DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Két perc alatt igyekszem a lehető legtöbbet elmondani.

A 31-es és 33-as számú főutaknál a 11,5 tonnás burkolat megerősítése az Új Széchenyi-terv forrásaiból valósul meg, összesen 56 kilométer hosszan, az előzetes becslések alapján mintegy 14 milliárd forint költségigénnyel.

(16.30)

A jövő évben a 31-es számú főút Heves megyei szakaszát érintően előkészítő munkálatokra kerül sor, míg a 33-as számú főút esetében megkezdődtek a kivitelezési munkák.

A 251-es, Maklár-Andornaktálya elkerülő út racionálisabb műszaki tartalommal megvalósítandó fejlesztése - ez a távlati M25-ös nyomvonala - 10 kilométer hosszon, 9 milliárd forint becsült költséggel szerepel a közlekedésfejlesztési tervek között. A projekt előkészítése folyamatban van. A kivitelezés kezdete 2013-ban, a megvalósulása legkésőbb 2015-ben várható.

A 2501. jelű összekötő úton a tervek szerint megkezdődik egy 2,6 kilométeres szakasz korszerűsítése, mintegy 500 millió forint európai uniós forrásból biztosított, becsült költséggel. A kivitelező közbeszereztetése folyamatban van.

A Gyöngyös nyugati elkerülő út második ütemének kiépítése a közelmúltban elfogadott fejlesztési program alapján 2017-2020 között várható. A hazai forrásokat kiegészítve az Európai Unió finanszírozásában is valósulnak meg útfelújítások, így a mellékutak felújítását biztosító regionális operatív program 2011-2013. évi akcióterveiben a 2111., a 2402., a 2415., a 2416. és a 2507. jelű összekötő utak bizonyos szakaszai is nevesítésre kerültek.

Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu