar forrásból vagy finanszírozhatók az állampolgárok által fizetett igazgatási díjakból, de nem lesznek finanszírozhatók európai uniós forrásból. A központi rendszer melletti részrendszerek EU-s forrást nem fognak kapni - ez sajnos olyan biztos, mint ahogy én itt állok. Ennek nem örülök, csak szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy ez így nem lesz működőképes.
A másik probléma a hatástanulmányokkal, hogy szép ez a rendszer, de az nem világos, hogy mibe fog kerülni az állampolgárnak. Az elektronikus közszolgáltatási törvény megszüntetésével és kifejezetten csak a közigazgatási törvény létrehozásával és különféle részrendszerek elindításával valakinek finanszírozni kell ezeket a technológiákat. Nincs erről szó a szabályzatban, de egyrészt vagy fizetni kell majd ezekért a szolgáltatásokért, ha az állam nem tudja finanszírozni, vagy az állampolgárok különféle állami szolgáltatástípusokat vehetnek igénybe attól függően, hogy milyen technológiával rendelkeznek. Lesz, akinek iPhone-ja lesz, az elér bizonyos technológiákat, és lesz, akinek csak egy normál telefonja, az nem ér el bizonyos technológiákat.
Summa summarum, azt szeretném önöknek mondani, hogy ebben az értelemben nem világos, hogy az állampolgárok ebben a közigazgatási elektronikus térben hogyan fognak működni. A szabadság elve szép, de nagy valószínűséggel az fog történni, hogy ebben a szabadságban eltévednek, és nem kapják meg azokat a szolgáltatásokat, ami őket megilletné.
Nagyon fontosnak tartom az európai uniós finanszírozás hiányában elmondani azt, hogy ha ezt a törvényt még meghozzuk, 4 hónap áll rendelkezésre ennek a törvénynek a hatálybaléptetési eljárásrendjeinek kidolgozására a kormányrendeletekre. Ez a 4 hónap is igen kevésnek látszik. Azt állítom tehát, hogy egyrészt lesz egy nagyon komoly finanszírozási probléma; nem hiszem, hogy a mai magyar költségvetési viszonyok közepette a magyar költségvetésből erre a részrendszerre bármelyik minisztérium komoly forrást tudna biztosítani. Ezt kizártnak tartom, a költségvetésnek ebben nincsenek is forrásai.
Elmondtam, hogy az európai uniós oldalról ennek finanszírozása nem lehetséges az én megítélésem szerint, és az is jellemző, hogy azokat a technológiai szabályozásokat, amelyeket szabvány szerint elő kellene állítani, az én megítélésem szerint 4 hónap alatt a kormány nem fogja tudni kidolgozni úgy, hogy kellő szakmai lelkiismerettel azt mondhassa mindenki, hogy ezek a mechanizmusok majd működni fognak.
A legnagyobb problémám tehát egyrészt az, hogy szellemében ez a szabályzat ellentétes azzal, amilyen irányba a kormány az igazgatási területen az elmúlt időszakban haladt, nem biztosít esélyegyenlőséget a közigazgatási eljáráson belül minden állampolgárnak, hiszen a technológiák egymástól történő elválasztásával nem szabályozza az elektronikus eljárás mikéntjét, e-mail is, iPhone-üzenet is, video- és képi üzenet is lehet ebben az értelemben az elektronikus eljárás része. Lesz, aki tud majd videoüzenetet küldeni a kormánynak, de lesz, aki egyáltalán nem tud természetesen.
Önmagában, ha nem szabályozzuk az eljárást, akkor a telefonos ügyintézési mechanizmus, ami működik egyébként az eljárás rendjében, bizonyos ágazati területeken működni fog, bizonyos ágazati területeken pedig nem fog működni, ez komoly problémát jelent. Ezért a magyar parlament informatikai albizottsága a tegnapi napon arra jutott - szerintem egyébként nagyon helyesen -, hogy indokolt ennek a törvénynek - annak ellenére, hogy műszaki hatástanulmányok nincsenek - az előrevetített működési mechanizmusát modellezni. Ezt rendkívül fontosnak tartom, hiszen felelőssége is a parlamentnek is az, hogy működjenek ezek a mechanizmusok. Ennek szellemében nyilván lehetséges lesz olyan módosító indítványok megfogalmazása, amelyek kezelik azt a problémát vagy legalábbis jelentős biztonságot adnak a vonatkozásban, hogy új, innovatív szolgáltatások létrejöjjenek, de ez a központi rendszer keretei között jöjjön létre. Semmilyen problémát nem látnék azzal, ha maga a központi rendszer a kormány döntése szerint ilyen típusú innovatív szolgáltatásokat adna. Ezt, gondolom, egyikünk sem kifogásolná.
Miért kell a központi rendszeren kívüli lehetőségeket adni akkor, ha a kormánynak mindez a kezében van, bármilyen elektronikus kapcsolattartást létrehozhatna. Ehhez egyetlen döntést kell meghoznia, hogy a központi rendszer üzemeltetője ezeket a szolgáltatásokat biztosítsa mindenki számára átlátható és transzparens módon. Ugyanakkor, ha megnézzük valójában azt, hogy milyen egyéb problémák jelentkeznek a törvény elfogadásával, akkor még egy elemet kell az önök figyelmébe ajánlani, és ehhez javaslatot is szeretnék önöknek tenni.
A magyar elektronikus ügyintézés és a magyar elektronikus társadalom kapcsolattartását két törvény szabályozza jelen állapotban. Az egyik a közigazgatási eljárási törvény, amely azt szabályozza, hogy az igazgatás keretei között milyen elektronikus kapcsolatrendszerek működnek. A másik pedig az elektronikus közszolgáltatásokról szóló törvény. Könnyű belátni, hogy ma Magyarországon és a világban minden elektronikus kapcsolatokra épül föl. Nemcsak a közigazgatás, hanem egyéb más területein is a társadalomnak vannak elektronikus kapcsolatok.
Hadd mondjak egy egyszerű példát! A magyar közüzemi rendszerekben - akár víz, villany, gáz és egyéb közüzemekben - természetesen elektronikus ügyfélkapcsolatok vannak. Ezeket az elektronikus ügyfélkapcsolatokat a közigazgatási eljárási törvény nem tudja szabályozni, mert a közigazgatási eljárási törvény hatálya csak az állami és az önkormányzati igazgatásra vonatkozik. Nem vonatkozhat a különféle közüzemek, közszolgáltatások, banki elektronikus rendszerek együttműködésére.
Magyarul, a kormány azáltal, hogy megszünteti, hatályon kívül helyezi az elektronikus közszolgáltatásról szóló törvényt, lemond arról a szabályozási lehetőségről, hogy az ügyfelek köré egy komplex elektronikus teret varázsoljon, magyarul, hogy a közigazgatási térben ugyanolyan elektronikus eszközökkel mozogjanak, mint az elektronikus közszolgáltatási terekben.
Mondok egy egyszerű példát: elvágja azt az utat, amikor is arra van lehetőség, hogy ha valaki a lakcímét megváltoztatja, jelen pillanatban ez egy közigazgatási eljárási gesztus, de nyilvánvaló, hogy ha valakinek egyébként vízdíjat, áramdíjat, banki számlát kell vezetnie, ezt a lakcímváltozást máshol is át kell vezetnie.
(10.50)
De a jelenlegi helyzetben ez a lakcímváltozás örökre csak a közigazgatási eljárási rendszerben fog megvalósulni, esély sem lesz arra, hogy a közigazgatás tájékoztassa az ügyfél utasítása alapján ezeket a közműveket, hogy az érintett lakcíme megváltozott. Magyarul, azt szeretném önöktől kérni, azt szeretném javasolni, hogy a részletes vitában és a módosítók során elemezzük az elektronikus közigazgatási törvényt és az elektronikus közszolgáltatási törvény viszonyát; az elektronikus közszolgáltatási törvényt ne helyezzük hatályon kívül, az maradjon hatályban, és egy modernebb Ket. és az elektronikus közszolgáltatási törvény együtt határozzák meg Magyarországon az elektronikus kapcsolattartás szabályait. Ebben az értelemben adunk be módosító indítványokat.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés