KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben egy sugárszennyezéses történet borzolta a hazai kedélyeket, amely a média nyomán került ugye napvilágra. Mégpedig arról van szó, hogy egy csillebérci, izotóptechnikával, orvosi diagnosztikai célú izotópok előállításával foglalkozó cégtől jód-131-es izotóp került ki a levegőbe, és ezt a szennyezést a külföldi mérőállomások mérték be először, és úgy következtettek vissza, hogy Magyarországról érkezik, majd ezek után derült ki, pontosan honnan is ered ez a szennyeződés.

Ma délelőtt a fenntartható fejlődés bizottsága ülésén egy meghallgatás volt ezzel a szennyezéssel kapcsolatban. Számomra ezen a meghallgatáson az derült ki, amit ott el is mondtam, hogy tulajdonképpen ez a történet vihar egy pohár vízben, mégpedig a szónak abban az értelmében, hogy itt a budapesti lakosságnak a jód-131 izotópból származó többlet-sugárterhelése éves szinten nem lett nagyobb, minthogyha naponta egy pohár vízzel többet fogyasztanának el, hiszen tudjuk, hogy még az ivóvízben is van némi aktivitás.

Ezért szeretném, ha az államtitkár úr megnyugtatná a közvéleményt is ezzel kapcsolatban, illetve tájékoztatna engem és a közvéleményt is arról, hogy az ön felügyelete alá tartozó hatóságok milyen intézkedéseket foganatosítottak, és a jövőre nézve milyen tanulságokat vontak le ebből az eseményből, hiszen az ellenőrzést illetően nyilvánvalóan vannak azért tanulságai, hogyha a kimenetele szerencsés is volt.

Kérem az államtitkár urat, nyugtassa meg ez irányban a közvéleményt. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu