DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ahol a vezérszónoklatnál abbahagytam, oda szeretnék visszatérni, és nem kívánok most a kétperces témakörével foglalkozni.

A praxisjogról, illetve régen lánynevén működtetési jogról volt szó, amikor abbahagytam, és szeretném javasolni átgondolásra a kormányzat számára, hogy ha megvizsgáljuk, kinek van ma törvényesen, jog szerint működtetési joga az alapellátásban, természetesen, akik most benne dolgoznak a praxisban, és természetesen a jogszabály erejénél fogva praxisjoga van a TEK nélküli praxisban dolgozó kollégának is, csak az a baj, hogy ennek a praxisjognak nincs semmiféle vagyoni értéke, nem lehet elidegeníteni, tehát névleges.

(18.10)

És el kell mondjam azt, hogy praxisjoga van még mindig jogszerűen annak a háziorvos kollégának, aki már elment nyugdíjba, hiszen pont ez volt a probléma, hogy nem lehetett eladni a praxisjogot. Most a jogszabály szerint a nyugdíjba ment orvos praxisjogát az önkormányzat nem vehette át, hiszen az önkormányzathoz nem kötődött a praxisjog, az egy személyhez, orvos személyéhez kötődő jog volt. Amikor a nyugdíjba ment orvost megkérdezték, hogy akkor most mi lesz a praxisjogával, azt kellett nekünk válaszolni a kérdésre, hogy két dolgot tehet. Az egyik, hogy lemond róla valamiféle dokumentumban. És akkor kérdezte: akkor mi volt ennek az egésznek az értelme. Tehát ez nem volt egy jó megoldás. A másik az, hogy megtartja, és nem tudom, miben reménykedik.

Éppen erre szeretném felhívni a figyelmet, a kártalanításra, amit mi maximálisan üdvözlünk, hiszen az önkormányzatok jogszerűen elkövethetnek olyan dolgot, ami sérti az állampolgár vagyoni jogát. Például egy telket simán kisajátíthatnak, semmi probléma nincs vele, és közutat építhetnek rajta, de akkor kártalanítani kell az illető telektulajdonost. A háziorvosi praxisjogra mint vagyoni jogra természetesen ugyanúgy vonatkozik az alkotmánynak a magántulajdon védelmére vonatkozó passzusa. Ezen kollégák egy részének, aki nyugdíjba ment, nem tudta eladni, még mindig a kezében van a praxisjog, nem tud mit kezdeni vele. És azért alakult ki ez a helyzet, mert az az önkormányzat természetesen megint csak jogszerűen okozott neki kárt azzal, hogy nem olyan orvost nevezett ki, aki a nyugdíjba menő orvostól megvette volna a praxisjogot. Persze, a jogszabálynak az agyon-vissza módosításai, illetve az alkotmánybírósági beavatkozás következtében, meg amit Horváth Zsolt képviselőtársam elmondott, mint az akkori idők tanúja, hogy hogyan történt, hogy miért lett horgászengedély a praxisjogból... Igen, a horgászengedélynek az lett a tulajdonsága, hogy eredetileg mi úgy képzeltük, hogy annyi praxisjog lesz Magyarországon, ahány praxis van, értelemszerűen, mert akkor lesz értéke. Illetve ezzel a horgászengedéllyel pedig az történt, hogy ha Magyarországon van, mondjuk, 3200 praxis, és ennyi praxisjognak kellene lennie - persze én most csak a háziorvosokról beszélek, de ott vannak még a házi gyermekorvosok, meg az alapellátó fogorvosok, akiknek szintén van praxisjoga, tehát ezzel kiegészítve -, akkor azt kell mondjam, hogy a jelenlegi 3200-as háziorvosi praxishoz képest most van körülbelül 4500 praxisjog, tehát elvált a praxisjog a tényleges praxistól, amiben a vagyoni érték keletkezik.

Ezek a nyugdíjas kollégák természetesen abban a jogszerű önkormányzati beavatkozásban károsultak, hogy az önkormányzat szabadon választhatta meg, hogy a praxisába kit nevez ki. De ezzel a szabadsággal gyakorlatilag nem élt vissza, mert élt vele, de kárt okozott, mert a nyugdíjas kolléga, mondom még egyszer, úgy ment el nyugdíjba, hogy a praxisjogát nem tudta elidegeníteni, és a helyébe került kolléga, nem túl etikus módon, ennek gyakorlatilag még borzasztó módon örült is, mert a legtöbb esetben betöltési jogcímen vagy valami más jogcímen kvázi ingyen került a praxisba. Természetesen ez a kolléga elvárta, hogy ha ő megy majd nyugdíjba, akkor a praxisjogát értékesítse. Hogy ha ilyen helyzet alakulhat ki, akkor ez jelzi, hogy ez a jogszabály valahol sántít. És én úgy gondolom, hogy ezeknek a háziorvosoknak is az az alkotmányos joga sérült, ami a magánvagyonhoz kötődik természetesen.

Egyetértek azzal is, amit Horváth képviselőtársam mondott, hogy ha akkor ez a jogszabály - én is ismertem az eredeti változatát, tehát tudom, miről beszéltél - úgy lépett volna hatályba, mint ahogy eredetileg elképzeltük, tartok tőle, hogy ma, ebben a nehéz helyzetben talán az ellátási rendszerben egy ellátási szint, az alapellátási szint rendben lett volna. Hiszen ha meglett volna a praxisjog értéke, akkor azokat a problémákat, hogy kevesebb a finanszírozás, kevesebb a jövedelem, kevés a nyugdíj, az értékén eladható vagy megvehető praxisjog javíthatta volna az itt dolgozó kollégák anyagi helyzetét.

Természetesen erről most szó sincs, tehát jelen pillanatban sajnos én is osztom azokat a félelmeket, hogy ez a rendelet elég későn oldotta meg ezt a problémát, sajnos, és most tényleg arról van szó, hogy ha a fiatal kollégának esetleg oda is tudjuk adni, akár a praxisalap által megfinanszírozottan - de azért tudni kell, hogy ezt valamiből vissza kell fizetni, ha vissza kell fizetni, amennyiben ez ilyen hitelszerűen működik, nem tudom, mert erre vonatkozó részleteket még nem láttunk egészen pontosan -, akkor miből fizeti vissza. A praxisok eltartó képessége, tehát az az OEP-finanszírozás, amiből neki ezt működtetni kell, és esetleg az ilyen költségeit, ha egyáltalán lehetséges, ebből fizesse vissza, emiatt tényleg fontos lenne, nagyon nagy szükség lenne rá, hogy az alapellátási praxisok anyagi eltartó képességét feltétlenül javítani kell. Tényleg ezért sajnálom, hogy az idei költségvetésben erre nincs lehetőség.

De én azt mondom, mégiscsak üdvözlendő ez a dolog, mert végre elindítottunk egy olyan folyamatot, amiből elvileg valami jót is ki lehet hozni, hogyha az egyéb körülmények is javulnak.

A másik dolog, ami miatt szeretnék még szólni, az a másik jogszabály, amibe a salátatörvény belefolyt, az egészségügyi tevékenység egyes kérdéseiről szóló törvény, amit egyébként az egészségügyben úgy ismernek, hogy az egészségügy speciális ügyeleti feltételeit szabályozó jogszabály - aki esetleg ezt nem tudná.

Gyakorlatilag mi volt eddig a probléma? Aki nem dolgozik az egészségügyben, az talán nem tudja, hogy Magyarországon elvileg a munkatörvénykönyv is azt mondja ki, hogy egy dolgozó, egy munkavállaló egy adott naptári napon a munkáltató által elrendelhető módon - tehát a munkáltató, ha úgy tetszik, parancsára - összességében, bármilyen munkavégzési formát is rendelnek el számára, 12, azaz tizenkét órát dolgozhat a munkáltató elrendelése alapján. Az egészségügy egy olyan speciális terület, ahol a napi 12 órás munkavégzés nem elegendő, mert a folyamatos ellátás biztosítása érdekében gazdaságos az, ha a kórházban nem két meg három műszakot szerveznek - nem a nővérek számára, mert azoknak megszervezik, hanem az orvosok számára, mert kevés most ráadásul az orvos -, hanem ügyeleti rendszerben biztosítják, hogy annak a területnek az ellátását egy 24 órán belül, ha az orvost tekintem, ugyanaz az orvos lássa el.

Ez az Unióba való belépésünk előtt ez gyakorlatilag egy természetes dolog volt. Kezdő orvosként én föl se fogtam, és nem is láttam ennek különösebben a jelentőségét - később már igen -, amikor odakerültem a praxisomba háziorvosként, akkor már nem volt központi ügyelet, azaz én a 365 napból 365 napot ügyeltem, vagy készenlétet tartottam, vagy mit tudom én, minek hívják. És amikor elkezdték szervezni a központi ügyeletet, akkor kaptunk némi könnyebbséget, de mikor az ember még fiatal, akkor "ide nekem az oroszlánt!", ki törődött azzal, hogy ennyit kell dolgozni.

A későbbiek folyamán, amikor beléptünk az Unióba, az Unió egy érdekes szabályt, nem azt mondom, hogy erőltetett ránk, hanem kötelező volt átvennünk a munkaidő-direktíváját, ami az egészségügyben gyakorlatilag csak úgy engedi meg a 24 órás munkavégzést, hogy a munkáltató elrendeli az ő 12 óráját, ami úgy valósul meg egy hétköznap, hogy 8 órás munkaideje van, 4 órával - akár ügyelet, akár más formában - rendelkezik a munkáltató. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy este 8-ig, hogyha reggel 8-kor kezdődik a műszak, tegyük fel, van a munkáltatónak joga ezt elrendelni. És a hiányzó 12 órát, hogy 24 órás legyen a szolgálat, amiről beszéltem, hétvégén pláne, abban az esetben lehet csak megtenni, hogyha a munkavállaló az egy héten általa 24 órában vállalható önkéntes munkavégzést kvázi felajánlja és odateszi a munkáltatónak. És a munkáltató, miután ez a felajánlás megszületik, oszthatja be úgy az ügyeletet, ahol gyakorlatilag azt látjuk, hogy 24 órás munkavégzést kell tenni.

Az eddigi ügyeleti szabályozásnak gyakorlatilag az volt a rákfenéje és a problémája, amitől rettentő sok értelmezési zavar támadt, hogy csak egy példát tudjak mondani önöknek: még szakszervezeti vezetőként felmértük a munkaidő-beosztás óráinak az értelmezését, ami azért fontos, mert attól függ, hogy mennyit fizetek ki belőle, sőt attól függ, hogy mennyi szolgálati időt írok jóvá, mert a 2003. évi LXXXIV. törvény, nagyon helyesen, az orvosoknak és az egészségügyi dolgozóknak az úgynevezett önkéntes idejükből végzett ügyeleti tevékenysége után, gyakorlatilag ugyanúgy 8 órás osztóval, szolgálati idő pluszt rendelt el. Ez egy nagyon fontos lépés volt, hiszen a legtöbb orvos, bármilyen hihetetlen, egy 40 évig terjedő szolgálati időt letölt az egészségügyben, de ha az ügyeleti időket is visszaosztom és elszámolom, akkor kiderül, hogy több mint 60 év szolgálati időt teljesített.

(18.20)

Ezt eddig senki nem vette figyelembe a nyugdíjszámításnál sem. Ez a rendelkezés 2004 óta lépett hatályba. Tehát nagyon fontos az, hogy a beosztás szerinti órákat a munkáltató szabályosan számolja el, mert hiszen az önkéntes órákért - ugye, az előbb mondtam - szolgálati idő is jár, illetve az önkéntes órák díjazása hivatalosan a törvény szerint 50 százalékkal magasabb, hát természetes.

Na, most, hogy milyen problémák voltak az értelmezésben? Volt olyan munkáltató, ahol kiszámoltuk az úgynevezett, általunk törvényesnek nevezett értelmezési formában az ügyeleti díjak mértékét, hogy mennyinek kellett volna lenni, és akkor kijött, hogy havi átlagban ott, azon a munkahelyen az orvosok átlagosan 75 ezer forinttal kapnak kevesebbet az ügyeletekért, mint ami járna, a szakdolgozók pedig 35-40 ezer forinttal. Hát ez egy elég problémás dolog.

Na most, ebből nem csak az következik, hogy természetesen a munkáltatónak az az érdeke, hogy minél olcsóbban ússza meg a béreket, hogy kevesebbe kerüljön neki, természetes ez a hozzáállás, na de bocsánat, ha már nem tudunk az egészségügyben érthető okok miatt jelen pillanatban béreket emelni, akkor legalább jogbiztonságot adjunk, ha egzisztenciális biztonságot nem is, azaz értelmezzük úgy a hatályos jogszabályok alapján - és erről rendelkezik még mindig a hatályos magyar munka törvénykönyve is -, a 2003. évi LXXXIV. törvény eme pontját, a 12 órás úgynevezett napi munkaidőkorlátot nem írja át, és nem is engedi ezt meghaladni. Tehát ha a napi munkaidőkorlátra visszahelyezzük ezt az egész kérdést, az végre teljes egészében jogilag és minden szempontból rendezi. Most ez a visszarendezés nincs benne még a tervezetben, de a bizottsági vitában valóban elhangzott a tárca részéről, hogy erre a kérdésre nyitottak, én most mégis azért kritizálom ezt, mert egyelőre ebben a jogszabályban még nincs benne a hogyanja. Ha meg fog valósulni, én leszek a legboldogabb emiatt.

Még egy dolgot sajnos nem szabályoz ez a jogszabály. Kérem szépen, a 2003. évi LXXXIV. törvény egy úgynevezett szektorsemleges jogszabály, amely azt jelenti, hogy az egészségügyben dolgozókra, legyen az vállalkozó, alkalmazott, közalkalmazott, bizonyos szintig és mértékben egyformán vonatkozik. Ehhez képest a háziorvosoknál, a vállalkozó háziorvosoknál, kérem szépen, úgy tekinti a törvény, hogy ott nem a háziorvos mint személyes teljesítő ügyel, hanem a vállalkozás, márpedig olyan nincs. Egy vállalkozás nem ügyel, hanem a személyes teljesítője, aki viszont ember. A háziorvosoknál, kérem szépen, nyugodtan kijelenthetem, tudom, olyan, hogy az ügyeletet követően mint a kórházi orvosoknál, mikor 24 órán talpon van, és másnap el kell kezdeni 8 órakor rendelni, a kórházi kollégák ilyenkor haza kell hogy menjenek, a háziorvos pedig nyugodtan elkezdhet dolgozni, mintha nem is lenne ember. Tehát ez nem szabályozza, és én vártam volna, hogy végre a háziorvosok tekintetében is rendet tegyen, mert a háziorvos is ember, még ha vállalkozó, akkor is, és személyes teljesítő egyfelől, másfelől pedig semmi nem szabályozza, mert a polgári jog nem szabályozza, hogy a háziorvosnak mennyi az ügyeleti kötelezettsége, mert a közalkalmazottnak és az alkalmazottnak a munka törvénykönyve az előbb elmondottak alapján pontosan megmondja, hogy hetente 48 óra munkáltató által elrendelhető, ezenkívül még lehet 24 órát vállalni, tehát így jön ki. Tehát ilyen szempontból ez egy elgondolkodtató dolog, hogy ezen változtatni kellene.

A másik probléma a törvénnyel kapcsolatosan még, hogy a beosztás óráinak, minősítésének problémáját már említettem volt, azt nem óhajtom megint kifejteni, hanem rátérnék a kamarai törvény módosításának kérdésére. A kamarai törvényt megint módosította a salátatörvény, szükség volt rá, mert felmerültek menet közben olyan problémák, hogy a kötelező kamarai tagság körébe tartoznak most már nemcsak orvosi végzettségű, hanem olyan végzettségű kollégák is, akiknek például pszichológusi képesítésük van, mint alapképesítés - egyetemi képesítés -, erre ő szerez egészségügyi szakképesítést...

Forrás: parlament.hu