KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném, ha világosan tudnánk azt rögzíteni: a Fidesz-frakció azt szeretné, hogy ebben az ügyrendi kérdésben történjen szavazás, és az önök jóindulata, a szakmai érdek és a mai napra kitűzött feladat is szerintem akkor teljesülne, ha egy szakaszban teljesíteni tudnánk a vitát, a konzultációt, a javaslatokat, az érveléseket.

(6.20)

Emlékezzenek rá, önök között, kedves szocialista képviselőtársaim, többen voltak, akik már utaltak olyan elemekre, olyan fejezetekre - tizedik fejezetre, tizenkettedik fejezetre a törvénytervezetben -, ami azt feltételezi, hogy egy egységben kéne menni tovább. Én magam már talán hitelesen mondom önöknek, most már órák óta azt mondom, hogy menni kéne tovább, kellő körültekintéssel, de mégis kellő tempóval a rendelkezésünkre álló időben.

Tehát a Fidesz-frakció részéről, őszintén szólva, nem nagyon értem. Ha már harmadszor is kell ez, akkor most harmadszor is megtesszük ezt a javaslatot. Kérem, hogy ezt majd támogassák.

Most teljes jó szándékkal hadd mondjam Lamperth képviselő asszony, miniszter asszony mondanivalójára. Ő korábban, órákkal ezelőtt is egy nagyon nagy nyitottságról tett tanúbizonyságot, és azt gondolom, hogy ő tényleg szeretné ezt a kérdést olyan összefüggésben kezelni, hogy kérdésfeltevések, valódi vita, őszinte kérdések, őszinte válaszok. Azt gondolom, hogy az a keret, amit javasolt képviselőtársam, és a Fidesz-frakció támogatja ismét, az megadná ennek a lehetőségét.

Engedjék meg csak egész röviden, hogy Bertha Szilvia képviselő asszony mondanivalójára hadd reagáljak olyan értelemben, hogy azt, amit ő kér és ő szeretne, azt abban a keretben tökéletesen meg lehetne tenni, amit javasolunk. Tehát arra biztatom, hogy bátran szavazza meg a javaslatunkat, amit most már harmadszor tesz meg képviselőtársunk, illetve pontosabban így mondom, hogy harmadszor kerül ide a Ház elé, harmadszor dönthetünk róla. Szavazzon igennel (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és akkor tudjuk kezelni ezt a kérdést.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu