KUPCSOK LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A szakképzés megújítása nélkül elképzelhetetlen a gazdaság megújítása. Versenyképes gazdaság nem létezik versenyképes szakképzés nélkül. Az elkövetkező években a magyar társadalom egyik legnagyobb kihívása a foglalkoztatottság szintjének növelése lesz. Jelenleg az országban egy torz foglalkoztatási szerkezet működik, mindössze félmillió ember végez közvetlen termelőmunkát, holott ennek háromszorosára lenne szükség. Tervünk egymillió, döntően aluliskolázott, illetve szakképzetlen ember beemelése a magyar foglalkoztatási rendszerbe. Ennek megvalósításához szükség van a magyar szakképzés modernizációjára. Olyan szakképzési rendszert kell létrehoznunk, amely képes az ország gazdasági dinamizálásával összhangban olyan mennyiségben és minőségben munkaerőt kibocsátani, amely a munkapiacon jól értékesíthető tudást ad a munkavállalók számára.
Az eredményes szakképzési rendszer feltételezi a gazdaság szereplőinek meghatározó részvételét. A szakképzést nem szabad szűken vett oktatáspolitikai, tanügyi igazgatási kérdésként kezelni, hanem a foglalkoztatáspolitikán túlmutató gazdaságpolitikai, társadalompolitikai kérdésnek kell tekinteni. A gazdasági növekedéshez, egy aktív vállalkozásbarát, patrióta gazdaságpolitikához a gazdaságfejlesztés olyan intézményrendszere kell, amely hatékonyan képes az előttünk álló kihívásokra reagálni.
A köztestületi gazdasági kamarák azok az intézmények, amelyek a munkaadói érdekképviseletekkel együttműködve képesek ellátni a gazdaság és a szakképzés fejlesztését szolgáló feladatokat. Ha megvizsgáljuk a sikeres szakképzési rendszerrel rendelkező országok működését - még egyszer mondom: a sikeres országok működését -, és keressük az úgynevezett sikerkritériumokat, akkor meg kell állapítanunk, hogy az oktatási-szakképzési rendszer a munkaerőpiac által igényelt képzési és szakmastruktúrában működik, amely a végzettek számára jól értékesíthető gyakorlati felkészültséget biztosít, illetve folyamatosan képes kielégíteni a munkapiac által igényelt kompetencia- és képesség-, munkaerő-, intelligenciaszükségleteket.
Kulcskérdés az idejekorán elkezdett, munkával egybekötött gyakorlati képzés meghatározó szerepe. Ugyancsak sikerkritérium a rendszerben meghatározó arányban jelen lévő jó tanárok, jó gyakorlati oktatók rendelkezésre állása. Ez is megér egy misét. Várom ellenzéki képviselőtársaim misegyakorlását ebben a kérdésben, mert erről még nem hallottunk.
Tanulságos megvizsgálnunk, hogy hogyan alakult a 19 éves korosztály létszáma és iskolai végzettsége 2010-ben. Ebben a korcsoportban durván 130 ezer főt találunk. Nyolc általánossal vagy nyolc általánosnál alacsonyabb iskolai végzettséggel közel 25 százalékuk bír. Ha tovább vizsgálódunk, az iskolai végzettség szerinti munkanélküliségi rátákat illetően a 20-24 év közötti korosztály körében a következő adatokat találhatjuk. A munkanélküliségi ráta 20-24 év között még egyszer: 8 általános alatt 75 százalék. 8 általánosnál 41 százalék, szakmunkásképzőt végzetteknél 25 százalék, gimnáziumnál 21, főiskolánál 18,9 százalék, egyetemnél majdnem 17 százalék. Az átlag 24,5 százalék.
Külön szeretnék foglalkozni a tanulószerződések kérdésével. A szabályozás pontosítását, egyértelművé tételét szabályozza az előttünk lévő törvényjavaslat. A jelenlegi törvénnyel ellentétben egyértelműen szerepel, hogy a gazdasági kamara feladata tanulószerződés megkötésének elősegítése, így már törvénybe foglalt kötelezettségként jelenik meg a tanulószerződéses rendszer kiterjesztése és működtetése érdekében kifejtett tájékoztatási, tanácsadási és propagandatevékenység, amit a kamara az NSZFI-vel megkötött támogatási szerződések alapján már eddig is ellátott.
Vizsgáljuk meg a szerződéskötéshez kapcsolódó lényeges elemeket! Melyek ezek? A sikeres szintvizsga előfeltétele lesz a tanulószerződés megkötésének. Szigorodott a tanulószerződés megkötésének azon feltétele, miszerint a jogszabályban előírt pályaalkalmassági vizsgálat kötelezővé válik. A jelenlegi szabályozásban a gazdálkodó dönthette el, hogy a tanulószerződés megkötését szakmai alkalmassági vizsgálathoz, pályaalkalmassági vizsgálathoz köti-e. A szerződéskötésre jogosultak körénél kiemelem, hogy a tanulószerződés az adott képzés első szakképzési évfolyamának kezdetétől köthető a szakiskolai képzésben részt vevő azon tanulóval, aki korábban a középiskola utolsó évfolyamát elvégezte.
Kiszélesedik a tanulószerződés kötésére jogosultak köre a következő szervezetekkel. Közoktatási intézmények kivételével az egészségügyi, művészeti, közművelődés-ügyi, oktatási, szociális ágazatba tartozó, gyakorlati képzést folytató, költségvetési szervként működő intézmény, alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy, ezek fenntartásában működő intézmény, továbbá az agrárágazatba tartozó szakképesítést folytató őstermelő.
A szerződések tartalmánál is érdemes egy kicsit elidőznünk. Új kötelező elemeket kell tartalmazni a tanulószerződésnek. A pénzbeli juttatásokhoz kapcsolódóan a tanulói juttatás emelésének, csökkentésének, a gyakorlati képzést folytató szervezetnél képzésben részt vevő valamennyi tanulóra érvényes egységes feltételeit és szempontrendszerét, továbbá egyes juttatások és kedvezmények megjelölését, azok mértékét és nyújtásának feltételeit.
Kifejezetten kedvező változás, hogy megengedik, sőt, kötelezővé teszik, hogy a tanulói azonosító szerepeljen a tanulószerződésben. A tanulószerződés megkötésének, módosításának, megszüntetésének folyamatáról néhány gondolat. A tervezet a kamarára tájékoztatási kötelezettséget ró abban az esetben, ha gazdasági kamara közreműködése eredményeként nem kerül sor tanulószerződés megkötésére. Ekkor a kamarának tájékoztatnia kell erről a tanuló jogviszonya szerinti szakképző iskolát; tehát együttműködésre vagyunk ítélve.
(13.10)
A kamarának a megszűnés bejelentésétől számított 5 munkanapon belül át kell vezetnie a nyilvántartáson a tanulószerződés megszűnésének tényét, ez a kötelezettség fokozott figyelmet igényel.
Új kötelezettség, hogy a kamarának a tanulószerződést a megküldéstől számított 10 napon belül ellen kell jegyeznie, ha a tanulószerződés megfelel e törvény előírásainak - itt egyértelmű, hogy oda kell figyelni a határidők betartására. Egyértelmű értelmezést eredményez, hogy a tanulószerződés az ellenjegyzéssel válik érvényessé, és a tanulószerződésben megjelölt naptól hatályos. Korábban volt olyan gazdálkodó, amelyik jogilag érvényesnek tekintette a kamarai aláírás nélküli tanulószerződést is.
Az iskola kötelezettsége, hogy amennyiben a tanulószerződés sikeres vizsga miatt vagy kizárás vagy a tanulói jogviszony megszűnése miatt szűnik meg, erről haladéktalanul értesítenie kell a gazdálkodót és a kamarát.
Egy érzékeny kérdéskörrel szeretném folytatni a hozzászólásomat, az ellenszolgáltatás a gyakorlati képzésért címmel - szerintem mindenki tudja, hogy mire gondolok. A gyakorlati képzés tanuló oldaláról értendő ingyenességét kihangsúlyozza a tervezet, és ennek fokozottabb betartása érdekében új feladatot ró a kamarára. Azoktól a tanulóktól, akiknek az (1) bekezdés szerint a képzésben való részvétel ingyenes, a gazdálkodó szervezet a gyakorlati képzés megszervezéséért, végzéséért és a gyakorlati képzés feltételeinek a biztosításáért nem kérhet és nem fogadhat el, a tanuló vagy a tanuló szülője pedig nem adhat semmilyen hozzájárulást vagy bármilyen költségtérítést. A tilalmat megszegő gazdálkodó szervezetet a gazdasági kamara nyilvánosságra hozza a honlapján a gazdasági kamara eltiltó határozatától számított 5 munkanapon belül.
A bukás szigorítását is tartalmazza a tervezet, érdemes lesz tanulni. Szigorodik a tanulóval szembeni szabályozás abból a szempontból, hogy megbukik akkor is, ha az összefüggő nyári gyakorlatról annak a 20 százalékánál többet hiányzik - eddig ezt az időszakot nem vették külön. Természetesen pótlásra ekkor is módja és lehetősége van a tanulónak. Szintén pozitívum, hogy a gyakorlati képzésről történő hiányzás ugyanolyan következményekkel jár, mint ha az iskolából hiányzott volna a tanuló. Ehhez a gazdálkodónak bizonyos rendszerességgel jeleznie kell a mulasztások mértékét, így jeleznie kell az 1., a 10., a 30. és az 50. mulasztott órát követően; az iskolai mulasztásról az iskolának is tájékozatnia kell a gazdálkodót. A gyakorlati képzés kapcsán szeretném kiemelni, hogy a tervezet hatálybalépését követően az ellenőrzés szakmai és hatósági eljárásnak minősül, így komolyabb hatósági jogosultságokat kap a kamara, több esetben akár bírság kiszabását is megteheti.
Meglehetősen széles, kiterjedt és komplex anyag van előttünk, tulajdonképpen még hosszasan lehetne sorolni azokat az érveket és erényeket, amelyekkel az előterjesztés rendelkezik, és új irányt szab a szakképzésnek. Én a mesterképzést hagytam a végére, nem véletlenül. Tőlem is, másoktól is elhangzott a német gazdaság szerepe. Mindenféleképpen ki kell mondanunk, hiszen nyilvánvaló tény, hogy Európa legfejlettebb országa Németország, ezért úgy gondolom, hogy zsinórmértékül kell szolgálnia a magyar gazdaság számára is, nem másolni, de zsinórmértékül. Tehát ami a Bundesligában a Bayern München, azt nem szégyen, mondjuk, a magyar labdarúgásnak - hogyha egy sporthasonlatot akarok mondani - átvenni, azokat a módszereket és azokat a fejlesztési eredményeket nyilván ezen a területen, a megfelelő területen is alkalmazni. Úgy gondolom tehát - és itt elégedetlen leszek a törvényjavaslat egy pontjával kormánypárti képviselő létemre -, hogy az országos gazdasági kamara feladatairól szóló 75. §-ra hívnám fel a figyelmet, ahol azt írja a javaslat, hogy a kamara csak a mesterképzés és a vizsgáztatás feltételeiről gondoskodik. Én továbbmennék ennél, és azt mondanám, hogy végzi - végzi! Ez Németországban evidencia. A kötelező tagságú, fejlett nyugat-európai országokban ez evidencia. Hogyha ezeket az evidenciákat nem tartjuk tiszteletben, és nem kezdjük a gazdaságunkat abba az irányba átalakítani, amit egyébként mások csinálnak 160 éve, mondjuk, Európában, akkor az eredmény az lesz, mint ami az elmúlt évtizedben vagy az elmúlt néhány évben ért bennünket. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés