OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm a megszólítást, és mindenképpen igyekszem reagálni a képviselő asszony szavaira. Abban egyetértünk, és azt gondolom, hogy ha figyelte az eddigi munkámat és az eddigi LMP-s oktatási felszólalásokat, akkor láthatta azt, hogy mi semmiképpen nem mondjuk azt, hogy a rendszer jó így, ahogy van. Nem mondtuk ezt sem a közoktatási törvényre, sem pedig a szakképzés jelenlegi rendszerére. Azt viszont továbbra is állítjuk, és menjen ki a Parlament elé, itt állnak és tüntetnek a pedagógusok, akik a szakképzésben és a közoktatásban is jelen vannak, beszélgessen el velük, hogy miért nem értenek egyet a rendszerrel. Én is elmondom, hiszen én azért vagyok itt, hogy válaszoljak ezekre a kérdésekre, és megmutassam azt, hogy miért nem jó ez a rendszer. Semmiféleképpen nem fogja csökkenteni ez a jelenlegi rendszer, és én azt gondolom, hogy abban nagyon egyetértünk, hogy nem lehet a szakképzést a közoktatástól elválasztani, és nem is kell, viszont azt is láthatjuk, hogy sem a közoktatási törvény, sem pedig a szakképzési törvény nem azt szolgálja, hogy ez a rendszer esélyegyenlőbb legyen.

Mindannyian beszélünk funkcionális analfabétákról, beszélünk Híd-programról. Azt gondolom, és ezt biztosan ön is tudja, ha valaha valamikor tanított, hogy az a gyerek, akit én 8 év alatt képtelen voltam megtanítani írni, olvasni, és nem rendelkezik olyan képességekkel, amelyekkel tovább tud lépni az általános iskolából, azt egy év alatt nem fogom tudni bepótolni, amit 8 év alatt elmulasztottam. A Híd-programnak nagyon sok gondja és baja van. A Híd-program, ahogyan azt az oktatási bizottság ülésén is elmondtam, megoldás lehet. Lehetne a fejlesztés és a mentorálás helyszíne, de nem így, nem ebben a formában, ahogyan ez a törvényben benne van. A Híd-programot pedig természetesen nem lehet elválasztani a szakképzési törvénytől (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de ezt a későbbiekben elmondom.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu