ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott módosító javaslatokról határozunk, a külön szavazásra kért indítványok kivételével.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a jegyző által ismertetett támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
273 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elfogadták.
Most a frakciók által külön szavazásra kért javaslatokról határozunk.
A kiegészítő ajánlás 29. pontjában a sportbizottság a törvényjavaslat 39. § (4) bekezdésének elhagyását javasolja a törvény 55. § (7) bekezdésére vonatkozóan. A rendelkezés a sportfeladatok többcélú kistérségi társulási keretéről szól. Az előterjesztő támogatja a javaslatot, az MSZP-frakció külön szavazást kért róla. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
233 igen szavazattal, 44 nem ellenében, 44 tartózkodás mellett elfogadták a javaslatot.
(23.00)
A kiegészítő ajánlás 34. és 35. pontjaiban a sportbizottság a törvényjavaslat 47. §-ában a törvény 64. § (4) és (5) bekezdésének módosítását javasolja a sportingatlanok önkormányzati tulajdonba adására vonatkozóan. Az előterjesztő támogatja, az MSZP-frakció külön szavazást kért róla. Szavazzanak, most! (Szavazás.)
248 igen, 81 nem, 0 tartózkodás mellett fogadták el a javaslatot.
Bizottsági állásfoglalásra és frakciókérésre figyelemmel még további javaslatról döntünk.
Az ajánlás 3. pontjában Kukorelly Endre a törvényjavaslat 6. §-ában a törvény 7. § (4) bekezdésének módosítását javasolja, ez az átigazolásra vonatkozik. A sportbizottság egyharmada sem támogatja, de az LMP-frakció külön szavazást kért. Szavazzunk, most! (Szavazás.)
22 igen, 307 nem, 0 tartózkodás - nem ment át a javaslat.
Az ajánlás 5. pontjában Tapolczai Gergely a törvényjavaslat 14. §-ában a törvény 16. § (2) bekezdésének módosítását javasolja a siketlimpiai sportolókra vonatkozóan. A javaslat összefügg az ajánlás 6., 10., 15., 21., 31. pontjaival, ezért ezekről együtt határozunk. A sportbizottság nem támogatta. Kérem, szavazzanak, most! (Szavazás.)
96 igen, 229 nem, 3 tartózkodás mellett nem ment át a javaslat.
A kiegészítő ajánlás 9. pontjában Mesterházy Attila a törvényjavaslat 17. § (1) bekezdésében a törvény 20. § (2) bekezdésének módosítását javasolja a sportvállalkozások szakszövetségi tagságára vonatkozóan. A sportbizottság egyharmada sem támogatta, de az MSZP-frakció szavazást kért. Most! (Szavazás.)
50 igen, 284 nem, 0 tartózkodás mellett nem támogatták a javaslatot.
Az ajánlás 9. pontjában Szilágyi György a törvényjavaslat 34. §-ában a törvény 38. §-át új bekezdéssel javasolja kiegészíteni a MOB és a sportminiszter kapcsolatának szabályozására vonatkozóan. A sportbizottság egyharmada sem támogatja, de a Jobbik-frakció szavazást kért. Most! (Szavazás.)
36 igen, 285 nem, 12 tartózkodás mellett nem ment át a javaslat.
Ugyancsak Mesterházy Attila a kiegészítő ajánlás 14. pontjában a törvényjavaslat 34. §-ában a törvény 38. § (3) bekezdésének módosítását javasolja a MOB feladataira vonatkozóan. A sportbizottság nem támogatta, egyharmada sem, de az MSZP-frakció szavazást kért róla. Szavazzunk, most! (Szavazás.)
59 igen, 272 nem, 1 tartózkodás mellett nem ment át a javaslat.
Az ajánlás 16. pontjában Kukorelly Endre a törvényjavaslat 34. §-ában a törvény 46/A. §-át új bekezdéssel javasolja kiegészíteni a MOB pénzügyeinek nyilvánosságára vonatkozóan. A sportbizottság egyharmada sem támogatja, az LMP-frakció szavazást kért. Most! (Szavazás.)
91 igen, 241 nem, 1 tartózkodás mellett nem ment át a javaslat.
Az ajánlás 17. pontjában Szilágyi György a törvényjavaslat 35. § (2) bekezdésében a törvény 47. § (6) és (7) bekezdésének módosítását javasolja a választottbíróság jogállására vonatkozóan. A sportbizottság egyharmada sem támogatta, a Jobbik-frakció szavazást kért, amit most ejtünk meg. (Szavazás.)
47 igen, 288 nem, 0 tartózkodás mellett nem ment át a javaslat.
Az ajánlás 22. pontjában Tapolczai Gergely a törvényjavaslat 43. §-ában a törvény 59. § (1) bekezdésének módosítását javasolja a siketlimpiai járadékra vonatkozóan. A sportbizottság nem támogatta a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
97 igen, 238 nem, 3 tartózkodás mellett nem ment át a javaslat.
Az ajánlás 23. pontjában Kukorelly Endre a törvényjavaslat 43. §-ában a törvény 59. § (3) bekezdésének módosítását javasolja, mindez az özvegyi járadék bejegyzett élettársi kiterjesztésére vonatkozik. A sportbizottság egyharmada sem támogatta, az LMP-frakció szavazást kért. Most! (Szavazás.)
58 igen, 278 nem, 1 tartózkodás mellett nem ment át a javaslat.
Az ajánlás 24. pontjában Kukorelly Endre a törvényjavaslat 43. §-ában a sporttörvény 59. § (5) bekezdés b) pontjának elhagyását javasolja az edzői járadékra vonatkozóan. A sportbizottság nem támogatja. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
13 igen, 314 nem, 9 tartózkodás mellett nem ment át a javaslat.
Az ajánlás 26. pontjában Apáti István és Szilágyi György a törvényjavaslat 43. §-ában a sporttörvény 59. § (10) és (11) bekezdéseinek elhagyását javasolja, a büntetőeljárás alá vont járadékos személyre vonatkozik a javaslat. A sportbizottság egyharmada sem támogatta, a Jobbik-frakció kérésére szavazunk. Most! (Szavazás.)
39 igen, 290 nem, 10 tartózkodás mellett nem ment át a javaslat.
Az ajánlás 34. és 36 pontjában Becsó Zsolt a törvényjavaslat 56. és 59. §-ának pontosítását javasolja. A sportbizottság támogatja. És önök? (Szavazás.)
18 igen, 285 nem, 37 tartózkodás mellett nem ment át Becsó Zsolt javaslata.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra majd a jövő heti ülésünkön kerül sor, ha minden igaz.
Most soron következik az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/4857. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/4857/65. és 96. számon kapták kézhez. A határozathozatalt segítő főtitkári tájékoztató T/4857/99. számon az informatikai hálózaton elérhető - a forgatókönyvem szerint, mielőtt valaki nekem esik.
Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkári zárszó a részletes vita után már elhangzott, most a határozathozatalok következnek.
Először az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határozunk, azok kivételével, amelyeknek külön szavazását kérték.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a tájékoztatóban felsorolt, a frakciók számára előzetesen kiadott, az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat, a külön szavazásra kért indítványok kivételével. Kérem, szavazzanak, most! (Szavazás.)
290 igen, 49 nem, 2 tartózkodás mellett az Országgyűlés elfogadta a javaslatot.
(23.10)
Most a külön szavazásra kért módosító javaslatról és annak alternatívájáról határozunk. Az ajánlás 17. pontjában Tóth Csaba és mások a 21. §-ban az egészségbiztosítási törvény 31. § (9) és (10) bekezdéseinek elhagyását javasolják. Az alaprendelkezések adatszolgáltatási kötelezettséget és ennek elmulasztásához kapcsolódó szankciót tartalmaznak. A javaslat elfogadása kizárja a 18/1. ponttal kezdődő javaslatsort.
Most a 17. pontban lévő javaslatról az MSZP-frakció kérésére szavazunk. (Szavazás.)
50 igen, 292 nem, 0 tartózkodással nem fogadták el a javaslatot.
Most a 18/1., 18/2., 21/1., 22/1., 23/1. és 29/1. pontokban Nagy Kálmán és Puskás Tivadar javaslatairól döntünk. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP külön szavazást kért róla. Kérem, szavazzanak, most! (Szavazás.)
279 igen, 53 nem, 10 tartózkodással elfogadták a javaslatot.
A bizottsági állásfoglalásokra és frakciókérésekre figyelemmel még további indítványokról is döntenünk kell.
A 26. pontban Tóth Csaba és mások a 23. §-ban a törvény 79. § (5) bekezdésének módosításával azt javasolják, hogy a KSH csak a beteg beleegyezésével és az adatvédelmi ombudsman ellenőrzése mellett igényelhessen egyes nyilvántartási adatokat. Az MSZP-frakció kérésére szavazunk, most! (Szavazás.)
59 igen, 281 nem, 0 tartózkodással nem ment át a javaslat.
A 47. és a hozzá kapcsolódó pontokban Szilágyi László képviselő javaslata következik. Ezekben a térségi egészségfejlesztési program elemeinek bővítésére tesz javaslatot. Az LMP-frakció kérésére szavazunk, most! (Szavazás.)
19 igen, 323 nem, 0 tartózkodással nem ment át a javaslat.
A 71/1. pontban Szilágyi László javaslata következik. Kérem, szavazzanak, most! (Szavazás.)
57 igen, 284 nem, 0 tartózkodással nem ment át a javaslat.
A 77/1. és a hozzá kapcsolódó pontokban Szilágyi László a praxisjoggal kapcsolatos feladatellátási szerződés elemeit módosítja. Az LMP-frakció kérésére szavazunk, most! (Szavazás.)
23 igen, 318 nem, 0 tartózkodással nem ment át a javaslat.
A 109/1. pontban a fogyasztóvédelmi bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak, most! (Szavazás.)
57 igen, 286 nem, 0 tartózkodással nem ment át a javaslat.
A 135/1. pontban az egészségügyi bizottság, a 138. pontban pedig Tóth Csaba és mások a gyógyszer-forgalmazási törvényt a preferált referencia-ársávba tartozó gyógyszer fogalmának alternatív tartalmú módosításával egészítik ki.
Először a 135/1. pontról döntünk. Most szavazzanak! (Szavazás.)
87 igen, 245 nem, 9 tartózkodással nem ment át a javaslat.
Ezek szerint a 138. pontban következő javaslatról szavazunk. Tóth Csaba és mások javaslatáról van szó, és az MSZP-frakció kérésére szavazunk, most! (Szavazás.)
60 igen, 281 nem, 0 tartózkodással nem ment át a javaslat.
A 137/1. és 147/1. pontokban Kupper András javaslata következik. Kérem, szavazzanak, most! (Szavazás.)
53 igen, 288 nem, 0 tartózkodással nem ment át a javaslat.
A 148/1. pontban az egészségügyi bizottság javaslata következik. Szavazzanak most! (Szavazás.)
56 igen, 286 nem, 1 tartózkodással nem ment át a javaslat.
A határozathozatal végére értünk. Ha van valakinek tudomása módosító javaslatról, amelyről kellett volna döntsünk, kérem, jelezze! (Nincs jelentkező.) Nem látok jelzést.
Ebben az esetben jelzem, hogy a zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Megérkezett közben a leadott név szerinti szavazatok aránya. Ennek alapján az Országgyűlés a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló T/4663. számú törvényjavaslatot 257 igen szavazattal, 97 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
A bejelentést követően soron következik a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/4865. számon, az egységes javaslatot pedig T/4865/46. számon megismerhették a honlapon.
Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat érkezett, most a záróvitára kerül sor. Az alkotmányügyi bizottság a benyújtott módosító javaslatokról elkészítette ajánlását, amely T/4865/49. számon a hálózaton elvileg elérhető.
Indítványozom, hogy a benyújtott javaslatokat egy szakaszban vitassa meg az Országgyűlés. Ha ezzel egyetértenek, kérem, szavazzanak kézfelemeléssel! (Szavazás.)
Összeadtam gyorsan, megvan a határozott többség. Egy szakaszban tárgyalunk.
Megnyitom a záróvitát tehát az ajánlás 1-10. pontjaira. Ki kíván hozzászólni? Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr kétperces szót kért, Jobbik.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés