DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót. Kétperces gombot nyomtam, és két percet is fogok beszélni ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, amely tulajdonképpen egy jogi justizmord, amelynek az a célja, hogy kivéreztesse, ellehetetlenítse azokat a magyar emberek védelmére szerveződött közösségeket, amelyek arra esküdtek fel, hogy a kiszolgáltatott magyar embereket a végeken megvédjék, amely végekre nagyon kevesen jutnak el talán a kormánykoalíció soraiból, vagy ha el is jutnak, akkor szerintem sok dicséretet nem kapnak. Nem hiszem, hogy a vállukat veregetik, hanem valószínűleg azt kérik önökön számon, hogy miért hoznak ilyen törvényeket, miért kell ilyen személyre szabott jogalkotással egy politikai koncepció mentén úgymond levadászni a radikális gondolkodású polgárőröket, és csak az ilyen besimuló polgárőröket tartják meg, akik viszont nem eredményesek.
Ezt abszolút igazolta az élet, akár Gyöngyöspatán, akár Hajdúhadházon, mindenütt azt tapasztaltuk, hogy ahova elmentek a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, ott egyértelműen megugrott a felderítettségi arány vagy a bűncselekmények elkövetőinek kézrekerítési aránya. És ellentétben Pintér Sándor belügyminiszter szavaival, nem miattuk ugrott meg a bűnözés Gyöngyöspatán, hanem a látencia, a be nem jelentettség hatalmas aránya miatt. Nincs bizalom a rendőrségben, és ilyen helyzetben igenis támogatni kell, fel kell karolni, mindent meg kell tenni azért, hogy a polgárőrök kifejthessék tevékenységüket.
Ez a törvényjavaslat ezt a célt nem szolgálja, ezért sem ezt a zárószavazás előtti módosító javaslatot, sem pedig magát a törvényt ebben a formában nem támogatjuk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés