ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Lamperth képviselőtársam, az a helyzet, hogy én már előtte megnyomtam (Dr. Lamperth Mónika: Próbálkoztam, nem sikerült.), csak Neményi képviselőtársam időközben elment. Bízom benne, hogy még visszajön, ha már egész éjszaka bírtuk itt a vitát.

Azt hiszem félreértett, mert a szociális kérdésre és a biztonságra, Lamperth Mónika képviselő asszony, válaszoltam. Amikor minimálbért adnak valakinek hivatalosan, és feketén fizetnek, zsebbe, vagy akit feketén foglalkoztatnak, annak egy szociális, nyugdíjas létbizonytalansága fog ezáltal kerekedni.

Ezelőtt másfél órával Gúr Nándor mondta, hogy lépjünk túl, csak Lukács képviselőtársam visszarángatta a dolgokat, mert ő próbálta meg abba a mederbe visszaterelni, hogy addig, amíg ezen nem tudunk túljutni, nem tudjuk tárgyalni a további részét. Talán az MSZP-frakción belül kellene megállapodni, hogy akkor most Gúr Nándor javaslata az ésszerű, hogy lépjünk túl, vagy pedig Lukács képviselőtársam javaslata, aki azt mondta, hogy ha ezt nem tudjuk tisztázni, akkor ezen nem lehet túllépni. (Dr. Józsa István: Lépjünk túl! - Kontur Pál: Lukács a főnök.) Egyezzenek meg egymással! Tartsunk öt perc technikai szünetet, állapodjanak meg egymás között, aztán mehetünk tovább.

Forrás: parlament.hu