ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Már tényleg a sokadik órája próbáljuk meg itt győzködni egymást. Varga képviselőtársam fogalmazott úgy a maga részéről, hogy a munkaadói járulékokat kellene csökkenteni. Ugye visszaemlékezik az elmúlt nyolc év időszakára: mikor lett utoljára csökkentve vagy először csökkentve a munkaadói járulék? A Bajnai-kormány idején, ha jól emlékezem rá. (Dr. Józsa István: Harmadszor!) Képviselőtársaim, másfél éve vagyunk kormányon, és bízunk abban, a négyéves ciklus ideje alatt lesz idő arra, hogy munkaadói járulékot lehessen csökkenteni.

Gúr Nándor képviselőtársam mondta a munkanélküliség kérdését. Szeretném azt a kérdést föltenni önnek, hogy honnan indult a munkanélküliség és hova jutott a munkanélküliség, amikor elérte a 11,4 százalékot. 2002-után honnan indult a munkanélküliség és hova jutott 11,4 százalékkal? Mennyi idő alatt jutott oda? És ebben a másfél évben azért 40 ezer fővel sikerült csökkenteni a munkanélküliségi rátát. Ez is önmagáért beszél.

A másik pedig az, hogy van egyfajta gazdasági növekedés is, bárhogyan is nézzük.

(4.10)

Ha tételesen próbáljuk megvizsgálni, amit Gőgös Zoltán képviselőtársam is elmondott, legyen olyan kedves nekem megmondani bárki önök közül, hogy ma Magyarországon hogy lehet kirúgni egy munkavállalót. Pillanatok alatt. Ezt önök is nagyon jól tudják.

Az elmúlt 8 év törvénykönyve kapásból úgy volt rossz, ahogy volt? Tegyék fel maguknak a kérdést: úgy volt rossz, ahogy volt? Minden további nélkül ki lehet rúgni egy embert. Minden zokszó nélkül, minden következmény nélkül. (Kiss Péter: Milyen irányba változtatják, és hogyan?) Ugye, Kiss Péter miniszter úr, ezt ön is így látja. És amikor sorozatosan rúgták ki az embereket, tudtak-e egyáltalán tenni valamit? Tudtak-e tenni valamit? Ugye, semmit? (Dr. Józsa István: Persze, a Fidesz többet tud.) Tegye mindenki a szívére a kezét, és ebből a szemszögből próbálja vizsgálni a kérdést! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Forrás: parlament.hu