GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kaufer Virággal itt voltunk egész éjjel, és én tisztelem az álláspontját, hogy a konszenzus miatt visszavonna egy módosító javaslatot, de szeretném neki jelezni, miután a módosító javaslat jó - ugye, ez az 5. ajánlási pont -, ezért mindenképpen fenntartjuk, akkor is, ha ő visszavonja. Az lehet tárgyalási alap, hogy esetleg az általunk, illetve az általa benyújtott két módosító javaslathoz képest egy kapcsolódó módosító javaslattal mind a két ügyet próbáljuk meg kezelni.
Kara Ákos és Aradszki András képviselőtársam itt próbálta elmondani, hogy mi történt az éjjel. Hát, nem egészen az történt, amit ők mondtak, ugyanis arról volt szó, hogy mi számtalanszor leálltunk az első szakasz vitájával, ami a törvényjavaslat célja volt, és önök mindig-mindig, újra-újra visszatértek erre a témára, tehát egyszerűen nem akarták, hogy továbblépjünk; olyan öt óra környékén, sőt, később, valamikor fél hat környékén tudtunk ebből a vitaszakaszból továbblépni. És való igaz, meg tudom erősíteni, hogy nagyon sok érdemi kérdésre emiatt nem került sor, de ez nem rajtunk múlott, szeretném mondani még egyszer.
Ékes képviselőtársamnak annyit mondanék, már itt beszéltünk a minimálbér okán, hogy a 2001-es és a 2002-es minimálbér-emeléssel csak a kormány járt jól, senki más, ugyanis egy csomó ember elvesztette a munkahelyét, a kormány pedig egy óriási pluszadóbevételhez és -járulékbevételhez jutott. Tehát magyarul neki ez nullszaldós történet volt, de komplett üzletágak mentek emiatt tönkre.
(8.40)
Most is azt gondolom, hogy sokkal épeszűbb javaslat lenne, ha az adójóváírás összegét megemelnénk, amire nekünk volt is a költségvetéshez módosító javaslatunk, a dolgozóknak a nettó pozíciója javulna úgy, hogy semmilyen pluszterhet a vállalkozásokra nem tenne, így pedig egy 20 százalékos olyan tehertétel következik, amire semmiféle gazdasági fedezet a vállalkozásoknál nincsen.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés