VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fideszes képviselőtársam felszólalására szeretnék reagálni az LMP-s módosítók kapcsán. A Lehet Más a Politika "Munkát, levegőt!" kiadványában 250 módosító javaslatot közzétett, és szeretném jelezni, hogy ez nem felelőtlen módon történt, mint ahogy az önök költségvetés-alkotása, és mi a költségvetési fegyelmet fontosnak tartjuk.
Csak jelezni szeretném, hogy milyen forrásokat szeretne a Fidesz különböző felelőtlen módon elkölteni. Az Országház épületére összesen, illetve a József Attila-szobor eltávolítására 1763 millió forintot költene el. Ha az idei dolgot is hozzávesszük a fény átalakításával, az több mint 2000 millió forint. A debreceni stadion ugyanannyiba kerül, mint a devizahitelesek megmentésére fordítandó összeg, 4700 millió forint. A felesleges bürokrácia tovább szaporodik majd a következő évben, közel 10 000 millió forint költődik majd a nemzeti stratégiai tervezési hivatalra, szervezeti átalakítási alapra és különféle kifizetésekre.
De nézzük meg, a fideszes módosítók milyen lábakon állnak! Parasztvakítás folyik itt a fideszes módosítók kapcsán, hiszen kommunikációra költenének pénzt, 700 millió forintot konzultációra, plusz 100 millió forintot ifjúsági konzultációra; 7200 millió forintot úgy költenek el, hogy volna helyette EU-s forrás is a vasúti hidaknál és a turisztikai célú előirányzatoknál.
És honnan vennék el a fideszes képviselők a pénzt? Lássuk! A különböző kkv-finanszírozó intézményektől, illetve áfaemelésből finanszíroznák. Nagyon egyszerű az üzenet, kedves állampolgárok: fizess többet a kenyérért, hogy a Fidesz konzultálhasson veled. Ezt szeretné a Fidesz. Felsoroltam annyi összeget, amivel meg lehetne reformálni úgy az eszközkezelőt, hogy valóban érdemi megoldást tudjon nyújtani.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés