DR. APÁTI ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés történetében az egyik legmegdöbbentőbb törvényjavaslat tárgyalásához érkeztünk. Vitathatatlan tény ugyan, hogy a jelenlegi önkormányzati rendszer radikális változtatásokra szorul, vitathatatlan tény, hogy az eddigi, a még most hatályban lévő önkormányzati törvényt nem lehet toldozni-foltozni, akár egy átfogó módosítás is kevés, egyetértünk azzal, hogy egy vadonatúj törvény megalkotása szükségessé vált, na de hát a módja és az iránya teljes mértékben elfogadhatatlan.

Minden túlzás nélkül ki merem jelenteni, hogy az ülésterem közepére lelki szemeivel mindenki ideképzelhet egy koporsót, ez pedig a vidék koporsója. Ezt a koporsót "szorgos" kezek készítették az elmúlt bő két évtizedben, mégpedig az egymást váltogató, magukat jobb- vagy baloldalinak hazudó, valójában se nem jobb-, se nem baloldali, sokkal inkább liberális kormányok által lett elkészítve.

Ezek a kormányok meglehetősen sok hasonlóságot mutatnak egymással. Ezen hasonlóságok közül az egyik legszembeötlőbb, az egyik legfeltűnőbb az, hogy az önkormányzati adósságot és az államadósságot mindenképpen vissza kell fizetni, akkor is, ha abba belepusztulunk. Az államadósságot egyfelől a telhetetlen étvágyú bankok, másfelől az adósságot szolgalelkűen törlesztő kormányok olyan horrorisztikus méretűre duzzasztották, hogy gyakorlatilag most már az adósság nemcsak a magányszemélyek és a vállalkozások szintjén, hanem az állam és az önkormányzatok szintjén is kezelhetetlenné vált, és nemcsak az állam, hanem az önkormányzati rendszer is bele fog roppanni.

Az adósság és az adósságszolgálat az alfája és az ómegája mindennek, hiszen lerí erről a törvényjavaslatról, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a pénzügyi szemlélet győzedelmeskedett a közigazgatási szakmai szempontok, a vidéki emberek érdeke és legfőképpen mindennek a zsinórmértéke, a józan ész felett. Akik ezt a törvényjavaslatnak nevezett fércmunkát elkészítették, valószínűleg nem látnak embereket, nem látnak emberi sorsokat, legfőképpen a vidéki embereket hagyják figyelmen kívül; akik ezt a javaslatot elkészítették és megfogalmazták, legfeljebb számokat, százalékos arányokat, táblázatokat és grafikonokat látnak. Ugyanis ez a javaslat nem más, mint a magyar települések közel kétharmadának a halálos ítélete.

Nem vitás az sem, hogy az elmúlt időszakban kivéreztették az önkormányzati rendszert. Delegálták a feladatokat az önkormányzatokhoz, pénzt, fegyvert, paripát nem adtak ehhez. Ezt jegyzőként én magam is megtapasztaltam a községi igazgatás szintjén, e téren tehát nincs vita köztünk, viszont ezzel a fűnyíróelvszerű, teljesen eltorzult irányú változtatással semmit nem fogunk megoldani, legfeljebb csak a válságot fogjuk tovább mélyíteni. Egyenes következménye lesz ezen javaslat elfogadásának a következő években több száz iskola és polgármesteri hivatal bezárása és több ezer köztisztviselő elbocsátásra. Mindenesetre szerettünk volna ebben az ügyben is tisztán látni, de háttértanulmányokat, háttérszámításokat nem csatolt a kormányzat, igaz ugyan, hogy egyeztetések voltak, ez kétségkívül elismerésre méltó, a probléma ott kezdődik, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy ezeket az egyeztetéseket teljesen figyelmen kívül hagyták, és gyakorlatilag semmit nem építettek be, semmit nem láttunk viszont az elkészült törvényjavaslatban azok közül a megjegyzések, észrevételek, javaslatok közül, amelyeket ezeken az egyeztetéseken az ellenzéki pártok, akár a Jobbik is megfogalmazott.

Emlékeztetnék mindenkit arra, hogy volt már ebben az országban kétharmada, az önökétől erősebb, drasztikusabb kétharmada egy általunk szélsőbaloldalinak és szélsőliberálisnak tartott politikai képződménynek, amit a sötét múltú Horn Gyula vezetett, de arra is szeretném önöket emlékeztetni, hogy még Horn Gyula és levitézlett csapata sem vette magának a bátorságot ahhoz, hogy ilyen ehhez hasonló javaslatokat terjesszenek elő. Vagy említhetném a Kárpátok rossz emlékű géniuszát is, aki ha most, ne adj' isten, feltámadna halottaiból, bizony elcsodálkozna, és elégedetten csettintene, hogy hinnye, ez még neki se jutott eszébe, ide aztán most jöhetne tanulni, ha további falurombolásban szeretne újabb ismereteket szerezni.

Arra is felhívnám a figyelmüket - és ne is válaszolják meg ezt a kérdést -, ha önök ellenzékben vannak, és egy ilyen javaslatot előkészít, egy ilyen javaslatot beterjeszt akár egy balliberális kormányzat, akár bármilyen más színű, bármilyen ideológiát valló kormányzat, akkor vajon mit szólnának hozzá, akkor vajon hogy reagálnának. Van néhány elképzelésem erről. Úgy gondolom, hogy Szijjártó Péter nem győzné a sajtótájékoztatókat tartani, Orbán Viktor miniszterelnök úr és a Fidesz vezető politikusai pedig teljes joggal mindennek lehordanák, mindennek elmondanák a javaslat előterjesztőit, a legerősebb kritikákat fogalmaznák meg az ilyen javaslatokkal szemben.

Azt is meg kell jegyezni, hogy a kormánypártok folyamatosan tévedésben vannak. Ugyanis egy dolog az, hogy a tavalyi választásokon hány szavazatot kaptak, hány mandátumot szereztek, hány egyéni győzelmet arattak, hány listás mandátum lett az övék, és teljesen más dolog az, hogy ez mire hatalmazza fel őket, teljesen más dolog az, hogy mit beszélnek bele, mit magyaráznak bele ebbe az örökös felhatalmazásba. Úgy emlékszem, hogy ez sem a választási programban, sem a kormányprogramban nem szerepelt, ezt önök, tisztelt kormánypárti politikusok, vagy inkább azt mondom, hogy a kormány vezetői folyamatosan utólag belemagyarázzák, hogy mi mindenre hatalmazta fel őket a magyar lakosság, a magyar választópolgárok. Emlékezetem szerint egy sor nem volt erről, erről a fajta falurombolásról és a 2 ezer lélekszám alatti települések ilyen módon való tönkretételéről. Alá kell tehát húzni - itt visszautalva a három csapás nevű javaslatukhoz -, ha ezt megszavazzák, ha nem vonják vissza, vagy ha nem vezetünk át rajta megfelelő módosításokat, akkor nem három, hanem rögtön 263 csapást fog jelenteni a magyar vidékre és a magyar önkormányzati rendszerre.

Az előbb elmondottak alapján tehát feltétlenül vissza kell utasítanunk a javaslatot. Csak példálózó jelleggel felsorolnám a visszautasításunk és az álláspontunk indokát. Egyrészt úgy gondoljuk, hogy egy súlyos betegséget nem úgy kell gyógyítani, hogy a betegre célzott lövéseket adunk le, a 2 ezer lélekszám alatti településeket pedig szitává lőjük, nem úgy gondoljuk, hogy ez lenne a változtatás megfelelő iránya. El lehetne képzelni ettől sokkal hatékonyabb és sokkal humánusabb gyógymódokat is.

Elfogadhatatlan, hogy az arányos finanszírozást emlegetik még most is. Valóban, mitől arányos? Mennyi az arányosság? Pontosan mit értenek ez alatt? E tekintetben az alaptörvény megalkotásánál is volt vita a Fidesz és a Jobbik között; egészen egyszerűen úgy gondoljuk, ha feladatot határozunk meg az önkormányzatok számára, akkor nem gumifogalmakat meg többféleképpen értelmezhető fogalmakat kell beépíteni, akkor egészen egyszerűen a szükséges fedezetet biztosítani kell, és ennek minden vonatkozó helyen meg kell jelenni a törvényjavaslatban, nem lehet ebben sem vita, sem ellentmondás.

Vitás esetekben a kormányhivatalok gyámkodása túlzott mértékű. Ezt mindenképpen vissza kell faragni, le kell csökkenteni.

Érdekes dolog, hogy a közbiztonság megteremtését - részben a közreműködés szintjén - kipasszolják az önkormányzatokhoz. A "két hét alatt rendet teszünk" koncepciója már réges-régen megbukott, ezt jól tudjuk, de amit nem tudtak megoldani állami szinten, azt vajon hogy tudják megoldani majd az önkormányzatok, még akkor is, ha az utolsó koncepcióhoz képest valamennyit puhult, és az "ellátja" helyett a "közreműködés" kitétel szerepel a javaslatban.

(11.40)

Aláássa a szakmaiságot, és ezt minden elfogultság nélkül a jegyző kollégák védelmében tudom mondani, hogyha nem a képviselő-testület, hanem a polgármester nevezi ki a jegyzőt. Biztos vagyok benne, hogy ez a legtöbb polgármester esetében magának a település első számú vezetőjének sem jó. Sokkal hatékonyabb, sokkal normálisabb, és a hosszú távú szakmai együttműködést, szakmai munkálkodást nagyban elősegíti, ha egy széles körű konszenzus alakul ki a jegyző személyét illetően, és nem a polgármester esetleges ismeretségi köréből, politikai vagy szakmai ismeretségi köréből nevezik ki. Legalább azt tartjuk elfogadhatónak, vagy azt tartanánk minimumnak, hogyha a polgármesternek ez átruházható hatáskörévé válna.

Mindjárt hozzáteszem, hogy a legegyszerűbb és a legegészségesebb az lenne, ha megmaradna az eddigi rendszer, a képviselő-testület nevezné ki, és csak az egyéb munkáltatói jogokat gyakorolná a polgármester. B-változatként esetleg el tudjuk fogadni, hogy legalább a polgármester átruházható hatáskörévé tegyük a jegyző kinevezését. Ugyanakkor örvendetesnek tartom, hogy a kevés jó közül egyet említsek, hogy jelen pillanatban kikerül a polgármester egyetértése a köztisztviselők kinevezése esetén, ezt ugyanis a koncepció utolsó változatában még olvashattuk.

A 2 ezer lélekszám alatti települések esetében, hadd mondjam el önöknek, tisztelt fideszes és KDNP-s képviselőtársaim, meghagyták önöknek a választás illúzióját. Meghagyták önöknek a kormányzat részéről azt a nagyon hamis illúziót, hogy önök bármiben is dönthetnek. Jól tudom, hogy a Fidesz-frakció 2 ezres határral fogadta el egy belső egyeztetés folyamán koncepció szintjén ezt az elgondolást, aztán az utolsó koncepcióban 3 ezres határral jelent meg. De figyeljenek a részletekre, mert az ördög mindig abban lakozik: a 3000 ezres határ úgy került volna meghúzásra, hogy járáson belüli, egymással határos települések tartozhattak volna egy közös önkormányzati hivatal igazgatási területébe. Igaz, hogy most levitték 2 ezerre, meghagyva az illúziót, és visszatérve az eredeti állásponthoz, viszont most már közéékelődhet egy település közigazgatási területe a járáson belül. Tehát most már az sem kötelező, hogy járáson belül mindegyik település határos legyen egymással, elegendő, ha egy település közigazgatási területe közé ékelődik. Ez nyilvánvalóan jóval több problémát fog okozni.

Milyen alapon történik ez? Milyen alapon fog dönteni 60 napon túl a kormányhivatal bizonyos esetekben? És a 82. § (7) bekezdésére utalva, hogy gondolják azt önök, az önkormányzatisággal, az önrendelkezéssel, a települések önállóságával összeegyeztethetőnek tartják azt, hogy 2 ezer lélekszám feletti település, illetve város nem utasíthatja vissza az önkormányzati hivatal létrehozását abban az esetben, ha ezt vele szomszédos település kéri? Az a minimum, hogy az ilyeneket sürgősen ki kell húzni és ki kell gyomlálni ebből a javaslatból.

Az is egyértelmű, hogy mint birkákat az akolba, bizonyos esetben úgy akarják az önkormányzatokat egy társulásba kényszeríteni. Személy szerint külön felháborítónak tartom, hogy a második Orbán-kormány ezáltal egy régi liberális dogmának akar megfelelni, sőt egy régi liberális átkot akar beteljesíteni. Emlékszünk arra, hogy a rab madarak szövetsége korábban mivel mérgezte a tudatunkat, nagyon sok mindenben, megjegyzem, de eltérően azzal, hogy a falu egy elavult létforma, a falut emiatt meg kell szüntetni. Ezt ők nem merték megtenni, de nincs is már szükség arra, hogy itt legyenek, hiszen ezt a piszkos munkát, már bocsássanak meg a kifejezésért, megpróbálják elvégeztetni önökkel azok a liberális erők, vagy az a liberális dögvész, amely egyre több és több áldozatot tesz a magyar törvényhozás szintjén is. Méghozzá ezt előre kitervelten, aljas indokból, és különös kegyetlenséggel akarja a második Orbán-kormány végrehajtani. Mindennek a legfőbb okozója, a legtöbb baj okozója tehát a 2 ezer lélekszám alatti települések nagy száma.

Önök azt is egy sajátos politikai stílussá tették, hogy bizonyos társadalmi csoportokat, közösséget olykor-olykor kipécéznek, és megbélyegzik, hogy az adott területen éppen ők a legfőbb probléma okozói. Szembesülhettek már ezzel a vállalkozók, a munkanélküliek, a munkáltatók, a munkavállalók, a magánnyugdíjpénztár kapcsán is láttunk érdekességeket. Most éppen a 2 ezer lélekszám alatti településekre került a sor. De nem hallottam egyetlen kormánypárti politikustól egy szót sem arról, hogy az 1200-1600 milliárd forint közötti önkormányzati adósságállományt, mára a beszállítói tartozásokkal együtt inkább 1600 milliárdhoz közelít ez az összeg, vajon kik halmozták fel. Kik felelősek az önkormányzati rendszer eladósodásáért? Felelős persze az elmúlt 8 év kormányzati politikája, felelős az alulfinanszírozás, felelősek azok, akik pénzt, fegyvert, paripát soha nem adtak, de azt is el kell mondani, hogy a megyei jogú városok, a megyeszékhelyek és a nagyobb települések halmozzák fel ennek az adósságnak körülbelül 95 százalékát. 99 település halmozza fel ennek az adósságállománynak a 95 százalékát. Miért nem a nagy településeken teszünk rendet? Kósa Lajos polgármester úr meglehetősen könnyen nyilatkozik, hiszen Debrecen lélekszáma az elkövetkezendő 300-400 évben várhatóan nem fog 2 ezer alá csökkenni, ilyen módon ez a veszély őket nem fenyegeti.

A kormányzat arra is játszik, hogy a nagyobb településeken és a fővárosban élők majd nagy többségben egyet fognak érteni azzal, hogy ugyan már, miért lenne szükség pár száz lelkes településeken hivatalokra, ily módon sokkal kevesebb szavazatot veszít, hiszen a szavazópolgárok, a választópolgárok döntő többsége a fővárosban és a nagyvárosokban él.

Elfelejtik a javaslat megalkotói azt is, hogy a kistelepülésen élők ugyanolyan egyenrangú polgárai ennek az országnak, mint bármelyik más település lakója. Ezek az emberek, kérem tisztelettel, ugyanúgy fizetnek adót, ugyanúgy kiveszik a részüket a közteherviselésből. Épp emiatt ugyanazok a jogok és közszolgáltatások illetik meg őket, mint a nagyobb településeken élő honfitársaikat.

Azt is megállapíthatjuk, hogy ha egy településen nem lesz orvos, lelkész, tanító, iskola, hivatal, posta, ezek közül egy vagy több megszűnik, akkor a település egy idő után gyakorlatilag el fog néptelenedni. Akik pedig akár az életkoruk folytán, akár egyéb okok miatt még ott maradnak, akár éppen lokálpatrióta beállítottságuk miatt, azok egy bizonyos csoport felől a fizikai, teljesen más körök felől pedig a pénzügyi agresszió áldozataivá fognak válni.

Tisztelt kormánypárti Képviselők! Önök valóban történelmi felhatalmazást kaptak. Önök történelmi változtatásokat hajthattak volna végre, történelmet írhattak volna, felemelhették volna a magyar vidéket. Ehelyett elárulják a magyar vidéket abban az esetben, ha ezt a javaslatot így, ebben a formában megszavazzák. Ahelyett, hogy felemelnék a magyar vidéket, kezdenek egyre inkább e javaslat kapcsán is azokra hasonlítani, akiket régen, teljes megalapozottsággal oly nagy mértékben és oly erősen kritizáltak és bíráltak.

Ugyanakkor le kell szögezzük azt, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom országos tiltakozó akciót indít ezen törvényjavaslat elfogadása esetén, és mindent meg fogunk tenni a kistelepülések önállóságának megóvása, megőrzése és megvédése érdekében. Ezen a területen a törvényes kereteken belül hajlandóak vagyunk a legmesszebbmenőkig elmenni.

És végül, zárszóként, van egy nagyon rossz hírem az országhódítóknak és a kormányzatnak, és van egy nagyon jó hírem azoknak, akik most feladják a reményt a kistelepüléseken. Ahogy korábban is mondtam már, hozhatnak önök bármilyen törvényeket, elfogadhatnak házszabály-, meg jogalkotásitörvény- ellenesen bármilyen törvényjavaslatot, tisztelt képviselőtársaim, a magyarok élni akarása és a magyar nemzet, a magyar vidék élni akarása olyan, mint a víz: mindig meg fogja találni a maga útját. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu