DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, elég konzekvensen ragaszkodom, hogy az ajánlás 1., 2., 3. pontjáról beszéljünk. Az előbb, amikor szóltam, szemem keresi Józsa képviselő urat, mert hátha megint meg tudom változtatni a szándékát a 2. ponttal kapcsolatban. (Dr. Józsa István a szakértői páholyból: Már nem. - Derültség az MSZP soraiban.) Az elején még támogatta, aztán majdnem támogatta, most meg megint támogatta, vagy nem támogatja. Ugyanis gondolom, átlátta Józsa képviselő úr, hogy önök azért nem támogatják ezek szerint a 2. pontot, mert nem hisznek benne, figyelemmel az önök által beadott módosítókra is. Ebből számomra az következik, hogy önök a saját módosítóikban sem hisznek.

Mert ha az így lenne, hogy az valóban kifejezi azokat a célokat, amivel egyébként egyet kell hogy értsenek, akkor bátran kellene hogy támogassák az ajánlás 2. pontját, de önök ezt nem teszik. És nem is igazán értem ezt a kettősséget, ezt az álszent játékot ebben a dologban. Egyrészt hadd mondjam el a vitának ebben a nagyon izgalmas szakaszában, hogy Gúr képviselő úr minden esetben minden felszólalásában az utóbbi időben jelzi, hogy lendüljünk tovább. Én is ezt mondom, hogy lendüljünk tovább, de Gúr képviselő úr pont az ellenkezőjét teszi, nem az ajánlás 1., 2. és 3. pontjához szól hozzá, hanem egészen más dolgokat kezd előhúzni a tarsolyából. Monomániásan mondja azokat a dolgokat, amiket nem akarok ismételni, mert a Ház becsülete többet jelent számomra, ugyanis szeretnék ragaszkodni az ajánlás 1., 2., 3. pontjának a megvitatásához. És arra kérem a szocialista képviselőket, hogy bátran nyúljanak hozzá ezekhez az ajánlási pontokhoz. Nyugodtan adják be a kapcsolódó módosítóikat, hogy tegyük jobbá a célt, de nem hiszem, hogy plasztikusabban és világosabban meg lehetne fogalmazni azt a célt, amit mi ketten Kontur Pál képviselőtársammal már megtettünk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu