DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Kecskemét): Köszönöm a szót, elnök úr. Két részre bontanám ezt a rövid kétpercest. Az egyik: még korábban megfogalmazta az egyik szocialista képviselő, hogy miért ilyen korai órán és miért hajnalban vitatkozunk ilyen fontos témáról. Én csak megemlíteném, hogy a korábbi szocialista kormányzás alatt én itt hajnalban ebben a Házban - bár egy kicsit odébb volt akkor a helyem - vitatkoztam a magyar Egészségbiztosítási Alap felosztásáról és annak privatizálásáról. Szerintem legalább olyan fontos téma volt. Tehát azt gondolom, hogy a hajnali időpontot senkinek fölróni nem érdemes, minden kormány időnként élt ezzel az eszközzel, mert egyszerűen a Ház áteresztőképessége adott, persze ezt önök ugyanúgy tudják, mint én, másrészt ugyanolyan komolyan tud egy képviselő hajnalban is vitatkozni, ezt elvárják tőle.
Visszatérve egyébként, Kaufer Virág képviselő asszonytól - én itt nem mikrofonban, mert valahogy úgy hozta a sors, hogy kicsit sokára kerültünk sorra - annyit kérdeztem, hogy miért csak elhagyja a törvényjavaslat célját, és miért nem fogalmazott meg valami mást. Ezért azért tettem, mert bár helyénvaló időnként egész szakaszok elhagyása egy képviselő részéről a törvényből, vagy annak a javaslata, de ha egy törvény célját akarjuk elhagyni anélkül, hogy megfogalmaznánk mást, akkor annak kétértelmű üzenete van, legalábbis számomra. Az egyik: vagy az, hogy a törvény tartalma a képviselő szerint nem felel meg a megjelölt célnak - ezt most itt elmondta a képviselő asszony, hogy szerinte ez az eset áll fenn -, vagy van egy másik lehetőség, hogy a képviselő asszony a törvény céljaival nem ért egyet. Én azt gondolom egyébként, hogy a törvény céljának a megfogalmazása egy abszolút jó szándékú megfogalmazás ebben a törvényjavaslatban. Én biztatom is önt, hogy nyugodtan fogalmazzon meg egy kapcsolódó módosító javaslatot, hogy hogyan fogalmazná meg ezt a célt, vagy hogyan igazítaná ki. De azt gondolom, egy törvénynek az egyik legfontosabb része, hogy meghatározzuk azt a célt, amit el kívánunk érni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés